A bajnokság nem most dől el, de a Barcának és a Real Madridnak is lendületet adhat az El Clásico
Publikálva 28/10/2023 - 13:10 GMT+2
Xavi és Carlo Ancelotti egyaránt úgy látja, nincs egyértelmű esélyese a szezon első El Clásicójának. Bár az előjelek valamivel kedvezőbbek a Real Madridra nézve a Barcelona hiányzói miatt, a katalánok a kulcsembereiket nélkülözve is remekeltek az utóbbi időben. Robert Lewandowski várható visszatérése nagy segítség lehet, a fővárosiaknál pedig minden szem Jude Bellinghamre szegeződik majd.
Ahol a barátságos mérkőzéseken sincs barátság: jön a szezon első tétre menő El Clásicója - Fotó: Sam Hodde
Fotó: AFP
Mindkét csapat motiváltan várja a szezon első El Clásicóját.
A szakértők és a szurkolók egyaránt sokat vártak a spanyol bajnokság előző idényétől, Carlo Ancelotti 2021-es visszatérése ugyanis remekül sült el a Real Madridnál, a Bajnokok Ligája mellett a La Ligát is megnyerte a csapatával, Xavi érkezésével pedig Barcelonában is elindult valami. Végül a várt csata az előző szezonban elmaradt, a madridiak gyengébben szerepeltek, a katalánok pedig 10 pontos előnnyel, magabiztosan húzták be a bajnokságot.
Idén viszont egyelőre minden jel arra utal, hogy éles versenyfutást hozhat a spanyol bajnokság a két sztárcsapat között. Tíz forduló elteltével a Real Madrid 25, a Barcelona 24 ponttal rendelkezik, az pedig már csak a bónusz, hogy rajtuk kívül az egy meccsel többet játszó Girona (28) és az eggyel kevesebbel rendelkező Atlético Madrid (22) is ott van az élmezőnyben. Ilyen körülmények között az El Clásico is egészen más súllyal bír.
Xavinak jól áll az El Clásico
Xavinak nem kellett elmagyarázni, mit jelent ez a rivalizálás a két klub történetében, játékosként ugyanis 42 El Clásicón lépett pályára, amelyen 17 győzelem, 12 döntetlen és 13 vereség volt a mérlege. Edzőként a mostani lesz a nyolcadik alkalom, hogy a Real Madrid ellen készíti fel csapatát (plusz volt két barátságos meccs), a mérlege pedig itt is pozitív: négy győzelem mellett háromszor szenvedett vereséget a fővárosiak ellen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/22/3810145-77454828-2560-1440.jpg)
Xavi a Barcelona-Athletic mérkőzésen
Fotó: Getty Images
„Idegesebb és feszültebb vagy, mint egy átlagos mérkőzésen. Kontrollálnod kell önmagad, és ez nem egyszerű, de muszáj hideg fejjel gondolkodnod” – adta meg a választ Xavi, hogyan élik meg a játékosok ezeket az összecsapásokat. „Szerintem nagyon jó állapotban érkezünk erre a meccsre, készen állunk a küzdelemre. Pszichés és erőnléti értelemben egyaránt. Úgy vélem, az előző két mérkőzésünkön nagyszerűen játszottunk, persze ez most egészen más lesz.”
A katalánokat az utóbbi időben több sérülés is sújtotta, Frenkie De Jong hetek óta nem áll Xavi rendelkezésére, de Raphinha sem volt bevethető az utóbbi időben. Rájuk valószínűleg most sem számíthat az edző, Robert Lewandowski azonban készen áll a játékra – nála az a fő kérdés, mennyit vállalhat a bokasérülését követően. Xavi érthető módon nem akarta lelőni a poént, és kitérő választ adott arra, ott lesz-e a kezdőben a lengyel.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/09/23/3790865-77107228-2560-1440.jpg)
Robert Lewandowski
Fotó: Getty Images
„Meglepett, hogy olyan játékosok is visszatértek, akiket szinte már kizártunk a sérülések miatt. Mindenki ott akar lenni a pályán, nagyon pozitív a hangulat a csapaton belül. Lewandowski rendben van. Ott volt már az edzésen, ennél többet azonban nem szeretnék elárulni” – mondta a csapat leggólerősebb játékosáról. Xavi azt is hozzátette: csak olyan játékost küld a pályára, aki 100%-os állapotban van, és nem fog felesleges kockázatot vállalni.
Bellingham csúcsformában érkezik
Madridban sem aludtak teljes nyugalomban, Jude Bellingham ugyanis összeszedett egy kisebb sérülést a Braga elleni Bajnokok Ligája-találkozón. A nyáron érkező angol középpályás pénteken már a csapattal együtt edzett, és ha addig nem jön közbe valami váratlan, az El Clásicón is főszerepbe kerülhet. Amire a formája alapján minden esély megvan, hiszen ebben a szezonban 12 mérkőzésen 11-szer volt eredményes, ezzel ő a madridiak házi gólkirálya.
- mondta Carlo Ancelotti a mérkőzést megelőzően.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/27/3813235-77516628-2560-1440.jpg)
Oriol Romeu blokkolja Jude Bellingham lövését egy nyári felkészülési mérkőzésen
Fotó: Getty Images
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Bellingham-jelenség mögött egy meglehetősen komoly probléma áll, amit hosszabb távon orvosolnia kell majd a Real Madridnak. Természetesen a csatárkérdésről van szó, hiszen a kényszerből középcsatárként játszatott Rodrygo tíz bajnokin egyetlen gólt szerzett, és a korábbi évekhez képest centrálisabb szerepkörben használt Vinícius Junior is csak kétszer talált a kapuba. Bellingham mögött Joselu nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, ő öt gólig jutott.
„A derbikhez hasonlóan a Clásicón sincsenek favoritok” – visszhangozta Xavi korábbi kijelentését Ancelotti. „Remek formában vagyunk, éhesen várjuk a találkozót. Ők is erősnek tűnnek, szóval ragyogó meccsre számítok, kemény küzdelem lesz, mint mindig. Remélem, a szurkolók is élvezni fogják” – magyarázta az olasz edző. Ancelotti ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: nem ezen az egy meccsen fog múlni a szezon.
„Ez egy fontos mérkőzés a három pont szempontjából, de talán még fontosabb a csapat dinamikája és a szurkolók szempontjából. Hosszú még a szezon, és túl korai lenne arról beszélni, hogy a pontok szempontjából meghatározó lesz. Rengeteg csapat van még ott az elején, például a Girona és az Atlético Madrid, és egészen a legvégéig kőkemény harc vár ránk. Remekül érzem magam, imádom ezt a játékot. Izgalmas dolog felkészülni rá, hatalmas motivációt ad.”
A kölcsönös tisztelet megvan
A két csapat legutóbbi tétmeccsét a Real Madrid 4-0-ra megnyerte, vagyis Xavi is tisztában van azzal, tökéletes játékra lesz szükségük az ősi riválisukkal szemben. A Barcelona edzője a sérülések ellenére sem tervezi alapjaiban felforgatni a csapat játékát, ugyanakkor azt elismerte: a szokottnál óvatosabb foci várható tőlük, mivel szem előtt kell tartaniuk a fővárosiak villámgyors kontráit. A terv azonban a szokásos: minél jobban dominálni a játékot.
Ancelotti számára sosem jelentett problémát, ha le kellett mondania a labdáról, a mostani Realnak pedig épp az áll a legjobban, amikor a kontrákra építve veszélyeztethet. „Kiváló csapatuk van, támadásban és védekezésben egyaránt szervezettek. Vannak fiatal játékosaik, akik valódi minőséget képviselnek, szóval a szokásos Barcelonára számítok. Tetszenek a fiataljaik, Fermín szuperül teljesített, és nagyon kedvelem Lamal játékát is.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/21/3809261-77437148-2560-1440.jpg)
Carlo Ancelotti a Sevilla-Real Madrid mérkőzésen
Fotó: Getty Images
A katalánok kezdőjével kapcsolatban több kérdés is felmerülhet. Xavi nyilatkozata alapján benne van, hogy João Cancelo a középpályán kap szerepet, Araújo jobbhátvédként kezd, középen pedig Iñigo Martínez játszik majd. A madridiaknál Bellingham teljes felépülését követően többé-kevésbé a szokásos tizenegy ember futhat ki a pályára, legfeljebb a balhátvéd poszt lehet kérdéses, ahol ezúttal Ferland Mendy kaphat lehetőséget.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés