Neymar már ezen a nyáron eldöntheti, akar-e még valamit a focitól, vagy megelégszik a pénzzel is

Neymar minden idők legdrágább játékosaként igazolt a Paris Saint-Germainhez, melynek színeiben közel 200 gólban működött közre. A megítélése mégis vegyes a rosszul időzített és gyakori sérülések miatt, ráadásul egyéb botrányok is fűződnek a nevéhez. Idén nyáron Szaúd-Arábiából kapott ajánlatot, és a PSG sem feltétlenül ragaszkodik hozzá, de sok múlhat Kylian Mbappé döntésén is.

Foci-vb : Foci-vb: Neymar rendkívül csalódott a vb-szereplés miatt

Videó forrása: Eurosport

A brazil 2017-ben nagy reményekkel igazolt a PSG-hez, de a váltás egyik oldalról sem úgy sült el, ahogyan szerették volna.
Itt az Eurosporton is sokszor írtunk már arról, hogy az európai futballelit folyamatos szűkülése milyen hatással volt a topjátékosok piacára. Manapság legfeljebb négy vagy öt olyan klub létezik, amely bárkit képes ki- és megfizetni, így amikor egy elvágyódó topjátékos lehetőségek után kutat, gyakran csak a zárt kapukkal találja magát szembe. Kicsit ez a helyzet Neymar kapcsán is, akit legalább 2025-ig köt szerződés a Paris Saint-Germainhez, mégis népszerű alanya az átigazolási pletykáknak.
Neymar 2017-es átigazolásának üzenetértéke volt, amivel azt kívánta hangsúlyozni a PSG, hogy végleg megérkezett az európai elitbe. Aki előtte esetleg nem vette elég komolyan a fővárosi klubot – bár már Zlatan Ibrahimović szerződtetése jelzésértékű volt – innentől az is megértette, hogy új játékszabályok érvényesek, a PSG-nek pedig vezető szerepe lesz az új világrendben. A célok részben teljesültek is, bár épp a legfontosabb hiányzik: egy nagy nemzetközi trófea.
A brazil világsztár leigazolásában kimondatlanul is ott volt az a szándék, hogy a PSG néhány szezonon belül első számú erővé lépjen elő a Bajnokok Ligájában, azonban a 2020-as döntőn kívül csupa csalódást keltő teljesítmény kötődik a klubhoz. Túlzás lenne ráhúzni egy az egyben Neymarra a vizes lepedőt, a párizsiak átigazolási stratégiája ugyanis csak a sorozatos rossz döntések terén bizonyult következetesnek, ám ettől még tény: az ő játékával sem lehetnek maradéktalanul elégedettek.
Egészen pontosan nem is Neymar teljesítménye a legnagyobb probléma, 173 mérkőzésen 118 gól és 77 gólpassz fűződik a nevéhez, ami jócskán 1-es átlag feletti góltermésnek felel meg. Beszédesebb adat, hogy a Barcelona színeiben mind a mai napig több meccset játszott le, dacára annak, hogy a Paris Saint-Germaint a hatodik éve erősíti, míg a katalánoknál csak négy szezont töltött el. Mint ahogyan az is, hogy a legelső, 2017/18-as idénye óta nem jutott el a 30 meccsig egy szezonban.
Egészen megdöbbentő, de hat év alatt Neymar a lehetséges mérkőzéseknek csupán az 55%-ban volt bevethető, ami több mint 100 kihagyott találkozót jelent.
A brazil sztár ráadásul gyakran az idény kritikus szakaszában, a Bajnokok Ligája egyenes kieséses fordulóiban dőlt ki a sorból, pont a testvére születésnapja előtti időszakban. Mivel Neymar újra és újra feltűnt a húga születésnapi bulijain, egy idő után olyan összeesküvés-elméletek is megjelentek, miszerint szándékosan időzíti így a sérüléseit. 2015 óta csak egyszer – 2020-ban – lépett pályára ebben az időszakban, ami lássuk be, elég könnyű táptalajt jelentett a pletykáknak.
picture

Neymar

Fotó: Getty Images

Neymarnak ráadásul egyéb elhíresült bulijai is voltak, 2018-ban három nappal a Sochaux elleni találkozó előtt az egész csapatot elhívta a születésnapi partijára, és nagy visszhangot váltott ki a 2020-as bulijuk is, amit két nappal a bajnok fordulót megelőzően tartottak. Mondani sem kell, hogy a meccs nem alakult jól, ami után Thomas Tuchelnek kellett magyarázkodnia. „Ez a legrosszabb, ami történhetett? Nem, de nagy kár, hogy megadtuk az esélyt, hogy kritizáljanak minket” – mondta.
Idén a Strasbourg elleni 1-1-es döntetlen után Christophe Galtier került kellemetlen helyzetbe, amikor azt állította, Neymar nem volt utazásra alkalmas állapotban, ezért nem tartott a csapattal a többi sérült játékossal ellentétben. Aznap este Neymart Monacóban látták az egyik kaszinó pókerasztalánál, másnap pedig a forma-1-es nagydíj rajtrácsán sétált díszvendégként – nyilvánvaló tehát, hogy ha nagyon akar, akkor a társakkal tarthatott volna.
Ha nem is feltétlenül fest jó képet egy játékosról, hogy sérülten tart világraszóló bulikat, miközben sorban érkeznek a fontosabbnál fontosabb mérkőzések, amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy Neymar a játékstílusából és a játéktudásából kifolyólag mindig is célpontja volt a kemény szereléseknek. Még az ellenfelek sem csináltak nagy titkot abból, hogy a brazilt megállításának az a leghatékonyabb módja, ha egyszerűen felrúgják.
- mondta Anthony Goncalves, aki volt, hogy egy meccsen sorozatban háromszor faultolta a brazilt, akit végül le is kellett cserélni sérülés miatt.
picture

Neymar

Fotó: Getty Images

Így vagy úgy, de Neymar egyértelműen nem azt hozta, amit a leigazolásakor elvártak tőle, ám a váltás a brazil számára sem egészen a terv szerint alakult. Abban, hogy 2017-ben elfogadta a PSG ajánlatát, nagy szerepet játszott az a szándék, hogy kitörjön Lionel Messi árnyékából, és egy ambiciózus projekt arca legyen. Ehhez képest a PSG-nél idővel szép lassan elhomályosult Kylian Mbappé mögött, az előző két szezonban pedig Messi is csatlakozott, hogy összeálljon a világ legtehetségesebb támadótriója.
Ez a nyár viszont érdekes változást hozhat Neymar pályafutásában. Egyértelműen látszik, hogy a PSG a sorozatos baklövések után megfontoltabb átigazolási stratégia szerint kíván építkezni, ezért sem marasztalták a heti 1,2 millió eurós fizetéssel rendelkező Messit. Ideális esetben a nagy nevek helyett inkább a fiatal, lehetőleg hazai nevelésű játékosokra kerülne a hangsúly, és az az Mbappé kerülne a középpontba, aki a válogatottban is hasonló szerepet tölt be.
Más kérdés, hogy a világbajnok támadó maga jelentette be, hogy nem kíván élni a szerződésében szereplő opcióval, vagyis ha idén nyáron (vagy majd a télen) nem adják el, akkor szabadon választhat az ajánlatok között. Bár jelenleg azt is nehéz elképzelni, hogy valamelyik klub (kicsit konkretizálva: a Real Madrid) letegyen érte annyi pénzt, amennyit a PSG elfogadhatónak tart a világ legértékesebb játékosáért, nem teljesen irreális forgatókönyv, hogy távozik a klubtól.
Vagyis elképzelhető, hogy Neymar hét évvel ez átigazolása után kaphatná meg azt a státuszt, amire eredetileg pályázott a karrierje csúcsán, ráadásul egy olyan edző érkezésével – Luis Enrique – akivel nagy sikereket értek el a múltban.
A párizsiak szempontjából a nehézséget az jelenti, hogy Neymartól akkor sem szabadulnának meg könnyedén, amennyiben Mbappé hosszabb távon elkötelezné magát a PSG mellett. A brazil sztár éves szinten 56 millió eurót visz el a költségvetésből, ekkora fizetést pedig Európában nagyon kevesen tudnának megadni neki. Bár a napokban bedobták a Chelsea-t, mint lehetséges érdeklődőt, ott sem igazán illik a képbe a folyamatos készletkisöprés mellett.
picture

Neymar

Fotó: Getty Images

Neymarnak egyetlen reális kiútja lenne a PSG-től: amennyiben elfogadná a Szaúd-Arábiából érkező ajánlatot. Ehhez viszont mindössze 31 éves korában le kellene mondania arról, hogy a legmagasabb szinten játssza ezt a sportágat, ezzel együtt talán a legnagyobb álmáról is: hogy győzelemre vezesse Brazíliát a világbajnokságon. Márpedig épp Messi példája mutatja, hogy ezekért az álmokért érdemes az utolsó pillanatig küzdeni.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés