Kisorsolták a negyeddöntők párosításait az angol FA-kupában, a Liverpool a Manchester Cityvel találkozik a négy közé jutásért

Hétfő este elkészítették az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjének sorsolását. Az angol bajnoki címvédő Liverpool ellenfele a Manchester City lesz a kupasorozat következő fordulójában.

Ha kerékpár, akkor Eurosport! Kövesd velünk a bringás szezont elejétől a végéig!

Videó forrása: Eurosport

Bár még tartanak az FA-kupa nyolcaddöntői, hétfő este már megejtették a következő forduló sorsolását.
A szurkolók és a szakértők lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy Joe Hart és Joe Cole kihúzták a csapatokat, és végül bekövetkezett az, amit sokan a döntőbe vártak: a Manchester City hazai pályán fogadja a Liverpoolt a negyeddöntőben.
A mérkőzést április 4-én vagy 5-én rendezik meg, és a győztes már a Wembley-ben megrendezendő elődöntőbe jut.
A statisztika egyelőre a City mellett szól: ebben a szezonban Josep Guardioláék már kétszer is legyőzték a Vörösöket (3–0 az Etihadban és 2–1 az Anfielden).
Arne Slot tanítványai számára tehát ez nemcsak a továbbjutásról, hanem a visszavágásról is szól majd.
A sorsolás nagy nyertesének a Chelsea mondható, amely a harmadosztályú Port Vale csapatát kapta, de az Arsenal sem igazán panaszkodhat a Championship középmezőnyében tanyázó Southamptonnal.
Az utolsó nyolcaddöntő továbbjutójára, amely a West Ham United vagy a Brentford lesz, a Leeds United vár a legjobb nyolc között.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

FA-kupa, a negyeddöntő párosításai:

Liverpool–Manchester City
Southampton (II.)–Arsenal
Chelsea–Port Vale (III.)
West Ham United/Brentford–Leeds United
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés