Iñaki Williams nemrég rekordot döntött a spanyol labdarúgó-bajnokságban azzal, hogy sorozatban 203 mérkőzésen pályára lépett. Élettörténete amúgy is tele van filmbe illő csavarokkal.


„Otthon tévéztünk Bilbaóban, amikor valami bevillant – már nem emlékszem, micsoda – és újra feltettem neki a kérdést. Anyám felém fordult, és csak annyit mondott: ’Oké. Eljött a pillanat, hogy elmondjam neked. Ülj le, szerintem most már készen állsz, hogy végighallgasd a történetünket apáddal.’ Egyszerűen lefagytam, amikor elmesélte. Mély nyomokat hagyott bennem. Mintha csak egy film lett volna a szüleim főszereplésével.”
Copa del Rey
34 év után tudta megnyerni a Real Sociedad a Copa del Rey-t
03/04/2021 22:02
Iñaki Williams 20 éves volt aznap, és már az Athletic Bilbaóban futballozott. Mivel egyre nagyobb figyelem irányult rá, gyakran faggatták a hátteréről, ezekre a kérdésekre azonban nem tudott érdemi választ adni, mivel a sztori még számára is ismeretlen volt. Akadtak tévesen leírt részletek, ám ő ezeket sem ismerte, pedig legalább annyira érdekelte a származása, ahogyan fogalmazott „belülről emésztette”, míg végül Maria mindent elmesélt neki.
A történet tényleg filmbe illő, hiszen a családnak át kellett kelnie a Szaharán, mindezt étel és víz nélkül, miközben a nő már várandós volt. Miután átmásztak a kerítésen Melillába, Spanyolország Észak-Afrikában lévő területére, Mariát és Felixet is letartóztatták a hatóságok, de egy ügyvéd – akinek a nevét Iñaki a nagy bánatára nem tudta meg – segített a családnak, hogy eljussanak abba a városba, amelyben végül Iñaki megszületett. És ahol később történelmet írt.
Múlt hét pénteken Iñaki Williams sorozatban 203. bajnoki mérkőzésén lépett pályára, amivel rekordot döntött, az odáig vezető út azonban már azt megelőzően kezdetét vette, hogy ő megszületett volna. „A szüleim történetét hallva még keményebben akartam küzdeni azért, hogy viszonozzam a sok áldozatot. Visszafizetni sohasem tudnám, hiszen az életüket kockáztatták, de igyekszem olyan életet biztosítani számukra, amelyről ők álmodoztak, hogy egyszer megadhatnak nekünk.”
„Látni a hírekben, hogy csónakok érkeznek Afrikából, az emberek megpróbálnak átmászni a kerítésen, én pedig ekkor jöttem rá, hogy nem is tudom pontosan, hogyan jutottunk el Spanyolországba. Sokat kérdezősködtem erről, de anyám kerülte a témát, mivel csak gyerek voltam. Talán azt gondolta, hogy túl nagy teher lett volna akkor elmondani, amikor 18 évesen az Athleticnél fociztam. Más volt az életem, mint a barátaimnak, ezt azért el tudtam képzelni, de a részleteket hallva…”
Olyan részletekre gondolok, amiket én sem tudtam korábban, például hogy mezítláb keltek át a sivatagon. Tudtam, hogy apámnak gondjai voltak a talpával, ám fogalmam sem volt arról, hogy azért, mert csupasz lábbal sétált a Szahara 40-50 fokos homokján.
„Az út egy részét egy nyitott platójú furgonban tették meg, amelyben 40 ember zsúfolódott össze, aztán napokig gyalogoltak. Nem mindenki élte túl, voltak, akik ott maradtak, akiket eltemettek. Veszélyt jelentenek a tolvajok, az erőszaktevők, és ott van a szenvedés. Néhányakat átvernek. Fizetnek az embercsempészeknek, akik félúton közlik, hogy ennyi volt. Kidobják őket úgy, hogy nincs náluk víz és étel. Gyerekeket, időseket, nőket. Az emberek nem tudják, mi vár rájuk, túl fogják-e élni.”

Iñaki Williams

Fotó: EFE

„Anyám azt mondta, hogy ha tudta volna mindezt, akkor inkább a maradás mellett dönt. Már terhes volt velem, de erről még nem tudott akkor. Elérték Melillát, átmásztak a kerítésen, a polgárőrség pedig elfogta őket. Papír nélkül, migránsként érkeztek, így azonnal vissza akarták őket küldeni. A börtönben aztán a Caritas ügyvédje angolul elmondta nekik, csak egy dolgot tehetnek: azt kell állítaniuk, hogy egy háborús térségből érkeznek.”
Eltépték a ghánai irataikat, majd azt mondták, Libériából származnak és politikai vízumot szeretnének. Neki köszönhetően érkeztünk meg Bilbaóba.
Bilbao volt az a város, amely befogadta őket, és miután Iñaki már a térségben született, ezért a csak baszk nemzetiségű játékosokat foglalkoztató Athletic Bilbao tárt karokkal várta. „Gyakran beszélünk a barátaimmal arról, hogy a pokolba is, ez az egész hihetetlen. Minden okkal történik. Amennyiben nem Bilbaóban születek, soha nem játszhattam volna az Athleticben. A szüleim átkeltek a sivatagon, majd Baszkföldre vitték őket. Nem úgy tűnik, mint amire sok esély van.”
Maria és Felix Pamplonában kapott egy önkormányzati lakást egy olyan kerületben, amely a lakosságot tekintve mindenféle etnikumot magába zsúfolt. Ott ismerkedtek meg Iñaki Mardones atyával – róla kapta Williams a nevét – aki később a fiú keresztapja és a család védelmezője lett. A templomtól kapták a ruháikat is. Szerényen éltek, de Williams ezt is másként értékeli: „volt mit ennünk, hordanunk, és sok más emberhez képest gazdagnak számítottunk. Nekem ezt üzente a szüleim története.”
Williams apja dolgozott pásztorként, melózott építkezésen, bármit hajlandó volt elvállalni, ám nem mindig akadt munka, ezért a családja nélkül Londonba ment. „Egy Chelsea-közeli bevásárlóközpontban dolgozott, takarította az asztalokat, időnként pedig biztonsági őrként vagy jegyellenőrként dolgozott a Stamford Bridge-en. Minden munka megfelelt, amit mások nem akartak” – mondta Williams, aki ekkoriban 10-11 éves volt.
Mivel az anyja gyakran egyszerre két-három munkát is elvállalt, Iñakinak szinte apaként kellett gondoskodnia öccséről, Nicóról. Természetesen a futball is nagy hatást gyakorolt az életére, első emléke a gyerekkorából, hogy egy Xabi nevű srác négy-ötéves korukban focizni hívja. Egy darabig még helyi bajnokságokban is bíráskodott, meccsenként 10 eurót kapott, ami akkoriban sokat jelentett neki, bár többre lett volna szükségük.

Inaki Williams a Real Madrid ellen

Fotó: Getty Images

Megígérte az anyjának, hogy egy napon profi labdarúgó lesz, és 18 éves korában csatlakozott az Athletichez, rá két évre, 2014 decemberében pedig debütált is a felnőtt csapatban. „Tudtam, hogy ez sok dolgot megoldhat. Nem csak a debütálás maga, hanem mindaz, amit magával hozott. Apám visszatérhetett Londonból, így a család 10 év után egyesült, az öcsémnek lett egy igazi apafigura az életében, egy stabil család, amelyre oly nagyon vágytunk. A profi fociról álmodoztam, ugyanakkor a családom egyesítéséről is.”
Jonas Ramalho után Williams lett az Athletic történetének második fekete játékosa, és az egyetlen, aki gólt is szerzett a klub színeiben, de lehet, hogy nem sokáig, hiszen a nyolc évvel fiatalabb Nico is az első csapathoz került. Nem szabad lebecsülni ennek a szimbolikus erejét. A rasszista inzultusok hatására ő és a csapattársai megegyeztek, hogy a következő ehhez hasonló esetben levonulnak a pályáról, támogatta a tüntetéseket is, nyilatkozatai pedig jócskán túlmutattak a futball határain.

Karizmatikus, vicces és közvetlen, az üzenetével így sokakhoz eljut, a büszkeség pedig tapintható az Athleticnél.

„Az emberek átérzik a történetemet, azonosulnak a meghozott áldozatokkal. Az érkezésem nyitottabbá tette az embereket. Az Athletic rengeteg jót tett az érdekemben, és remélhetőleg én is sok jót tettem az Athleticért. A futballisták gyakran nem szólalnak fel, pedig ez jó a társadalomnak, ha van eszköz a kezeden, hogy elérd az embereket, akkor érdemes azt használni. A rasszizmus egy szégyenfolt, egy betegség, amit ki kell irtani. Ha nem beszélünk a diszkriminációról, az lehetővé teszi a létezését, ha elnézőek vagyunk, akkor tovább folytatódhat.”
„A társadalom változik: sokkal nyitottabb, nagyobb a bevándorlás, a sokszínűség. Amikor megérkeztem, nagyon kevés fekete gyerek volt, mostanra sokkal többen vannak az utánpótlásban. Ez a sokszínűségnek, a népvándorlásnak köszönhető, és hamarosan a nemzeti csapatban is látható lesz. Angliában és Franciaországban sok fekete játékos van. Nálunk Adama Traoré a példa, már változik a dolog. Jobban hozzá fogunk szokni ahhoz, hogy különböző arcokat látunk a válogatottban.”

Inaki Williams a spanyol U21-es válogatottban - fotó: Maria Jose Segovia

Fotó: AFP

Willams egyszer lépett pályára a spanyol válogatottban, egy 2016-os Bosznia-Hercegovina elleni barátságos mérkőzésen, de nem tett le arról, hogy visszaküzdje magát a csapatba, még a ghánaiak megkeresését is visszautasította. „Hálás vagyok, hogy itt nőhettem fel, hogy azzá válhattam, aki most vagyok. Ghána próbált meggyőzni, de Spanyolországban, Bilbaóban születtem. Nem feledem a származásomat, de baszknak érzem magam, nem tudok becsapni senkit sem.”
Jól érezném magam Ghánában, ebben biztos vagyok, de nem ott van a helyem. Anyám pontosan tudja, hogyan élik meg az ottani emberek a focit: egészen egyedi módon, aggódna miattam.
„Amikor mérges, akkor ghánai nyelven káromkodik, de egyébként spanyolul beszélünk. Eleinte angolul, de ezt levetkőztük, és ugyan tudnék angolul beszélgetni, már nem folyékonyan. A nagyszüleimmel twi nyelven telefonálunk. Csodálom és imádom Ghánát, a kultúrát, az ételeket, a hagyományokat. A szüleim Accrából származnak, nagyon élvezem az utakat. De nem ott születtem és nevelkedtem, a kultúrám ide köt, vannak játékosok, akiknek többet jelente a válogatottság.”
Nem volna helyes elvenni a helyet valakitől, aki megérdemli a behívót, és 100%-ban ghánainak érzi magát.
Az Athletic iránti köteléke és a szurkolók miatt egyébként is úgy érezheti magát időnként, mintha nem hivatalos válogatott mérkőzéseken játszana. Játékpercekkel nem maradt adós – gólokkal sem, hiszen többek között a Spanyol Szuperkupadöntőben is eredményes volt – a hétvégén sorozatban a 203. bajnoki mérkőzését is lejátszotta. Legutóbb 2016. április 17-én hagyott ki meccset, amikor a csapattársa, Yuri Berchiche belépője miatt megsérült a bal bokája.
Az azóta eltelt öt és fél évben viszont valamennyi edzője – Ernesto Valverde, Cuco Ziganda, Toto Berizzo, Gaizka Garitano és Marcelino – számított rá, emellett pedig sérülések és eltiltások sem szakították meg a remek sorozatot. „Az orvosok és a fiziók szerint ez hihetetlen, és lehetetlennek tartják, hogy ismét sikerüljön, főleg úgy, hogy háromnaponta ilyen intenzív meccseket kell játszani. Köszönet jár a szüleimnek a remek génekért: nem tudom, mi lehet az, de van bennem valami.”

Iñaki Williams az FC Barcelona ellen

Fotó: Imago

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sohasem játszottam sérüléssel vagy fájdalommal, volt, amikor beinjekciózva léptem pályára, amikor az edzőnek és a csapatnak szüksége volt rám. Két olyan idényem akadt, amelynél az utolsó hetekben négy sárgalappal játszottam. Ha megkapom az ötödiket, az máris eltiltást ér. Éppen ezért nem reklamáltam sokat és nem rúgtam fel senkit” – árulta el a rekordhoz vezető titkokat.
Erre azonban csak az utolsó meccseken gondoltam, amikor hét napon belül háromszor kellett pályára lépni, hogy összejöjjön a rekord: otthon, idegenben, otthon. Nagyon közel kerültem hozzá, megvolt a kockázat, és akkor arra gondoltam, lehet, hogy valami történik, akár el is veszíthetem. De egészen addig a pontig nem gondoltam rá. Meg van írva a sorsunk.
És nem csak az, de a történelem is, különösen ennél a klubnál. Az edzőpályával szemben, a régi San Mamés híres boltíve alatt ott van Piru Gainza és Telmo Zarra mellszobra, a stadionban pedig egy Pichichit ábrázoló alkotás. Nincs még egy olyan klub, amely ekkora figyelmet fordítana a hagyományokra, a közösségre és a múltjára, így hát egy itt megdöntött rekord még nagyobb jelentőséggel bír, Williams is egy nagyobb dolog részese.
„Én és a csapattársaim arról álmodoztunk, hogy az Athletichez tartozhatunk egyszer. Én megélem ezt az álmot. Sokan mindent megadtak volna azért, hogy a mi helyünkben legyenek. Az Athletic egy egyesület, egy család. Együtt erősek vagyunk. Az, hogy itt lehetek, hogy azt képviselhetem, amit, ez hihetetlen. Elmondhatom anyámnak és apámnak, hogy megcsináltuk, mindazért, amit értünk tettek, képviselhetem a klubot, a mezt, hogy büszkévé tehetjük az embereket, amiért az Athletic történetéhez tartozunk.”
Most már Nico is. „Én hét évvel ezelőtt kezdtem el a történetemet írni, neki a sajátjával kell ezt megtennie. Együtt éljük ezt át, büszke vagyok rá, és nagyon jó munkát végez, gyorsan fejlődik, de még mindig sok dolog áll előtte, bizonyítás és munka egyaránt. Hagyni kell, hogy önmaga legyen, fejlődjön, érdemelje csak ki, bármi is következzen.” Akár mondjuk a rekorddöntés is. „Nos, ha valakinek el kell vennie a rekordot tőlem, az legyen az öcsém.”
Forrás: Guardian

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
La Liga Santander
Zidane az egyik honfitársának adná az idei Aranylabdát
TEGNAP 18:24
La Liga Santander
Korán hátrányba került, de végül kettővel nyert otthon a Barcelona
17/10/2021 21:06