Hansi Flick nem bánta meg, hogy nekiment a spanyol szövetségnek Lamine Yamal sérülése miatt, meg akarja védeni a játékosait

Hansi Flick nem bánta meg, hogy nyilvánosan kritizálta a spanyol válogatottat Lamine Yamal sérülése után, mivel úgy gondolja, az a kötelessége, hogy megvédje a 18 éves játékost. A Barcelona klasszisa még az előző válogatott szünet alatt sérült meg, a visszatérése után ráadásul kiújult a probléma, így hetekig nem léphet pályára.

Ousmané Dembélé vs Lamine Yamal - Ronaldinho hirdette ki a 2025-ös Aranylabda győztesét

Videó forrása: Eurosport

Az előrejelzések alapján Yamalra legalább három hét kihagyás vár, miután ismét lágyéksérülést szenvedett. Az Aranylabda-szavazáson második helyen végző Yamal négy meccset hagyott ki a válogatott szünetet követően, amiért Hansi Flick elsősorban a spanyol szövetséget hibáztatta, szerinte ugyanis a játékosa eleve sérülten lépett pályára.
Luis de le Fuente, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya pénteken cáfolta ezt az állítást. Az Európa-bajnok edző szerint Yamal valójában a Törökország elleni meccsen szenvedett sérülést, és külön hangsúlyozta: a sérüléssel bajlódó játékosokat haza szokták küldeni.
"Nulla kockázatot vállaltunk. Aki bekerül, az egészséges, játékra alkalmas állapotban van. Amikor hazaküldjük őket, az pedig azért van, mert úgy ítéltük meg, hogy kockázatos lenne, ha velünk maradnának."
A labdát ezt követően visszadobták a hétvégi bajnokira készülő Flicknek.
"Nem bántam meg, mert igyekszem védeni a játékosaimat"nyilatkozta a Barcelona edzője. "Számomra ez egy lezárt ügy. Nektek talán egy jó sztori, én viszont lezártnak tekintem, és az a fontos, hogy közösen oldjuk meg: a játékos, a klub és a szövetség."
Yamal a négy kihagyott meccs után szeptember 28-án, a Real Sociedad elleni győzelemmel tért vissza a pályára, egy gólpasszt ki is osztott, majd végigjátszotta a PSG elleni rangadót a BL-ben. Flick elmondta, hogy a játékos a meccs előtt jól érezte magát, és nem kockáztattak volna, ha előre látják, hogy fennáll a sérülés veszélye.
"Beszéltem vele, és jobban van, de még azért nincs jól. A szituáció a válogatott szünet után alakult ki, és meg akarom védeni a játékosaimat. Támogatom őt. Ez erről szól. Ez már a múlt, túl vagyunk rajta. Előfordul az ilyesmi. Voltam a másik oldalon is, nem egyszerű. Meg kell védenem a játékosokat, ezért nyilatkoztam így. Talán keményebben fogalmaztam a szokásosnál."
Yamal a soron következő válogatott meccseket biztosan kihagyja, és Flick szerint elképzelhető, hogy a Barcának is nélkülöznie kell egy ideig. Egyelőre még az sem biztos, hogy az El Clásicóra felépül a szélső.
"Ezeknél a sérüléseknél nem tudjuk megmondani, lehet két, három, de akár négy hét is. Többet tudunk az izomsérülésekről, de ez egy kicsit más. Azt szeretnénk, hogy felépüljön, és lépésről lépésre, az előrelépés ütemének megfelelően haladjunk."
A hétvégén a Barcelona a Sevilla otthonában lép pályára, Yamal mellett Raphinha, Gavi és Fermin López sem bevethető sérülés miatt.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés