Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Lehetetlen helyzetbe hozza a klub anyagi helyzete a Barcelona edzőjét

Szabó Bence

Frissítve 29/08/2021 - 13:36 GMT+2

Nem elég, hogy erősítéseket nem kapott, még a fölösleges játékosoktól sem tud megszabadulni a csapat.

Koeman schwört Barcelona auf eine Zeit nach Messi ein

Fotó: SID

Ronald Koeman nem számíthat könnyű idényre a Barcelona élén. Legnagyobb sztárját elvesztette, a kért igazolások egy részét nem kapta meg, a kerete pedig tele van létszámfeletti játékosokkal.

Frusztráló nyarat élhetnek meg az FC Barcelona szurkolói. Előre lehetett tudni, hogy a klub előző vezetésének hibájából felhalmozódott óriási adósság megköti majd a csapat kezét az átigazolási piacon, arra azonban senki sem számított, hogy ekkora áldozatokkal jár majd. A csapat elvesztette legendáját, a PSG-hez igazoló Lionel Messit, miközben érdemi erősítésekre is alig futotta.
A helyzet nem csak a rajongókat, de az edző Ronald Koemant sem tölti el elégedettséggel. A holland mester tavaly érkezett a csapat élére, ahol a gyengébben sikerült előző idény ellenére is maradhatott még egy szezonra. Idén azonban azzal kellett szembesülnie, hogy míg a nagy európai riválisok százmilliókat költenek el új igazolásokra, addig a Barca legfeljebb olyan ingyen megszerezhető játékosokkal tudott erősíteni, mint Eric Garcia, Memphis Depay vagy Sergio Agüero.
Koeman hiába szeretett volna további érkezőket, erre a vezetőség még Messi távozása után sem tudott forrásokat biztosítani. Figyelembe véve, hogy a klubelnök Joan Laporta szerint a csapat adósság 1,3 milliárd euró, ez persze valahol nem meglepő…
„Valahol megértem a (szurkolók frusztrációját). Mindenkinek, aki a legjobbat akarja a csapatnak, frusztráló a jelenlegi helyzet. Gazdaságilag a klub nem tudja felvenni a versenyt az olyan csapatokkal, mint a Manchester United és City, vagy a PSG. Nem várhatjuk el ugyanazt a klubtól, mint korábban, meg kell értenünk a helyzetet.”
picture

A man poses wearing a jersey of PSG's Argentinian forward Lionel Messi in front of a large banner reading 'Welcome Leo Messi' on a wall of the Paris Saint-Germain's (PSG) Parc des Princes stadium in Paris on August 11, 2021

Fotó: Getty Images

Az érkezők hiánya egy dolog, ennek fő oka azonban Koemant is nagyon zavarja. A csapat ugyanis gondolkodott még erősítésekben, erre azonban azért nincs lehetőség, mert a Barca nem tud megszabadulni egy sor sokat kereső, de létszám fölöttivé vált játékosától. Ezek a játékosok annak ellenére nem akarnak távozni, hogy a holland edző világosan megmondta, kivel nem szeretne együtt dolgozni.
„A klub tudja, mit szeretnék és kivel szeretnék együtt dolgozni. Mindig mondtam, hogy tisztelem a játékosok szerződését, de mindenki tudja, kire számítunk és ki nem fog játszani.”
A sok „potyautas” ráadásul a mindennapokat is megnehezítik a csapatnál.
„Néhány játékos számára ez egy bonyolult helyzet, ami nem jó se nekik, se nekünk. Ha mindenki visszatér, 31-32 játékosunk lesz, ennyivel lehetetlen dolgozni. Hogyan kezeljen egy edző 32 játékost?”
picture

Samuel Umtiti, Barcellona (Getty Images)

Fotó: Getty Images

Samuel Umtiti például egyike azoknak, akik nem sietnek távozni, hiába szabadulna tőle a csapat. A keddi átigazolási zárás előtt még Miralem Pjanicot és Ilaix Moribát is megpróbálja értékesíteni a Barca, Philippe Coutinho ellenben újra a keret része lehet majd idén.
Könnyen lehet viszont, hogy rövidtávon a vártánál nagyobb szerepet kaphatnak azok is, akikkel Koeman nem számolt előzetesen. A meghatározó játékosok közül ugyanis jelenleg a kezdő belső védők, Garcia és Gerard Pique, a támadóktól pedig Ousmane Dembele, Ansu Fati és Agüero is sérültek vagy eltiltottak. Mint mondtuk, nem vár könnyű idény a Barcelonára.
Forrás: ESPN
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés