Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Neymar kemény kritikát kapott, már nem is ragaszkodik a PSG-hez

Minich Réka

Publikálva 26/06/2022 - 19:25 GMT+2

Meglepő helyről kapott kritikát Neymar: a brazil szupersztárnak a PSG elnöke üzent nem túl sejtelmesen a sajtón keresztül. Nasser Al-Khelaifi szerint mindenkinek oda kell tennie magát a csapat érdekében, aki pedig erre nem hajlandó, az nem fog hiányozni. Neymar értette a célzást és hajlandó is lenne távozni, de nem igazán van olyan csapat, aki meg tudná magának engedni a brazil leigazolását.

Neymar

Fotó: Getty Images

A PSG elnöke, Nasser Al-Khelaifi kedden több interjút is adott a sajtó képviselőinek. Az egyik legérdekesebb kérdés Neymar jövője volt. Az elnök ugyan konkrétan nem mondta ki a brazil nevét, de nem nagyon volt kérdéses, hogy kire gondolt, amikor a következőket nyilatkozta:
„Mit is mondhatnék… Minden játékosnak sokkal jobban oda kell magát tennie jövőre. Egyértelmű, hogy tavaly nem voltunk elég jók, ezért a következő szezonban mindenkinek 200 százalékot kell nyújtania. Mindent ki kell magunkból adni, mindent meg kell tennünk a csapatért. Újra szerénynek kell lennünk, változtatnunk kell, hogy elkerüljük a sérüléseket és a felesleges szabálytalanságokat, kiállításokat, amivel eldobhatjuk a meccseinket.”
Párizsban ismét nem sikerült megnyerni a Bajnokok Ligáját, már a legjobb 16 között kiestek. A klub vezetése ismét nagy változtatásokat akar a klub környékén, a legújabb projekt pedig Kylian Mbappé köré épül. A fiatal francia hosszabbítása miatt ráadásul pénzügyileg is muszáj alakítani, ezért Neymar eladása minden szempontból jól jönne a vezetésnek.
A brazil eddig nem igazán akart tudomást venni arról, hogy nem szívesen látják a csapatnál, hiszen 2027-ig élő szerződése van. Az év végi világbajnokság miatt pedig külön kockázatos lenne egy nyári csapatváltás. Most viszont már ő is úgy érzi, hogy jobb lenne távoznia, viszont a hatalmas fizetését kevés csapat engedhetné meg magának.
Korábban Neymar többször elmondta, hogy nem akar a Premier League-ben pályára lépni, de jelenleg nehéz elképzelni, hogy a két manchesteri csapaton, a Chelsea-n és a Newcastle Uniteden kívül bárkinek legyen elég pénze kifizetni a brazilt. Mióta Neymar elhagyta a Barcát, azóta mindig felmerül a katalán csapat neve, hogy visszavásárolnák a brazilt, de jelenleg még mindig komoly pénzügyi gondokkal küzdenek, kisebb gondjuk is nagyobb, mint, hogy milyen szupersztárt szerezzenek maguknak.
picture

Neymar

Fotó: Getty Images

Itt pedig a kör lassan bezárult. Ha Neymar játszani akar a PSG-ben és a brazil válogatottban, akkor valószínűleg nem lesz más választása, mint beállni a sorba és a legjobbját nyújtani. 30 évesen ráadásul könnyen lehet, hogy az utolsó esélye lesz arra, hogy világbajnok legyen, így az idei ősz különösen fontos lehet a pályafutásában.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés