Kissé lesajnálták a címvédő Atletico Madridot a szezon kezdetén, mondván a csapat legjobbjai nélkül ismét visszasüllyednek oda, ahonnan jöttek: a két nagyágyú terebélyes árnyékába. Még „Cholo” Simeone is úgy nyilatkozott, hogy tudja hol a helyük, és kérte szeretett csapata szurkolóit, hogy maradjanak a realitás talaján, és legyenek türelemmel feléjük. Erre rögtön megnyerik a Spanyol Szuperkupát, majd a bajnokságban Simeone nélkül is ott folytatják, ahol májusban abbahagyták. Jelentjük: a matrac közel száz százalékon.
A Spanyol Szuperkupa oda-visszavágója természetesen nem kislányok játszótere volt, amire számíthattunk is, annak tudatában, hogy a gyűlölt városi rivális, a Spanyol Kupa-győztes Real Madrid volt az ellenfél. Kétszer kilencven percnyi pokol ült ki a pályára. A szokásos Atleti-Real habitusból megkaptuk, amire felkészültünk, és egy kicsit többet is: Simeone tarkón legyintette a negyedik számú játékvezetőt, amiért megkapta súlyos büntetését, és csak e hétvégén ülhet le a pálya szélére ismét.
Az Atletico Madrid modern történetének sikerkovácsáról már eddig is köztudott volt, hogy nem igazán fogja vissza magát, ha a csapatáról van szó. Dühöngő bikaként jár-kel a kispad előtt, és vehemensen mutogat, irányítja övéit. Csupa szív játékos volt, s csupa szív edzővé vált. Ő ilyen, megosztó: valaki ezért nagyon kedveli, másoknak pedig az agyára megy.
Liga
A Barca nyugatra, a Real keletre utazik
28/06/2015 16:57
Nos, Simeone letöltötte büntetését. A fiainak már nagyon hiányzott. A bajnokságban tizenegy pontot sikerült begyűjteni távollétében, míg a Bajnok Ligája első csoportmérkőzésén vereséggel rajtolt a Burgos vezette társaság. De Simeone elmondta, nincs baj, büszke fiaira. Mandzukic is megsérült, de ez sem borítja fel terveit. Egyszerűen élvezi a játék, a munkája minden percét. Mindenre van megoldása, mindenre van terve. És most, hogy leülhet a kispadra, biztosak lehetünk benne, hogy egy mentálisan kétszer olyan erős csapatot fog a pályára küldeni, legyen tíz sérültje, vagy kettő. Nem érdekli, nincs kifogás. Csak a győzelem számít, semmi egyéb.
Sevilla, Juventus, Valencia – ez a következő három, könnyűnek semmiképp nem mondható megmérettetés vár rájuk. Hát lehetne tökéletesebb időpontban visszatérni? Simeone biztosan mosolyog a bajsza alatt. Ő az ilyen meccsekért él.
Liga
Raúl González Blanco ma 38 éves
27/06/2015 19:08
Liga
Mercado - Nagy a mozgás az Atléticónál
25/06/2015 18:58