"Messihez hasonlítani nem lesz egyszerű" – Xavit meggyőzné, az olimpiát kihagyná a Barca szupertinije

Lamine Yamal szűk egy évvel ezelőtt mutatkozott be a Barcelona felnőtt csapatában, azóta pedig csomó rekordot megdöntött, és meghatározó ember lett. A PSG elleni BL-párharcban gólt szerezve újabb csúcsot állítana fel, a neki lehetőséget adó Xavit pedig csapattársaihoz hasonlóan ő is meggyőzné a maradásról. A fiatal sztár egy hosszabb interjúban most erről, de Messiről és Neymarról is beszélt.

Lamine Yamal

Fotó: Getty Images

A fiatal sztár Messi táplálkozását már eltanulta, de a passzait is szeretné utánozni.
Egy átlagos 16 éves focista nem sokat tudna mesélni az eddigi karrierjéről. A többség ilyenkor még valamilyen korosztályos csapatban játszik, esetleg ha nagyon tehetségesnek tartják, néha a felnőtt kerettel edz. Tétmeccsen egy átlagos játékos ebben a korban a legritkábban kap lehetőséget. Lamine Yamal azonban minden, csak nem átlagos játékos.
A Barcelona szupertehetsége alig múlt 15 éves, amikor 2022 szeptemberében már a nagycsapattal edzett, tavaly áprilisban pedig a felnőtt csapatban is bemutatkozott. Azóta lényegében meghatározó tagja a regnáló spanyol bajnok keretének, számos rekordot megdöntött, és egy új, 2026-ig szóló szerződést is aláírt, 1 milliárd eurós kivásárlási árral. Vagyis bőven volt miről mesélnie, amikor a spanyol Mundo Deportivo leült vele beszélgetni.
Persze ahhoz, hogy Yamal ilyen fiatalon lehetőséget kapjon, a nyilvánvaló tehetsége mellett kellett egy edző is, aki nem félt neki bizalmat adni. A játékos emiatt mérhetetlenül hálás Xavinak, aki viszont már bejelentette, hogy a szezon végén távozik a Barca kispadjáról. A csapat eredményei azóta feljavultak, a hírek szerint pedig a klubvezetés mellett a játékosok is győzködik az edzőt a maradásról. Yamal is így van ezzel.
„Szerintem a bejelentés óta tényleg felszabadultabb, az eredmények is láthatóan jobbak. Ez a csapatnak is egy fordulópont volt, azóta jobban játszunk. Én tényleg örülnék, ha maradna. 16 évesen nem nagyon mehetek az irodájába győzködni erről, de szerintem mind így vagyunk ezzel.”
Xavi maradásának esélyén sokat javíthatna, ha a Barcelona a Bajnokok Ligájában is sokáig menetelne. A Napoli nyolcaddöntős legyőzése után a csapat a könnyebb ágra került, a negyeddöntőben viszont a Paris-Saint Germain komoly erőpróba lesz. Yamal szerint a párharc kiegyenlített, az apróságok döntenek majd, de mert tippelni a jövő szerdai első meccs végeredményére.
picture

Xavi és Lamine Yamal.

Fotó: Getty Images

Ha tényleg betalál, azzal egy újabb rekordot megdöntve a sorozat történetének legfiatalabb gólszerzője lehetne. Érdekesség, hogy épp a Barca korábbi csodagyerekétől, Ansu Fatitól vehetné el a rekordot, de az egyenes kieséses szakasz csúcsát is egy egykori Barcelona-játékos, Bojan Krkic tartja.
A gólszerzés mellett viszont a fiatal szélsőnek egy másik fontos feladata is lesz: be kell segítenie Kylian Mbappé semlegesítésében. A védekező munka Yamal szerint nem új számára, de a francia klasszisra nem is könnyű készülni.
„(Az előző fordulóban) már Kvaratskhelia ellen is besegítettem. Most viszont mindegy, mire készülök, Mbappé olyan játékos, hogy úgyis kitalál valami mást. Ezért is lesz fontos, hogy én is ott legyek.”
Elsőre furcsának tűnhet, hogy egy vézna 16 éves szélsőre bármilyen védőmunkát bíznak, de Yamal ezen a téren sokat fejlődött, mióta bemutatkozott a felnőtt csapatban. Ebben segített, hogy a szezon kezdete óta bő hat kiló izmot pakolt fel magára, de csak idén négy kilót hízott és két centimétert nőtt is. Hiszen a fiatal játékos még bőven növésben van…
Ebben elmondása szerint a klub szakemberei által összeállított konditermi edzéseken túl az is benne van, hogy teljesen átalakította az étrendjét. Bár a kedvenc fogása továbbra is a rántott csirke, Yamal elmesélte, hogy míg korábban bármit megevett és ivott, addig most már nagyon odafigyel a táplálkozásra: szinte csak vizet iszik, enni pedig Lionel Messi példáját követve leginkább halat szokott.
„Korábban több húst ettem, de az nem segített.”
picture

Yamal passzai Messit idézik a Barcelona drukkerei számára

Fotó: AFP

Messihez viszont nem csak a táplálkozási szokásai miatt hasonlítják, hanem az elképesztő passzai miatt is. A Barcelona argentin legendája ilyen szempontból példakép Yamalnak, de tudja, nem lesz egyszerű megugrania ezt a lécet.
„Messihez hasonlítani nem lesz egyszerű, de én is tőle emlékszem ilyen passzokra. Ha képes lehetek hasonlóra, azt megpróbálom majd kihozni magamból.”
A fiatal játékos kedvence egyébként annak idején nem Messi, hanem a Barca aranykorszakának másik sztártámadója, Neymar volt. Benne a cseleit is a szórakoztató játékát kedvelte.
Miután a klubszezon lefut, Yamalnak minden bizonnyal a válogatottnál is jelenése lesz. 17 évesen szinte biztosan tagja lesz a spanyolok Eb-keretének, a nyáron viszont olimpiát is rendeznek, ahol életkora miatt ugyancsak simán szerepelhetne. Három éve épp a csapattársa, Pedri csinálta meg ezt a duplát, a középpályás viszont azóta is sokat küzd sérülésekkel, Yamal részben épp ezért nem is tartja jó ötletnek, hogy mindkét tornán ott legyen.
„Nem lenne logikus mindkét tornán szerepelni. Mióta beindult a felnőtt karrierem, próbálom nem túlterhelni magam. Persze ha mennem kell, akkor ott leszek, elvégre a spanyol válogatott hív, nekem pedig álmom ott játszani. Azon is múlik majd a dolog, hogyan alakul az Eb, de az a legfontosabb, hogy azon ott legyek.”
picture

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés