Szaúd-Arábia még nem tett le arról, hogy Cristiano Ronaldo után Lionel Messit is megszerezze

A szaúdiak már két évvel ezelőtt is minden követ (khm, pénzt) megmozgattak, hogy Cristiano Ronaldo után a korszak másik kiemelkedő sztárját, Lionel Messit is leigazolják. Az argentin labdarúgó akkor azonban úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban folytatja a karrierjét, és az Inter Miami játékosa lett, a megállapodás azonban december 31-én lejár.

Messi pompás gólt szerzett szabadrúgásból a Porto ellen

Videó forrása: SNTV

Ez pedig újra megnyithatja az utat Szaúd-Arábia felé: a L’Equipe értesülései szerint ugyanis a szaúdiak most is nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy meggyőzzék a nyolcszoros aranylabdást.
A liga céljait tekintve szinte mellékes, hogy az Al-Ahli nyomul kitartóan, amely megnyerte az ázsiai Bajnokok Ligáját, a bajnokságban pedig az ötödik helyen zárt. A szakmai munkáért a 37 éves Matthias Jaissle felel, akit a Red Bull-birodalomból szakítottak ki, és olyan sztárok erősítik a keretet, mint az angol válogatott Ivan Toney és az ex-citys Riyad Mahrez.
A korábbi brentfordi csatár 23 góllal zárta a bajnokságot, amellyel második volt a góllövőlistán, mint az algériai szélső 8+10-es mutatót hozott össze. Mellettük a fiatal Gabriel Veiga számított húzóembernek, aki óriási meglepetésre igazolt a Celta Vigótól a Közel-Keletre, idén nyáron viszont visszatért Európába, és a Porto futballistája lett.
Arról egyelőre nincsenek konkrét hírek, mennyi pénzt ajánl Messinek az Al-Ahli, de miután ugyanúgy a Public Investment Fund (PIF) áll mögöttük, mint a szaúdi sportos befektetések nagy részénél, vélhetően több százmillió eurós összegről van szó. Messit persze már két évvel ezelőtt is őrült fizetéssel csábították, de a családja miatt nemet mondott.
"Több lehetőségem volt. Elemeztük ezeket, átgondoltuk a családdal, majd úgy döntöttünk, hogy Miamiba megyünk. A barcelonai visszatérés volt az elsődleges opcióm, de ez nem volt lehetséges. Hiába próbáltam meg visszatérni, nem történt meg."
"Utána sokat gondolkoztam a szaúdi ligán. Ismerem az országot, nagyon erős bajnokságot hoztak létre, amely fontos sorozat lehet a jövőben. Szaúd-Arábia turizmus nagyköveteként vonzó volt a lehetőség, mert amit láttam az országból, azt nagyon élveztem, és az is tetszik, mennyit fejlődött a futball az országban."
Ez is érdekelhet:
A dilemma most is az lehet, mint két évvel ezelőtt: Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok között kell döntenie. Az Inter Miami ugyanis szeretné meghosszabbítani a sztár szerződését, aki amellett, hogy 64 meccsen 52 gólt és 25 gólpasszt hozott össze, elképesztő marketingértékkel bír. Ez a klub számára azért is különösen fontos most, mert 2026-ban költöznek új stadionba.
Tavaly áprilisban az Athletic arról írt, hogy jó irányba haladnak a tárgyalások, most azonban az Al-Ahli érdeklődése még bekavarhat a képbe.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés