Suárez három góllal mutatkozott be Brazíliában
Publikálva 18/01/2023 - 09:28 GMT+1
Luis Suárez mesterhármassal mutatkozott be új csapatában, a brazil Gremióban, amely kedden egy regionális (Recopa Gaucha) szuperkupa-mérkőzésen 4-1-re legyőzte a Sao Luiz együttesét.
A 35 éves uruguayi támadót már a kezdés előtt vastapssal köszöntötte a közönség, majd a 4. percben védhetetlen lövéssel rögtön megszerezte csapatának a vezetést, a 32. és a 38. percben pedig ismét eredményes volt. A végeredmény így már a szünetre kialakult. Suárez pályafutása során játszott a Groningenben, az Ajax Amsterdamban, a Liverpoolban, az FC Barcelonában és az Atlético Madridban. Brazíliába uruguayi nevelőegyesületétől, a Nacionaltól érkezett, és két évre szóló szerződést írt alá a Gremiónál, amelynél két héttel ezelőtt 30 ezer szimpatizáns előtt mutatták be.
Suárez holland, angol és spanyol gólkirály is volt, a Barcelonával nyert Bajnokok Ligáját, az uruguayi válogatottban pedig 137 mérkőzésen 68-szor talált az ellenfelek kapujába. Az első félidőben ezt megelőzően 2013 decemberében, még liverpooli játékosként ért el mesterhármast, akkor a Norwich elleni bajnoki összecsapáson volt hasonlóan gyors és termékeny.
MTI
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés