"Ez egy különleges eset" - Lamine Yamal hihetetlen fejlődése nehéz helyzetbe hozta a szerződésén dolgozó Barcelonát

Lamine Yamal legutóbb 2023-ban hosszabbította meg a szerződését a Barcelonával, de már akkor megállapodtak abban, hogy a 18. születésnapját követően új kontraktust kap. Arra azonban senki sem számított, hogy a tehetséges játékos mindössze két idény alatt a világ egyik legjobb játékosává növi ki magát, így az akkori megállapodás a kukában landolt.

Lamine Yamal új szerződésén dolgozik a Barcelona

Fotó: AFP

A még mindig csak 17 éves klasszis elképesztő egy éven van túl. Tavaly nyáron alapembere volt az Európa-bajnok spanyol válogatottnak, őt választották a sorozat legjobb fiatal játékosának, és ő zárt a legtöbb gólpasszal a tornán. Idén pedig klubjában is szintet lépett: minden sorozatot figyelembe véve 18 gólnál és 25 asszisztnál tart, a fogadóirodáknál pedig ő az Aranylabda egyik legnagyobb esélyese.
Yamal 2023-ban kapta meg az első profi szerződését a Barcelonától, amely 2026-ig szól. Hogy miért nem kapott ennél hosszabb távú kontraktust, arra egyszerű a válasz: 18 év alatti játékosokkal legfeljebb három évre lehet szerződni. A felek azonban már akkor megállapodtak abban, hogy amint betölti Yamal a 18. életévét, és jogosult lesz teljesértékű szerződésre, 2030-ig hosszabbít a Barcelonával. 
Természetesen a megállapodás részleteit is felvázolták, ez azonban ma már nem sokat ér, hiszen Yamal időközben a világ egyik legjobbja lett, így a Barcelonának sokkal mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, mint azt 2023-ban gondolta.
"Megbeszéltük, az alapokat lefektettük" – mondta Joan Laporta egy hétfői interjúban. "Még nem írtuk alá, így nincs lezárva, még ha minden arra is mutat, hogy pozitív lesz a végkifejlet a klub számára. Lamine nagyszerű ember, hatalmas Barca-rajongó. Szerintem boldog a klubnál."

Mindenkinek jól kell járnia

Laporta azt is hozzátette, hogy Yamal fizetésének összhangba kell kerülnie a csapatban betöltött szerepével, és nem lehetnek figyelemmel az életkorára. "Az övé egy különleges helyzet, eltér a szokásostól, így különleges bánásmódra van szüksége. Minden játékos fejlődött valamennyire, Yamal azonban különleges módon robbant be, és ezt különleges módon kell kezelnünk."
Meg kell találni azt a pontot, ahol találkoznak a játékos és a klub érdekei. Sok éven át szeretnénk megtartani Lamine-t, és szerintem ez lesz a helyzet.
Az Athletic szerint mindkét fél tisztában van azzal, hogy megváltozott a helyzet 2023-hoz (és az akkor prognosztizálthoz) képest. A felek hónapok óta tárgyalnak a következő megállapodás részleteiről, a szituáció azonban távolról sem annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik, és vitákat váltott ki a klubon belül, mekkora szerződést kaphat egy ennyire fiatal játékos.
Sokan attól tartanak, hogy ha már most, 18 évesen szupersztárnak járó fizetést kap, akkor a klub gondba kerülhet a későbbi szerződéshosszabbításoknál. Amennyiben ugyanis Yamal a jelenlegi ütemben fejlődik, úgy a soron következő megállapodás is gyorsan idejétmúlttá válik, és arra kényszerítheti a vezetőséget, hogy tovább növeljék a fizetését.
A sztárjátékos fizetése, amellett, hogy önmagában is nagy teher, azt is meghatározza, mennyit kérhetnek a többiek, vagyis az emelések közvetett módon is növelhetik a bérkeretet. (Hasonló dolog történt Lionel Messi szerződései után is.)
Yamal új szerződésével tehát okosan kell eljárni. Nyilvánvaló, hogy a katalánok vezetőségének nincs sok opciója, komoly szerződést kell a játékos elé rakni, megelőzve ezzel a potenciális érdeklődőket. Ugyanakkor, ahogyan arra Laporta is rámutatott, úgy kell ezt megtenniük, hogy azzal a klub is jól járjon pénzügyi szempontból.

Megkapja a 10-es mezt?

Az új szerződés mellett az sem kizárt, hogy a következő idénytől az ikonikus 10-es mezt is megkapja majd Yamal a jelenlegi 19-es helyet. A mostani keretben Ansu Fati viseli a 10-es számot, ő azonban csak epizódszereplő a csapatban, és a nyáron várhatóan elhagyja a klubot.
"Ezt a csapaton belül fogjuk megbeszélni. Lamine tavaly nyáron a 19-est választotta, majd meglátjuk, mi lesz a számok kiosztása" – mondta Laporta.
"Lamine természetesen egy egészen másik játékossá érett, de ez egy csapatsport. Lamine-ban azt kedvelem leginkább, hogy az egyéni képességei mellett a játék kollektív elemében is megvan a szerepe. Ezzel ő is tisztában van."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés