Zinedine Zidane úgy döntött, nem folytatja a Real Madrid kispadján, és másodszor is otthagyja a csapatot. Florentino Péreznek tehát a nyár során nem csak a keret gondjait kell menedzselnie, de egy új edzőt is kereshet.


2018-ban minden megvolt a tökéletes búcsúhoz: a Real Madrid sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját – ez a sorozat történetének első triplája is volt egyben – az újjáépítés pedig elkerülhetetlennek tűnt. Idén talán nem fest ennyire jól az összkép, elvégre a madridiak trófea nélkül maradtak 2021-ben, ám az tagadhatatlan, hogy Zidane ezúttal is jól érezte meg, mikor kell váltania. A hír persze (Conte távozásához hasonlóan) nem meglepetés, hetek óta nyílt titoknak számított.
Labdarúgás
Hivatalos: Ancelotti visszatér a Real Madrid kispadjára
01/06/2021 18:28
Zidane, anélkül, hogy konkrétan kimondta volna, többször is utalt a távozására, így – a L’Equipe-nek optimistán nyilatkozó Karim Benzemát leszámítva – szinte mindenki erre a forgatókönyvre számított. Bármennyire is kalkulálható volt ez az esemény, a Real Madrid körüli zűrzavar attól még nem lesz kisebb, a megoldandó feladatokat tartalmazó listára az új edző kinevezését is odaírhatjuk. Pérez szerencséje, hogy lehetőségekből azért nincs hiány, akadnak kiváló jelöltek.
Massimiliano Allegirivel hónapok óta tárgyal a Real, róla azonban minden jel szerint lemondhatnak, ő ugyanis két év kihagyás után visszatér a Juventushoz. Az Intertől lelécelő Conte több ízben felmerült a spanyol fővárosban, de talán nem véletlen, hogy egyik esetben sem őt választották, komoly kétségek vannak a kompatibilitást illetően. Egy fokkal izgalmasabb lenne a PSG-től már fél év után elvágyódó Mauricio Pochettino, akit többször is kiszemelt már Pérez a Real padjára.

Állítólag a Real Madrid B csapatát irányító Raúl is szóba jöhet.

Bárki is kapja végül az állást, annak nem lesz egyszerű feladata, a Madridnál ugyanis most már elkerülhetetlen a ráncfelvarrás. Érthető, hogy ezt a terhet nem akarja magára vállalni Zidane, azoktól az emberektől kellene megszabadulnia, akik maximálisan mögötte álltak, és akikhez ő maga is mindkét időszakában ragaszkodott. Például az utóbbi évtizedet meghatározó Luka Modric, Toni Kroos, Casemiro hármashoz.

Zinedine Zidane

Fotó: Getty Images

A futballban kevés nehezebb dolog van annál, mint amikor klublegendák kárára kell belenyúlni a keretbe. Sir Alex Ferguson ezt több alkalommal végrehajtotta a Manchester Unitednél, de erre a feladatra nem mindenki alkalmas vagy hajlandó. Zidane esetében inkább utóbbiról lehet szó: edzőként mindig is az volt a legpozitívabb tulajdonsága, hogy képes volt rendet tartani az öltözőben, többé-kevésbé sikerült menedzselni a Realnál tobzódó egókat.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a munka kifejezetten fárasztó, Zidane-on is látszódtak a kiégés jelei a szezon bizonyos szakaszaiban. Legutóbb nem maradt sokáig munka nélkül, ráadásul az újjáépítéssel sikertelenül próbálkozó Julen Lopetegui és Santiago Solari után épp a Real kispadjára ült le újra. Rá egy évre bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, elsősorban az újraindítást követően mutatott pragmatikus, de hatékony játéknak köszönhetően.
Azok után, hogy a bajnokságban tetemes hátránya is volt a Realnak a városi rivális Atléticóval szemben, végül egészen közel került a címvédéshez, csupán két ponttal maradt alul az idei pontvadászatban. Ezért a teljesítményért valószínűleg kevesen dicsérték meg Zidane-t, pedig az idény során több mint 60 sérülés sújtotta a csapatát, és voltak olyan szakaszai a bajnokságnak, amikor papírvékony kerettel kellett dolgoznia.

Szerdán gyorsan sikerült eloltani a Santiago Bernabeuban keletkező tüzet, a csapat újjáépítésére viszont nehéz lesz ilyen sebességgel reagálni.

Sergio Ramos szerződése júniusban lejár, és egyelőre nem sikerült megállapodniuk a folytatásról, távozhat Raphael Varane is, akit már csak egy évig köt a kontraktusa Madridba. A klub pénzügyi helyzetéből kiindulva az sem túl valószínű, hogy a nyáron sikerül leakasztani egy világsztárt, például régi kiszemeltjüket, Kylian Mbappét. A problémákhoz sorolhatjuk azt is, hogy az UEFA kizárná a BL-ből a Realt, amiért hivatalosan még most sem mondott le a Szuperliga ötletéről.

Elnökök egymás között: Florentino Perez és Aleksander Ceferin

Fotó: Getty Images

A klub történetének legdrágább igazolása, Eden Hazard második szezonja is ugyanolyan pocsékul sikeredett, mint az első, és egyre többet tartanak attól, nincs már olyan fizikai állapotban, hogy újra formába lendüljön. Zidane-nak ez sok fejtörést okozott, mert az elejétől kezdve hitt a belga játékosban, még az idei BL-elődöntőben is sokáig a pályán tartotta, a bizalmat viszont nem sikerült meghálálnia a Chelsea egykori sztárjának.
Habár az utolsó évében nem nyert trófeát, Zidane mérlege így is kiemelkedő maradt, átlagosan 24 mérkőzésenként szállított egy trófeát a klubnak, érthető, hogy ezt az örökséget nem akarja kockára tenni egy zavaros és várhatóan nehéz időszak közepette. Most emelt fővel, abban a tudatban távozhat, hogy ott van a klub történetének legnagyobbjai között, és nem fogják bűnbaknak kikiáltani egy esetlegesen kudarcba fulladó idényt követően.
Forrás: Goal

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Labdarúgás
Zidane nem érezte a bizalmat a klub felől ahhoz, hogy közép- és hosszútávú terveit megvalósítsa
31/05/2021 09:22
Liga
Hivatalos: Zidane másodszor is távozik a Real Madridtól
27/05/2021 10:42