Megtalálta számításait Madridban és boldog az Atléticónál Luis Suárez. A spanyol bajnoki góllövőlistát vezető uruguayi fantasztikusan teljesít, történelmet írna csapatával a Bajnokok Ligájában, s bár nem haragszik a Barcelonára, maradt azért benne tüske. Többet közt erről is beszélt egy rádióinterjúban.


A beilleszkedés villámgyorsan ment neki a Manzanares partján, így nem csoda, ha másodvirágzását éli az Atléticónál Luis Suárez, aki 17 meccsen szerzett 16 találatával vezeti a La Liga góllövőlistáját. A társak közül Koke, Saúl Ñíguez, João Félix és Jan Oblak a környékén lakik, de a Real Madrid-os Toni Kroos is a szomszédja, vele találkozott is már a közelben. Furcsán hathat, de Madridban többször állítják meg az utcán, s ez egyáltalán nem zavarja. A klubnál is nagy szeretettel fogadták; noha természetesen hiányoznak neki a barátok, a tengerpart, „a spanyol fővárosnak is megvannak a szépségei”.

João Félixszel (balra) és Marcos Llorentével

Fotó: Eurosport

Liga
Úton Messi hetedik Aranylabdája – legalábbis az edzője szerint
19/07/2021 13:43
„Miután kiderült, hogy a Barçánál nem számítanak rám, megkezdtem a tárgyalásokat Andrea Berta sportigazgatóval, Diego Simeonével és Miguel Ángel Gil Marín többségi tulajdonossal. Addig semmiképpen nem akartam lépni – ezt nekik is elmondtam –, amíg nem volt biztos a távozásom és bármilyen hivatalos kötelék is kötött a katalánokhoz. Amikor közölték, hogy nem edzhetek, holott mondtam, hogy él a szerződésem, kemény időszakot éltem át. Főleg, ahogyan előadták… Váratlanul ért a döntés, hamar elfelejthették, mit tettem a csapatért. A klub nem adott semmilyen magyarázatot, annyit közöltek, hogy az edző döntése volt. Telefonon hívott Ronald Koeman, és bejelentette: nem számol velem
.
Josep Maria Bartomeuval nem is beszéltem. Ezt követően sokan érdeklődtek, nem csak a Juventus, az olasz útlevelemet pedig akkor már egy éve intéztem. Olyan, átgondolt döntést akartam hozni, mely nekem és a családomnak is a legjobb.”
Kiemelte, a csapatból senki, Leo Messi sem értette a döntést, az uruguayi pedig utána csak annyit akart, hogy ne legyen senki terhére. Az Atletinél óriási szeretettel fogadták, hittek benne, s ezt szeretné meghálálni.
„Szerencsére itt is komoly célokért küzdhetek. Simeone olyan edző, aki meggyőz a kívánságairól, szeszélyeiről, átragad rád az optimizmusa. Nagyszerűen motivál. Egy beszélgetés számomra még meggyőzőbb tud lenni egy adott játékrendszernél. Az elején elmondta, bízik bennem, míg mások már nem hittek abban, hogy visszanyerem a korábbi formám, ezért nagyon hálás vagyok neki. Én viszont nem szeretnék majd edző lenni, túl sokat szenvednek, és nem lehet mindenkinek megfelelni.”
A bajnokságot magasan vezetik, a Real Madrid elleni volt az egyetlen vereségük, ahol szerinte elkövették azt a hibát, hogy túlságosan átengedték nekik a labdabirtoklást. „Tanultunk belőle, a visszavágón ez már nem fordulhat elő.”

luis-suarez-1.jpg

Fotó: Eurosport

A La Liga mellett a Bajnokok Ligája is rendkívül motiválja, hiszen még soha nem nyert az Atlético, ezzel pedig történelmet írhatnának. Lionel Messiről és Antoine Griezmannról a következőket mondta Suárez:
„Messi a világ legjobbja, majd meglátja, hol fejezi be a pályafutását. Mi már valószínűleg csak barátságos mérkőzésen fogunk egy csapatban játszani, pedig évek óta beszéljük, hogyan vonulnánk vissza együtt. Addig is, az egymás elleni meccsen riválisok, azon kívül barátok vagyunk. Persze, hogy hiányzik, hiszen nagyon jól kijöttünk a pályán és azon kívül is. Azt egyébként cáfolom, hogy Griezmann leigazolásának nem örültünk mi ketten. Ha a focistáknak minden egyes pletykát tagadniuk kellene, teljesen megőrülnénk. Még a pályán kívül is találkozgattunk vele.”
A támadót természetesen kérdezték Messi szerződésének kiszivárogtatásáról is.
„Nem értem, miért kell nyilvánosságra hozni egy olyan privát dokumentumot, mint egy munkaszerződés. Nem tudom, ki lehetett a szivárogtató, de az biztos, hogy nagyon kevesen ismerték a részleteket, és nagyon gonosz, rosszindulatú volt az illető. Leo sokkal többet adott a Barçának, mint bármely más játékos. Bartomeu lemondása? Nem lepett meg, nem úgy működött a Barcelona, ahogy egy ekkora klubnak kellene.”
Luis Suárez fia egyelőre követi apja útját, ám jó szülőként előre figyelmeztette a szakma buktatóira.
„Imádom nézni, ahogy a fiam futballozik, boldoggá tesz. Azonban nem mondok neki semmit, az az edzők dolga. (Benja az Atlético Madrid utánpótlásában futballozik – a szerk.) Csatárként játszik és még nálam is harcosabb. Egyébként a pályán kívül én is sokkal jobb fej vagyok. Próbálom a fiaimnak elmagyarázni, milyen áldozatokat kellett hoznom, hogy idáig eljussak. Meg kell tanulni értékelni, amink van és nem elfelejteni, honnan jöttünk. Emellett próbálom arrafelé terelni őket, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint én.”
via Onda Cero
Liga
Messi marad a Barcában, de már megvan, hova igazol utána
03/06/2021 11:44
Liga
Konkrét koncepció nélkül választotta ki új edzőjét a Real Madrid
02/06/2021 15:34