Keményen beleállt a PSG fölé nőni készülő Mbappéba az egykori francia futballista

Egyre inkább forr a levegő a PSG háza táján Kylian Mbappé körül, a francia csatárzseni ugyanis manapság kevés pályán, vagy azon kívüli megnyilvánulása nélkülözi annak hirdetését, hogy egyértelműen társai, sőt klubja fölé helyezi önmagát.

Kylian Mbappé

Fotó: AFP

A mögöttünk hagyott nyári átigazolási szezon egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy Kylian Mbappé vajon enged-e a Real Madrid kitartó udvarlásának, vagy inkább mégis a francia fővárosban marad.
Azzal, hogy Erling Haaland sorsa nagyon hamar eldőlt, Robert Lewandowskiról pedig tudhattuk, hogy mindenképpen távozni akar a Bayern Münchentől, még több szem szegeződött a francia sztár sorsának alakulására.
A történet végkimenetelét azóta ismerjük, Mbappé hosszabbított Párizsban, cserébe pedig azon túlmenően, hogy a világ összes pénzét zsebre vágja, még arra is ígéretet kapott, hogy köré építik a csapatot. Mindez alapvetően azt jelentené, hogy a csapat melletti elkötelezettségével tulajdonképpen garantálta magának, hogy mindig, minden körülmények között lesz helye a PSG-ben. A jelek szerint azonban Mbappé erről másképpen vélekedik.
picture

Kylian Mbappé

Fotó: AFP

A világbajnok csatár ugyanis újabban meg akarja határozni a taktikát, saját helyét a rendszeren belül, valamint azt is, hogy ki játszhat vele és mellette, és ki az, akit a klubnak el kellene adnia. Ahogy a Goal.com labdarúgó szakportál elemzésében fogalmaz, Nasser al Khelaifi klubelnök Mbappé pénzben kifejezve igencsak drága megtartásával egy “szörnyeteget teremtett”, aki teljesen szabad kezet kapott.
Eddig is emberes feladatnak tűnt egy olyan egóktól hemzsegő öltözőt összetartani, mint a PSG kerete, amikor azonban az egyik játékos ennyire a társai fölé helyezi magát, amire ráadásul, közvetett vagy közvetlen módon, de mégiscsak a klub vezetőségétől szerzett felhatalmazást, extrém nehéz feladat kezelni.
picture

Neymar, Messi és Mbappé

Fotó: AFP

Ennek legutóbbi megnyilvánulását a PSG hétvégi bajnokiját követően láthattuk, amikor is a párizsiak gólnéküli döntetlent játszottak a Reims vendégeként. A találkozón Mbappé volt a PSG egyetlen előretolt csatára, Neymar az 57. percben állt be, Messi pedig a keretben sem volt egy sérülés miatt. A mérkőzés után Mbappé sejtelmes Instagram-sztoriban számolt be a mérkőzésről, amelyhez a “pivotgang” hashteget csatolta.
Távol álljon tőlünk, hogy egy sportoldal labdarúgással foglalkozó cikkében közösségi médiában használatos hashtegekkel foglalkozzunk, ez esetben azonban kivételt kell tennünk. Ezzel a cimkével ugyanis Mbappé üzenni akart Cristophe Galtier vezetőedzőnek, hogy nagyon nincs ínyére az egyedüli támadó szerepköre, a használt szóösszetételben ugyanis a pivot a csatár szerepkörét jelöli.
picture

Most akkor ki dirigál kinek?

Fotó: AFP

Nem ez az első eset, hogy a PSG francia szupersztárja kritizálja klubja taktikáját, a válogatott szünet során ugyanis azt találta mondani, hogy sokkal jobban fekszik neki a Les Bleus taktikája, ott ugyanis van mellette egy kilences poszton játszó futballista (például Olivier Giroud). A társ segít abban, hogy jobban megossza a védők figyelmét, ezzel pedig Mbappénak nagyobb szabadság jut a pályán.
Cristophe Galtier sem a válogatott bázisáról megeresztett nyilatkozatra, sem a Reims elleni döntetlen utáni Insta-sztorira nem reagált érdemben, a francia edző játékosa reakcióját egy csalódottságból táplálkozó hirtelen megnyilvánulásnak tudta be. Az mindenképpen jó döntés Galtier részéről, hogy, játékosával ellentétben, ő nem áll bele a nyilvános hadviselésbe, egyúttal azonban felveti azt a sokak által a szerződtetésekor pedzegetett kérdést, miszerint képes lesz-e egységbe kovácsolni ennyi sztárt?
Nem hallgatta viszont el a véleményét a francia futball egyik korábbi csillaga, Emmanuel Petit. Az 1998-as világbajnoki csapat egyik oszlopos tagja, aki a Brazília elleni döntő harmadik gólját jegyezte, egy rádióműsorban fakadt ki fiatal kollégája viselkedését látva.
“Szerintem a viselkedése manapság mindenki szemét szúrja egy kicsit, mert mindenből személyes ügyet akar csinálni. Folyamatosan a klub fölé helyezi önmagát, de látni kellene, hogy senki sem lehet fontosabb, mint a csapat. Mbappé minden megnyilvánulásából ordít a klub iránti tisztelet hiánya. Sőt, a klub mellett az edzőjét és a társait sem tiszteli, folyamatosan támadja őket a megnyilvánulásaival, ez pedig az én szememben megbocsáthatatlan.”
picture

Emmanuel Petit

Fotó: AFP

A PSG hazai dominanciája vitathatatlan, a játékoskeret évről-évre történő fejlesztése pedig egyértelműen a nemzetközi siker felé kell, hogy mutasson. Habár a francia liga a toplikágák ötösébe tartozik, tulajdonképpen kimondatlan tény, hogy a párizsi sztárcsapaton kívül másik klubnak nincs reális esélye arra, hogy nagyot alkosson egy nemzetközi kupában.
Épp ezért a PSG szereplése amolyan nemzeti üggyé válhat Franciaországban, annál is inkább, mert a klub kevés francia játékosa nyilvánvalóan a válogatottnak is húzóembere kell, hogy legyen.
Emmanuel Petit aggodalma tehát legalább annyira szól a francia válogatott érdekeinek védelme, mint a PSG hosszútávú csapategységének fenntartása érdekében. Más kérdés, hogy egy ekkora, jóformán tejhatalommal felruházott játékost egyáltalán vissza lehet-e szállítani a földre? Elképzelhető, hogy nem, ebben az esetben pedig akkor oldódhat meg a kérdés, ha az érintett távozik.
Ebből a szempontból fejlemény Párizsban, hogy a hírek szerint Mbappé mégsem annyira mozdíthatatlan, mint amennyire nyáron bebetonozták, persze nem aprópénzért lehetne őt elvinni Franciaországból.
Forrás: Goal.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés