Vádemelés a Barca korábbi elnökei ellen, a Real szigorú büntetést követel
Publikálva 13/03/2023 - 19:29 GMT+1
Éveken keresztül tartó korrupcióval vádolják a Barcelona korábbi elnökeit, akik a vádak szerint a bírói testület alelnökének cégének fizettek nagyobb összegeket, viszont azért semmilyen látható szolgáltatást nem kaptak cserébe. A katalánok tagadnak, de közben már a Real Madrid is nyomásgyakorlásba kezdett, hogy mindenképpen súlyos büntetés legyen a vége a vizsgálatnak.
Real Madrid to take action against rivals Barcelona over alleged payments
Videó forrása: SNTV
A Barcelona két korábbi elnöke, Sandro Rosell és Josep Maria Bartomeu ellen is vádat emelt a spanyol ügyészség, a háttérben a bíróküldés manipulációja állhat.
Korrupció a sportban, korrupció az üzletben és dokumentumhamisítás. Komoly vádakkal kell szembenéznie a Barcelona korábbi elnökeinek, akiket 2001 és 2018 között kifizetett összegek miatt kezdtek el vizsgálni. A pénzt a bíróküldésért is felelős szervezet alelnökének, Jose Maria Enriquez Negreira cégének fizették, de nem tudták bemutatni, hogy ezért bármilyen, konkrét szolgáltatást igénybe vettek volna. Az ügyészség az alábbi közleményt adta ki:
„Az elnökökön – Rosell és Bartomeu – keresztül a Barcelona szoros, de kizárólag verbális kapcsolatot tartott Negreiraval. A céljuk az volt, hogy Negreira posztját kihasználva a csapat számára kedvező bírói ítéleteket érjenek el, ezzel pedig javítsák az eredményeiket.”
A Barcelona szerint semmi hasonlóról nincs szó, szerintük Negreira cégén keresztül a játékvezetésekről kaptak különböző kimutatásokat, ami teljesen megszokott az élkluboknál.
Először a helyi adóhivatal csak a 2016 és 2018 történt tranzakciókra fókuszált, de közben korábbi időszakokat is vizsgálni kezdtek, ezzel pedig két elnöki periódus alatti kifizetések is törvénytelennek bizonyultak.
Joan Laporta vasárnap este az alábbi közleménnyel próbálta nyugtatni a katalán drukkereket:
A drukkereknek nem igazán van okuk az aggodalomra, hiszen azt már a spanyol liga is jelezte, hogy a 3 évnél régebbi ügyek miatt nem tudnak vizsgálódni, így sportszakmai büntetésre nem számíthatnak. A Real Madrid már jelezte is, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy az ősellenségük ne ússza meg ilyen olcsón a vádakat.
„A Real Madrid szeretné kifejezni az igen súlyos vádakkal kapcsolatos aggodalmát, de bízunk benne, hogy az igazságszolgáltatás teszi a dolgát. Úgy döntöttünk, hogy a klub érdekeinek érvényesítése érdekében csatlakozni fogunk a jogi eljáráshoz.”
A hétvégén már az aktuális ellenfél, az Athletic Bilbao drukkerei is beszálltak a katalánok cukkolásába. A szurkolók a Barca címerével ellátott, ’MAFIA$’ feliratú pénzt nyomtattak és azzal szórták meg a pályát, valamint a másodosztályba sorolásért skandáltak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/03/13/3652674-74362608-2560-1440.png)
Az Athletico drukkerei a Barcát cukkolták
Fotó: Eurosport
A csapat hiába vezeti 9 ponttal a bajnokságot – aminek köszönhetően Xavi szerződését is meghosszabbították – mégsem tud a mérkőzésire koncentrálni. Xavit természetesen megkérdezték a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón arról, hogy hogyan értékeli a történteket.
„Szomorú ezt látni, már az ítélet előtt mindenki bűnösnek tekinti a Barcát, ami nem tesz jót. Mindenki elmondhatja a véleményét, ezt tiszteletben is tartom, de szomorúvá tesz, amit mondanak.
Az öltözőben nem került szóba ez az egész, profik vagyunk és a meccseinkre koncentrálunk.”
Az egyelőre nagy kérdés, hogy az UEFA lép-e a Barcelona ellen, hiszen a vizsgálatok alatt ők is segítették a helyi hatóságokat.
Forrás: ESPN
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés