Újabb klubtörténeti csúcshoz érkezik el Lionel Messi: az FC Barcelona argentin sztárfutballistája 767. mérkőzését játssza katalán együttese színeiben hétfő este az Huesca ellen, s ezzel utoléri korábbi csapattársát, Xavi Hernándezt.


Vasárnap pedig egyedüli rekorderré lép elő a hatszoros aranylabdás, ha pályára lép a Real Sociedaddal vívandó bajnokin is.
A klub honlapján közölt összeállítás szerint Messi, aki 13 évesen, 2000-ben került a Barcelonához, s 2004-ben mutatkozott be az első csapatban, sorozatban döntötte meg a históriai csúcsokat. Így a házi gólkirályok rangsorában 2012-ben múlta felül Cesart, s jelenleg már 659 találatnál tartva abszolút listavezető, míg a Barcával szerzett 34. trófeával Andrés Iniestát előzte meg 2018 augusztusában.
La Liga Santander
Milyen játékstílus várható a Barcelonához visszatérő Xavitól?
10/11/2021 14:52
A 33 esztendős Messi toronymagasan első a katalán együttesben a legtöbb gólpasszt adók (289), az egy mérkőzésen elért mesterhármasok (48) és az egyetlen szezonon belül szerzett gólok mennyiségét (73) illetően egyaránt. Utóbbit amúgy a 2011/12-es idényben produkálta.
Eddigi 766 meccséből a spanyol sorozatokat tekintve a legtöbbet a La Ligában játszotta, ahol 509 mérkőzést jegyez, a Király Kupában 79-szer, a Szuperkupában 20-szor szerepelt, a Bajnokok Ligájában 149 alkalommal, klubvilágbajnokságon ötször, az európai Szuperkupában pedig négyszer lépett pályára a Barcával. Ami az összmérleget illeti: eddig 535-ször futballozott győztes mérkőzésen, a döntetlenek száma 140, a vereségeké pedig 91.
MTI
La Liga Santander
Egy edzőváltás nem fogja varázsütésre megoldani a Barcelona problémáit
30/10/2021 16:17
La Liga Santander
Egyre kilátástalanabb helyzetben van a Real Madrid sztárja
30/10/2021 10:38