A Real Madrid a leggazdagabb klub

Idén is a Real Madrid lett a legértékesebb klubcsapat.

Fotó: Eurosport

A Real Madrid zsinórban negyedik alkalommal lett a Forbes listáján a legértékesebb csapat. A spanyol gigász a nagy rivális Barcelonát és a Manchester Unitedet utasította maga mögé.
A Forbes által végzett felmérés a Real Madrid értékét 3,65 milliárd dollárra becsülte, az éves bevételük pedig nagyjából 694 millió dollár körül volt. Mind a két kategóriában sikerült a Barcelona előtt végezni. Persze a katalánok oldalán sincs különösebb ok a szomorkodásra, miután a csapat értéke 3,55 milliárd dollár és a Manchester United is elégedett lehet, miután az előkelő 3. helyen állnak a maguk 3,32 milliárd dollárjával.
A top10-be egyébként hat Premier League csapat is bekerült, a ManUnited mellett az Arsenal, a ManCity, a Chelsea, a Liverpool és az értékét közel 70%-kal növelő Tottenham is.
A Forbes felmérése alapján a top20 összességében 24%-kal ér többet a tavalyi évnél, elsősorban a folyamatosan növekvő tévés és mezszponzori bevételeknek köszönhetően.
A Real Madrid egyébként a világon a második leggazdagabb sportcsapatnak tekinthető, egyedül az NFL-ben szereplő Dallas Cowboys előzi meg őket, amit körülbelül 4 milliárd dollárra becsülnek.
CsapatÉrték (milliárd dollár)
1 Real Madrid 3.645
2 Barcelona 3.549
3 Manchester United 3.317
4. Bayern München 2.678
5. Arsenal 2.017
6. Manchester City 1.921
7. Chelsea 1.661
8. Liverpool 1.548
9. Juventus 1.299
10. Tottenham 1.017

via

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés