A spanyol bajnokság 6. fordulójában a három nagy közül papíron a Barcelonára vár a legkönnyebb feladat, hiszen a Granadát fogadja a Camp Nouban. A Real a mindig veszélyes Villarrealhoz látogat, míg az Atlético Madrid rangadót játszik a Sevillával. A negyedik spanyol BL résztvevő Bilbao az Eibart fogadja. A forduló párosításai közül érdekes meccsnek ígérkezik még a Real Sociedad – Valencia.
Villarreal - Real Madrid: A Realnak egy hete szerencsét hozott a délután 4 órás kezdés, hiszen 8-2-es, történelmi győzelmet arattak a Deportivo felett. Aztán jött kedden az 5-1-es győzelem az Elche ellen, így jó szájízzel érkezhetnek az El Madrigalba.
Ronaldo ezeken a meccseken főszerepet vállalt. Deportivoban mesterhármast ért el, a hétközi fordulóban pedig még ezt is sikerült megfejelnie, és négyet vágott az Elchének. A portugál ezzel már tizenkét találatnál jár a szezonban, mindezt nyolc meccs alatt, míg a bajnokságban négy találkozón kilencszer köszönt be. Ancelotti szerint jót tett Ronaldónak a két hét pihenő, amikor nem játszott a portugál válogatottban Albánia ellen, illetve a Real Sociedad elleni spanyol bajnokin sem lépett pályára. Lehet benne valami…
Liga
A Barca nyugatra, a Real keletre utazik
28/06/2015 16:57
A Villarrealnak, mely egyébként nyolc meccse nyeretle a Real ellen, nagyon fel kell kötni azt a bizonyos nadrágot. Annak ellenére, hogy hét közben csak 1-1-es döntetlent játszott az újonc Eibarral, a hazaiak edzője azt mondta, nem fognak feltett kézzel kimenni a pályára, és csak úgy lemondani a három pontról.
A „sárga tengeralattjáró” hátsóalakzata eddig négy gólt kapott öt mérkőzésen, ami jónak mondható (a Real például 9-et), ám a legutóbbi hazai meccsén nem volt épp a helyzet magaslatán. A nem túl acélos Rayo Vallecano kettővel is vezetett...
A hazai csapat esélyeit tovább rontja, hogy - különböző sérülések miatt - öt játékosára sem számíthat Marcelino edző. A korábbi Barcelona csatárnak, Giovanni dos Santosnak elszakadt a vádlija, a balhátvéd Bojan Jokic térdproblémákkal küzd, Hernan Pereznek, Jaume Costának, és Pablo Inigueznek szintén ki kell hagynia a mérkőzést. Így nem valószínű, hogy most fog megszakadni az ötéves nyeretlenség.
Ancelotti valószínűleg újra a kezdőbe teszi az Elche ellen padozó Luka Modricot és Karim Benzemát. A szokásos hiányzók mellett (Jese, Khedira), csak Pepére nem számíthat az olasz tréner. Továbbra is bonyolult a kapus kérdés: a Diego Lopez helyére érkező Navas kedden remekül védett, a padozó Casillas pedig sokat bizonytalankodott eddig a szezonban…
Barcelona - Granada:
A Barcelona egy felemás hétközi meccsen van túl. Gólnélküli döntetlent játszot a Malaga vendégeként, és Messit is rengeteg kritika érte a gyenge játéka miatt, mondván, az argentinnak az egész szezonban nem megy. A döntetlent követően - és a Valencia győzelmével -, a katalánok lecsúsztak a tabella második helyére (igaz, csak rosszabb gólkülönbséggel). Viszont továbbra is érintetlen a kapujuk: a szezonbeli ötödik meccsüket is sikerült kapott gól nélkül lehozniuk! Ilyenre az 1977-78-as szezon óta nem volt példa…
A Barcelona szombati ellenfele biztatóan kezdte a szezont, öt forduló elteltével a tabella nyolcadik helyén áll. A Granada szerdai teljesítményére azonban nem lehet büszke, hiszen az idén igencsak gyenge Levante verte 1-0-ra hazai pályán.
A két együttes eddig hatszor találkozott egymással spanyol bajnokin, mióta a Granada 2010-ben feljutott a másodosztályból. Az andalúzok egyetlen győzelmére pont a tavalyi szezonban került sor, amikor is 1-0-ás hazai győzelemmel sokkolták a világot. A többi öt találkozó Barcelona győzelemmel ért véget, és érdekességképpen érdemes megjegyezni, hogy a Granada elmúlt három Camp Noubeli túráján összesen 11 gólt kapott.
Luis Enrique kapcsán folyton felmerül a rotáció kérdése. Kell-e, nem kell-e, jó-e ez a csapatnak? Az elmúlt években a védelemből szinte kirobbanthatatlan Pique idén meglepően sokszor találta magát a kispadon. A spanyolnak ráadásul újabb vetélytársa akadt, mivel a legfrissebb hírek szerint az Arsenalból érkező Vermaelen végre felépült hajlító sérüléséből, és az orvosoktól is zöld utat kapott.
A túloldalon Caparros edző is jó helyzetben van, az egyetlen hiányzója a bokasérüléssel bajlódó, Daniel Larsson.
Atlético Madrid - Sevilla: Az Atlético Madrid szerdán 1-0-ra tudott nyerni az Almeria vendégeként, így a bajnoki címvédő 2 pontra megközelítette a vezető hármast. A „matracosok” legutóbbi három gólja rögzített szituációból született, a levegőben mindig veszélyes Miranda, Godin, Raul Garcia, Mandzukiccsal felálló fővárosiaktól ez nem is meglepő. Tavaly is rengeteg ilyen gólt szereztek, elég csak a BL döntőre gondolni. Miranda a klub hivatalos honlapján el is mondta, hogy az edzéseken rengeteget gyakorolták ezeket a szituációkat, úgyhogy a Sevilla légitámadásra készüljön.
A fővárosi alakulat kilenc meccs óta nem kapott ki a Sevillától, az utolsó vereségük még 2010 októberében volt. A tavalyi szezonban 3-1-re győztek Andalúziában, majd 1-1-es döntetlen született Madridban. Az akkori gólszerzők ma biztosan nem lépnek pályára, mert David Villa az MLS-be, Rakitic pedig a Barcelonába igazolt. Jó hír a madridiaknak, hogy Mandzukic vártnál hamarabb, már ma visszatérhet.
A Sevilla hihetetlen szezon kezdeten van túl, 4 győzelemmel és 1 döntetlennel a tabella harmadik helyén áll, csak rosszabb gólkülönbsége miatt. Pedig nagyon sokan féltették Unai Emery csapatát, hiszen három kulcsembere is távozott a nyáron (Rakitic: Barcelona, Alberto Moreno: Liverpool, Fazio: Tottenham). Ám a kolumbiai csatár, Carlos Bacca remek formában van, 4 gólt szerzett már, és a Barcelonától kölcsön érkezett Gerard Deulofeu is jól kezdett. Annak ellenére, hogy bajnokin 2008 óta nem győztek az Atlético ellen, a vendégek nagyon magabiztosan érkezhetnek a Vicente Calderónba.
A forduló párosításai: Elche - Celta Vigo: 0-1
Villarreal - Real Madrid: 09/27, 16:00
Barcelona – Granada: 09/27, 18:00
Atletico Madrid – Sevilla: 09/27, 20:00
Athletic Bilbao – Eibar: 09/27, 22:00
Levante - Rayo Vallecano: 09/27, 22:00
Getafe – Málaga: 09/28, 12:00
Deportivo La Coruna - Almería: 09/28, 17:00
Real Sociedad – Valencia: 09/28, 19:00
Córdoba – Espanyol: 09/28, 21:00
Liga
Raúl González Blanco ma 38 éves
27/06/2015 19:08
Liga
Mercado - Nagy a mozgás az Atléticónál
25/06/2015 18:58