Veretlenül megnyert bajnokság? – A PSG edzője szeretné, ha összejönne, és nem csak a rekord miatt
Publikálva 05/04/2025 - 15:28 GMT+2
A Paris Saint-Germain akár már szombaton bajnok lehet, Luis Enrique azonban nem bánná, ha a szezon végéig megmaradna a csapat motivációja. A franciák vezetőedzője szeretné, ha veretlenül lenne bajnok a PSG, szerinte ez sokat segítene a Bajnokok Ligájában és a kupában következő párharcoknál is.
Elképesztő formába lendült a PSG, Luis Enrique szeretné, ha a szezon végéig kitartana a forma - Sameer Al-Doumy
Fotó: AFP
Luis Enrique már az első szezonjában bajnok lett a PSG-vel és a Francia Kupát is behúzta a csapattal, a teljesítményük azonban nem mindig volt meggyőző. Mostanra ez egyértelműen megváltozott, a Liverpool kiejtését követően a Bajnok Ligájában is a legnagyobb esélyesek közé tartoznak – sőt: talán, a legnagyobb esélyesek.
Franciaországban szintén jó helyzetben van a PSG, a bajnokságot akár már az előző héten megnyerhette volna, a 28. fordulóban pedig egyetlen pont is elég lehet az újabb trófeához. Talán nem véletlen, hogy a csapat vezetőedzője már most a következő célra összpontosít, szerinte ugyanis azzal koronázhatnák meg a teljesítményüket, ha veretlenül nyernék meg a bajnokságot.
"Vannak rekordok, amelyek nem igazán foglalkoztattak, de ez más. Nagyon ösztönző, hogy veretlenek maradjunk. Szeretnénk ezt megtartani, segítene felkészülni a Francia Kupa döntőjére és a Bajnokok Ligájára. Ez egy nagyon érdekes rekord, mi lennénk az egyetlen veretlen csapat, de persze az a legfontosabb, hogy bajnokok legyünk Franciaországban."
A PSG jelenleg 22 győzelemmel és 5 döntetlennel rendelkezik, 2025-ben pedig egyetlen bajnokin veszített pontokat a csapat: január 25-én a Reims játszott 1-1-es döntetlent a címvédővel.
"Nagyon motiváló, hogy a szurkolóinkkal ünnepelhetünk, de virtuálisan már hetek óta bajnokok vagyunk. Szeretnénk kompetitívek maradni, hogy tovább javítsunk a mérlegünkön, és ez a többi sorozatban is segíthet."
A francia sztárklubnál talán már csak azért kell aggódni, hogy az átlaghoz képest korábban megszerzett bajnoki címet követően fel tudnak-e pörögni a fontosabb, nagyobb téttel bíró találkozókra. A BL-negyeddöntőben az Aston Villa lesz a PSG ellenfele, és hatalmas favoritként várja a párharcot a francia bajnok, a Párizsban is jól ismert Unai Emery tapasztalata azonban sokat számíthat.
"Nem gondolnám, hogy ez előny vagy hátrány lenne" – mondta Enrique, amikor arról kérdezték, segíthet-e Emerynek az a tény, hogy jól ismeri a klubot. "Tisztában vagyok Unai képességével, hogy mennyire jól kielemzi az ellenfeleit és a saját csapatának erősségeit. Ő egy top edző, és mi is tudjuk, milyen ellenfélre számítsunk. Teljesebb a csapata, mint az előző szezonban volt."
Kapcsolódó témák