Eljött a Barca pillanata: a katalánok hivatalosan is bejelentették Hansi Flick érkezését
Hansi Flick váltja a pénteken menesztett Xavit az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
Hansi Flick váltja a pénteken menesztett Xavit az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
Fotó: Imago
Hansi Flick lett az FC Barcelona vezetőedzője
A bajnoki ezüstérmes katalán klub szerdán közölte, hogy az 59 éves német szakember ül le a kispadra, aki legutóbb hazája válogatottját irányította, mígnem szeptemberben elküldték. Előzőleg két évig a Bayern München trénere volt, mellyel két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-trófeát nyert.
Xavi januárban jelentette be, hogy az idény végén távozik posztjáról, április végén azonban a klub jelezte, hogy a 44 éves edző mégis kitölti a jövő nyárig szóló szerződését.
A spanyol válogatottal játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok klasszis 2021 novembere óta irányította a katalán csapatot. Xavi játékosként 1998-ban debütált az első együttesben, amelyben 2015-ig szerepelt középpályás irányítóként. A Barcával 25 trófeát nyert, közte négy BL-t, nyolc spanyol bajnoki címet és három Király Kupát.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)