Egyetlen másodosztályban töltött idény után visszatér a Kisvárda az NB1-be

Labdarúgó NB II - A listavezető Kisvárda 2-2-es döntetlent játszott a Békéscsaba vendégeként a labdarúgó NB II 27. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel feljutott az élvonalba, mivel közben a Vasas kikapott a Szentlőrinc otthonában.

Tóth Dávid, a Sopron (b), valamint Molnár Gábor (k) és Milos Spasic (j), a Kisvárda játékosai a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott FC Sopron - Kisvárda Master Good mérkőzésen a soproni városi stadionban 2025. február 26-án. A Kisvárda 3-0-ra győzött. MTI/Tóth Zsombor

Fotó: MTI

A szabolcsi együttes Békéscsabán hat perc után már hátrányban volt, viszont a második félidő elején mindössze nyolc perc alatt fordított. A Kisvárda ezután tartotta az állást, de ez csak a 88. percig sikerült neki, akkor ugyanis a békésiek játékosa, Czékus Ádám ismét betalált, így a vendéglátó együttes egy pontot otthon tartott.
Ez az eredmény ugyanakkor elegendő volt az élvonalba jutás bebiztosítására a Kisvárdának, a Vasas ugyanis 2-1-es vereséget szenvedett a Szentlőrinc vendégeként úgy, hogy a negyedik percben már előnyben volt. Az angyalföldiek így a hátralévő három fordulóban már nem érhetik utol az éllovast.
A Kisvárda egyetlen másodosztályban töltött idény után kerül vissza az NB I-be, és akár már a Merkantil Bank Liga bajnoki címét is megnyerheti vasárnap, ha a most harmadik Kazincbarcika pontokat veszít a vendég Soroksárral szemben.

Merkantil Bank Liga NB II, 27. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC-FC Ajka 1-1 (1-0)
-------------------------------------
gól: Lőrinczy (30., 11-esből), illetve Csizmadia (67.)

BVSC-Zugló - Opus Tigáz Tatabánya 2-0 (0-0)
-------------------------------------------
g.: Székely (48.), Szilágyi (62.)

Szentlőrinc-Vasas FC 2-1 (1-1)
------------------------------
g.: Szolgai (33.), Papp Cs. (78.), illetve Otigba (4.)

Békéscsaba 1912 Előre-Kisvárda Master Good 2-2 (1-0)
----------------------------------------------------
g.: Czékus (6. - 11-esből, 88.), illetve Matanovic (47.), Chlumecky (53.)

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Budapest Honvéd FC 0-0
-------------------------------------------------------

később:
Kolorcity Kazincbarcika SC-Soroksár SC 17.30
Aqvital FC Csákvár - HR-Rent Kozármisleny 19.00
Gyirmót FC Győr-Budafoki MTE 19.00
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés