La Liga 2015-16

Szezonértékelő, osztályzatok, érdekességek Európa legjobb bajnokságából.

Fotó: Eurosport

Már több mint két hete véget ért a spanyol labdarúgó bajnokság 2015-16-os szezonja. Azóta már lejátszották a Király Kupa döntőt, a szintén csak spanyolok részvételével a BL döntőt és akkor még a Sevilla győzelmét hozó EL finálét meg se említettük. Most azonban fókuszáljunk csak és kizárólag a bajnokságra. La Liga szezonértékelő következik, kisebb újításként pedig osztályoztuk is a csapatok egész éves teljesítményét. Ki kell emelni, hogy természetesen minden csapatot önmagához mértünk és aszerint osztottuk ki az érdemjegyeket, illetve a nemzetközi szereplést se vettük számításba.
1. Barcelona 91 pont, Osztályzat: 9
Tíz fordulóval a vége előtt úgy tűnt, zsebben a bajnokság, amit aztán kisebb izgalmakat követően, végül csak az utolsó fordulóban sikerült bebiztosítani. Ha nincs a sorozatban három vereség a Real Madrid, a Real Sociedad és a Valencia ellen, akkor simán 10-est adtunk volna erre a szezonra. A katalánok egész éves hegemóniáját jól jelzi, hogy a 38 fordulóból 27 után álltak a bajnokság élén, ők nyerték a legtöbb meccset és lőtték a legtöbb gólt. Ki kell emelni Luis Suárez teljesítményét, az uruguay-i csatár 40 góllal lett gólkirály, hat év után így nem a Messi-Cristiano páros valamelyike nyerte el a Trofeo Pichichit. A gránátvörös-kékek továbbra is uralják tehát a hazai versenykiírást, a Barcelona az elmúlt nyolc idényből hatot nyert meg.
2. Real Madrid 90 pont, Osztályzat: 7
Hiába végeztek mindössze egy ponttal a Barca mögött, ez a szezon közel sem volt olyan szoros, ahogy azt a végső tabella sugallja, meg ahogy az elmúlt napok eufóriája esetleg utólag láttatja. Sokat elárul a fővárosiak bajnoki szezonjáról, hogy mindössze négy fordulót követően álltak az élen. A blancók a bajnokság végére nagyon feljavultak ugyan, és az Atlético elleni hazai vereséget követően sorozatban tizenkétszer nyertek is, de a csoda elmaradt, sorozatban a negyedik szezon ért véget úgy, hogy nem sikerült megnyerni a bajnokságot. A szezon két részre bontható, nem meglepő módon a Benítez és Zidane vezette időszakra. Előbbi négy döntetlen mellett háromszor is vereséget szenvedett 18 meccsen, míg Zidane-al két döntetlen és mindössze egy vereség a bajnoki mérleg, ám mindez 20 meccsen. Nem beszélve arról, hogy míg előbbi megalázó hazai vereséget szenvedett a Clásico-n, addig utóbbi győztesen hagyta el a Camp Nou-t. Ha nincs a szezon első fele, a 8-as osztályzat kijárt volna egy esetleges második hely ellenére is.
picture

A blancók a bajnokságot tekintve csak egyszer örülhettek úgy igazán - Cristiano és Jesé öröme a Camp Nou-ban

Fotó: Eurosport

3. Atlético Madrid 88 pont, Osztályzat: 9
Teljes siker. Figyelembe véve a pénzügyi lehetőségeket és a keret minőségét a két nagyhoz képest, az a tény, hogy egészen az utolsó előtti fordulóig esélyük volt a bajnoki címre, mindenképpen kalapemelést érdemel. Tették mindezt úgy, hogy közben a BL-ben is meneteltek. Mindössze 18 kapott gól, amivel Oblak elnyerte a Trofeo Zamora-t, azaz a legjobb kapusnak járó díjat, míg elől Griezmann és a szezon végére ismét önmagára találó Torres lőtte a gólokat. A Bernabéuban elért győzelem a madridi derbin a bajnokság egyik csúcspontja volt piros-fehér szempontból. Megérdemelt a 9-es osztályzat.
4. Villarreal 64 pont, Osztályzat: 9
A sárga tengeralattjáró visszatért és öt év után ismét BL indulást jelentő helyen végzett. Hazai pályán verték a Real Madridot és az Atléticót, míg a Barcától pontot raboltak. Ezeknek a nagy skalpoknak is volt köszönhető, hogy a negyedik hely nem is igazán forgott veszélyben. A csapat legjobbjai Denis Suárez és Bakambu voltak, előbbi már a nagy csapatok látókörébe is bekerült, míg a kongói-francia csatár a török bajnokságból érkezve jutott 12 gólig. Majdnem hibátlan szezon a Valencia tartománybeli csapattól.
5. Athletic Bilbao 62 pont, Osztályzat: 8
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét európai szereplést érő helyen végeztek a baszkok, pedig a szezon nagy részében nem úgy tűnt, hogy ez összejöhet. A sikerben elévülhetetlen érdeme volt a 35 éves Aritz Aduriznak, aki 20 góllal zárta a bajnoki szezont, sorozatban másodszor elhódítva így a legeredményesebb hazai góllövőnek járó Trofeo Zarra-t, nem mellesleg a válogatottba is meghívást kapott. A csak baszkföldi születésű vagy baszk felmenőkkel rendelkező játékosokat alkalmazó piros-fehérek idénye bőven megér egy 8-as osztályzatot.
picture

Sorozatban másodszor lett a legeredményesebb spanyol csatár, pedig már 35 éves, ő Aritz Aduriz

Fotó: Eurosport

6. Celta Vigo 60 pont, Osztályzat: 8
A Celta visszatért! A galíciaiak 10 év után harcolták ki újra az európai szereplést és végig a Liga egyik kellemes színfoltjai voltak. A Barcelona elleni hazai győzelem és szépségdíjas góljaik bizonyára sokak számára maradnak emlékezetesek, ami jól jellemezte a kiváló szezonkezdetüket. Aspas, Nolito, Orellana vagy akár Guidetti mind kiváló játékosok, akiket többször is élmény volt figyelemmel kísérni. Teljesen megérdemelt a 8-as osztályzat.
7. Sevilla 52 pont, Osztályzat: 6
Az európai jó szereplés eléggé meglátszott a bajnoki teljesítményükön. Hazai pályán ugyan idén is folytatták a jó szereplést, ám idegenben, egyedüliként a bajnokságban, képtelenek voltak nyerni. A Sevilla-nál minden évben van egy új felfedezett, tavaly Carlos Bacca vitte a prímet, idén Kevin Gameiro tette ugyanezt. A francia csatár 16 gólt szerzett a bajnokságban, így jól pótolta a mindössze 4 gólig jutó, halovány Llorente-t. Győzelem a Real Madrid és a Barcelona ellen, mely sikerek nélkül 5-öst adtunk volna. De sok egyebet nem is lehet kiemelni, úgy tűnt, az Európa Liga teljes prioritást élvezett, főleg tavasszal.
8. Málaga 48 pont, Osztályzat: 7
Amióta a katari tulajdonos befagyasztotta a pénzcsapot, az elvárások is kisebbek. A bajnokság elején úgy tűnt a kiesés ellen küzdenek majd, ám később feljavultak, amit jól jellemez a Real Madrid elleni két döntetlen is. Az európai szereplésre azonban nem volt esélyük, ennek ellenére nem volt ez rossz idény, figyelembe véve a lehetőségeiket.
9. Real Sociedad 48 pont, Osztályzat: 5
Egy újabb csalódást keltő szezon. David Moyes menesztése után a volt Barcelona játékos, Eusébio Sacristán is csak minimális javulást tudott hozni. A három évvel ezelőtt még 4. és BL-induló baszkok a tavalyi 12. helyezést ugyan felülmúlták, ám az európai szereplést nem tudták kiharcolni. A Barca elleni ismét nyerni tudtak az Anoetában, míg a győztes gólt szerző, 19 éves Mikel Oyarzabal feltűnése az idény kevés pozitívumai közé tartozik. Semmi sem indokolja az 5-nél magasabb osztályzatot.
picture

Újabb csalódást keltő szezon San Sebastiánban, egy igazán nagy bravúr azért így is összejött - Mikel González öröme a Barca elleni 1-0 után

Fotó: Eurosport

10. Real Betis 45 pont, Osztályzat: 6
Felemás szezon, ahol sikeresen kiharcolták a bentmaradást, ám igazán nagyot nem tudtak dobbantani ezúttal sem. Mindent elmond a csapatról, hogy legeredményesebb játékosuk a 34 éves Rubén Castro volt 19 góllal.
11. Las Palmas 44 pont, Osztályzat: 8
Tökéletes szezon! Ha egy-két bravúr is összejött volna, járt volna a 9-es is, ám így sem lehet egy rossz szavunk sem a hosszú évek után ismét első osztályú kék-sárgákra. A kezdeti gyengélkedés fájdalmas és nehéz szezont ígért, ám aztán tavasszal volt egy hét meccses szériájuk ahol csak a Real Madridtól kaptak ki, de hatszor nyertek, bebiztosítva így a bentmaradást. A La Liga csapataira így jövőre is vár egy hosszabb repülőút a Kanári-szigetekre.
12. Valencia 44 pont, Osztályzat: 3
Minden kétséget kizáróan a Valencia volt a bajnokság legnagyobb csalódása. A tavalyi idény és a BL csoportkör kiharcolása után egy minden szempontból katasztrofális idényt futottak, Gary Neville edzősködése alatt pedig még a kiesés szele is meglegyintette őket. A bajnokság végén, már Pako Ayestarán irányításával, úgy tűnt feltámadtak és többek között a Camp Nou-ban verték a Barcát, ám sorozatban három vereség az utolsó fordulókban végleg keretbe foglalta ezt a dicstelen szezont. Ha nincs az említett győzelem és a Real Madrid elleni döntetlen, kettest adtunk volna erre az idényre.
13. Espanyol 43 pont, Osztályzat: 5
A bajnokság egyik legszürkébb csapata, akikkel igazából semmi különös nem történt. A kiesés veszélye olykor ugyan a levegőben lógott, de különösebben izgulniuk se kellett. Mindent elmond, hogy az új tulajdonos megjelenése volt a szezon egyetlen említésre méltó eseménye.
14. Eibar 43 pont, Osztályzat: 8
Kiváló szezon a baszk kisváros csapatától, akiknek ezúttal már sikerült a pályán kiharcolni a bentmaradást. Tanultak a tavalyi hibájukból és ezúttal a tavaszi körben sem estek vissza, Borja Bastón személyében pedig egy igazi gólvágó is a csapat rendelkezésére állt, a 23 éves játékos végül 18 góllal zárt.
picture

Az előző szezont követően csak az Elche kizárása miatt maradhattak elsőosztályúak, idén ezt most saját erőből érték el az Eibar játékosai

Fotó: Eurosport

15. Deportivo 42 pont, Osztályzat: 5
Tavaly az utolsó fordulóban harcolták csak ki a bentmaradást, ehhez képest egészen kiválóan kezdték a szezont. A bajnokság második felében azonban mintha egy másik Depor lépett volna pályára, mindössze két győzelemmel egészen az utolsó előtti fordulóig kellett várni, hogy matematikailag is biztosítva legyen az első osztályú tagság.
16. Granada 39 pont, Osztályzat: 5
Sorozatban ötödik idényükben sikerült kiharcolni a bent maradást, habár a léc most is erősen rezgett. A Sevilla elleni idegenbeli siker az utolsó előtti fordulóban azonban teljesen megérdemelté tette annak a csapatnak az első osztályú tagságát, akik még a Real Madridot is megszorongatták. A csapat legjobbja El-Arabi volt, a marokkói csatár 16 góljával legjobb granadai szezonját futotta.
17. Sporting Gijón 39 pont, Osztályzat: 6
Az asztúriai csapatnál bajnoki címmel felérő siker volt a bent maradás kiharcolása az utolsó fordulóban. Abelardo irányításával egy nagyrészt saját nevelésű játékosokból álló keret küzdötte végig a szezont, ahol sokszor bizonyultak kellemetlen ellenfélnek. A csapat egyik legjobbja az eredetileg Barca nevelés, ám a Roma-ból kölcsönbe érkező Sanabria volt 11 góllal.
picture

Öröm a pályán, extázis a lelátón, az újonc Sporting Gijón hatalmasat küzdve harcolta ki a bentmaradást

Fotó: Eurosport

18. Rayo Vallecano 38 pont, Osztályzat: 4
Az utolsó pillanatokig küzdöttek, de ezúttal nem történt csoda, a Rayo-t jövőre már csak a Segunda Divisiónban láthatjuk viszont. Mint mindig, idén is ők voltak az egyik legszimpatikusabb csapat a Ligában, akik még a nagyok ellen is saját, támadó szellemű játékukat játszották. A spanyol fociban egyedülálló módon nem egy várost, hanem egy kerületet képviselő csapat öt év után búcsúzik az első osztálytól.
19. Getafe 36 pont, Osztályzat: 4
Az utolsó fordulóban saját kezükben volt a sorsuk, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Megyeri Balázs csapata Esnáider edzősködése alatt ugyan feljavult, de a Betis ellen elbuktak, így a madridi elővárosiak tizenkét év után búcsúztak az első osztálytól.
20. Levante 32 pont, Osztályzat: 3
Gyakorlatilag az egész szezonban kieső helyen álltak, a 38 fordulóból 26 után ráadásul az utolsó helyen. A valenciai csapat hat év után búcsúzik, a szezon alapján teljesen megérdemelten.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés