A francia labdarúgóliga határozatának értelmében a fegyelmi bizottság döntéséig zárt kapuk mögött kell játszania a Lens együttesének azt követően, hogy a klub szurkolói szombaton összecsaptak a címvédő Lille drukkereivel.

Az illetékes testület október 6-án tárgyalja az ügyet, addig a Lens nézők nélkül kénytelen megvívni szerdán a Strasbourg, és október 1-jén a Stade de Reims elleni bajnokikat. Az északkeleti derbin 15 helyett 40 percig tartott a szünet, mert a két szurkolótábor tagjai elkezdték egymást dobálni különböző tárgyakkal, majd a hazaiak közül jó néhányan a pályán keresztül a vendégszektor felé rohantak, ahonnan szintén többen bejutottak a gyepszőnyegre. A dulakodásnak a biztonsági személyzet és a rohamrendőrök közbelépése vetett véget.
Ligue 1
A szurkolói rendbontások miatt kitiltják két francia nagy klub drukkereit az idegenbeli meccsekről
07/10/2021 12:23
Nem ez volt az első rendbontás a francia élvonal mostani idényében: augusztus 22-én az OGC Nice-Olympique Marseille találkozó félbeszakadt, miután a hazai drukkerek a második félidőben a pályára özönlöttek és megtámadták a vendégcsapat játékosait. A szövetség a Nice csapatát megfosztotta két bajnoki ponttól, de az egyiknek a levonását felfüggesztette. A meccset október 27-én semleges helyszínen újrajátsszák.
UEFA Bajnokok Ligája
Csúnya vereséget szenvedett a Barcelona a Benficától, legyőzte a címvédőt a Juventus
29/09/2021 21:14
UEFA Bajnokok Ligája
Szoboszlaiéknak nem lesz könnyű dolga - megvan a Bajnokok Ligája csoportbeosztása
26/08/2021 17:44