A Barcelona elnöke szerint nem reális lehetőség, hogy Messi valaha visszatérjen a csapatba
Miután a Barcelona világbajnok klublegendája, Lionel Messi egy meglepetésszerű látogatást tett a újjáépülő Camp Nouban, és azt írta, hogy szívesen visszatérne a katalán fővárosba, mivel nem úgy távozott, ahogy szeretett volna, rögtön felreppentek a pletykák, hogy akár még láthatjuk őt gránátvörös-kékben játszani. A klub elnöke most cáfolta az efféle feltételezéseket.
Messi visszatért a válogatottba, és ennek a népünnepéllyel készülő következő ellenfél örül legjobban
Videó forrása: SNTV
Ahogy a múlt hónapban az Eurosporton is beszámoltunk róla, Lionel Messi nemrég hosszabbította meg a szerződését 2028-ig az MLS-ben szereplő Inter Miami csapatával. Egy hétfői Instagram-posztban, melyben az épülő Camp Nouban látható, viszont úgy fogalmazott, hogy bárcsak még visszatérhetne egyszer elköszönni legnagyobb sikerei színhelyére.
Ez persze rögtön lázba hozta a nemzetközi sportsajtót, és sorozatban születtek a spekulációk azt illetően, hogy a 38 éves világklasszis a Barcelonában fejezheti be a pályafutását. Ezeket a feltételezéseket cáfolta most Joan Laporta, a Barcelona klubelnöke egy, a Katalán Rádiónak adott interjújában:
"Szerintem ezek irreális és unfair találgatások, és nem is tisztességes ilyenekbe bocsátkozni"
Laporta megerősítette, hogy Messi Barcelonánál töltött ideje nem úgy ért véget, ahogy szerette volna – a szerződését a klubnál felmerült anyagi problémák miatt nem hosszabbították meg.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/23/image-6cba0b63-e563-4af5-979a-ae588d4e1391-85-2560-1440.jpeg)
Az épülő stadion közepén írta alá szerződéshosszabbítását Lionel Messi
Videó forrása: SNTV
A klubelnök azonban hozzátette, hogy reméli, Messi részt fog venni egy speciális mérkőzésen, amint a Camp Nou újra megnyílik a felújítás után.
"Nagyszerű és csodálatos lenne, ha megkapná a világ legnagyszerűbb tiszteletadását és ha itt, 105 000 szurkoló előtt láthatnánk" – mondta Laporta.
A Barcelona pénzügyi problémái nem szűntek meg Messi 2021-es távozásával, a sajtóban nemrég megjelent adatok szerint a klub csaknem 160 millió eurós átigazolási adósságot görget maga előtt.
via BBC
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/03/image-030ab0ee-d1ae-436f-a778-6fe053b6a283-68-310-310.jpeg)