Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Kihátráltak az angolok, befellegzett a Szuperligának

Nánási Antal

Frissítve 21/04/2021 - 09:41 GMT+2

A jelek szerint hatásos volt az Európai Szuperligával kapcsolatban tapasztalt összeeurópai felháborodás, az új elitliga ugyanis szerdára gyakorlatilag darabjaira hullott.

Liverpool szurkolók a stadion előtt

Fotó: Getty Images

A tizenkét alapító felét kitevő angol csapatok mind visszakoznak, ahogyan nem siet már annyira a csatlakozással az Atletico Madrid és a Barcelona sem.

A fő felbújtónak számító Ed Woodward és Andrea Agnelli lemondott klubjuk vezető pozíciójáról, Florentino Perez azonban marad a Real élén.
Alig több mint 48 órával a vasárnap éjszakai, földrengésszerű hatást kiváltó bejelentést követően úgy tűnik, az Európai Szuperliga nem több, mint egy hamvában holt kezdeményezés. Soha nem látott egységben lépett fel országos- és kontinentális szövetség, edző, játékos, tévés szakértő és szurkoló az elmúlt napokban a régóta lebegtetett, az életre hívásával mégis döbbenetet kiváltó sorozat ellen. Aleksander Ceferintől kezdve Pep Guardiolán át a Stamford Bridge-et saját csapatuk busza elől is elálló Chelsea-szurkolókig tulajdonképpen mindenki, aki valamilyen formában is a futballhoz kötődik, egytől egyik felismerte, hogy ez a kezdeményezés nem mehet keresztül.
A Sky Sports szokásos hétfő esti műsorában, a Monday Night Footballban két napja Jamie Carragher és Gary Neville, a csatorna állandó szakértői voltak a vendégek. Mindketten egy-egy tradícionális angol klub legendái, mint ahogyan az is közös bennük, hogy saját klubjukat nem kímélve ellenzik a Szuperliga létrejöttét.
A hétfő esti TV show-ban Carragher kárhoztatta a Big Six csapatainak tulajdonosait, akik egy kivétellel még csak nem is angolok (az egyetlen kakukktojás a Tottenham egyik tulajdonosa, Daniel Levy), fogalmuk sincs az ország futballhagyományairól, szemeik előtt pedig csak a profit lebeg. Még hétfőn Jürgen Klopp is tanácstalanul próbált válaszolni a Leeds elleni mérkőzés előtt a Szuperligával kapcsolatban neki szegezett kérdésekre, mint ahogyan egy nappal később Pep Guardiola is kényelmetlenül érezte magát, miközben klubja tulajdonosi körével ellentétes véleményt fogalmazott éppen meg.
A jétékosok közül az angliai főkolompos Manchester United két angol válogatottja, Marcus Rashford és Luke Shaw elégedetlenkedett a közösségi médiában, a liverpooli James Milner pedig a Leeds elleni mérkőzést követően a kamerák előtt.
Eközben Montreux-ben UEFA kongresszust is tartottak, ahol megszavazták a Bajnokok Ligája 2024-ben életbe lépő reformját, mindemellett pedig a létező összes szankciót belebegtették a szakadár kluboknak. Összeállt a teljes európai koalíció, sportvezetőktől kezdve politikusokon át a magánemberekig mindenki a klasszikus sorozat mellett, és az új elitligával szemben határozta meg magát.
picture

UEFA Champions League

Fotó: Getty Images

Az elégedetlenségi hullám pedig el is érte a célját. Először a Chelsea és a Manchester City kezdte repeszteni a nagy összefogás pajzsát kedd délután. A két klub megtorpanása vélhetően nagyban köszönhető annak, hogy Ceferin UEFA-elnök nagyon komolyan beharangozta, hogy már az idei BL hátralévő részéből is kizárnák az érintett klubokat. Ami kedd délután még csak sajtóhír volt, az a City esetében estére hivatalos állásponttá vált. A Bajnokok Ligája-elődöntős manchesteri csapat ugyanis hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy a klub kilép az Európai Szuperligából.
A hírt azon melegében kommentálta Aleksander Ceferin UEFA-elnök is, aki a negatív kommentárjaihoz hasonlóan ezúttal egy pozitív üzenetben sem fukarkodott a jelzőkkel:
„Nagy örömmel köszöntöm ismét a Cityt az európai futball családjában. Ahogyan az UEFA kongresszuson is mondtam, bátorság kell ahhoz, hogy valaki belássa a hibáját, mindazonáltal soha nem volt kétségem afelől, hogy a Cityben megvan ez a képesség. Örömmel dolgozom velük az európai futball jövőjéért.”
picture

UEFA-Präsident Aleksander Ceferin ist klarer Gegner der Super League

Fotó: Getty Images

A City példáját hamar követte a többi angol klub is, így mára ott tartunk, hogy a vasárnap nagy elánnal létrejövő Európai Szuperliga mezőnye máris a felére apadt. Az angol klubok közleményei közül a legtöbb a formálódó liga körül kialakult feszültséggel magyarázza a hirtelen hozott döntést, egyedül az Arsenal szövege üt meg egy őszintébb hangot. Az Ágyúsok hivatalos felületein megjelent állásfoglalás szerint ugyanis az Arsenalnál tudják, „időbe telik, mire a klubba vetett hitet helyreállítják a szurkolók körében”, a csatlakozást azonban Észak-Londonban is a klub érdekeivel, és gazdasági biztonságával magyarázták.
Alig néhány óra elteltével aztán a spanyol médiamalmok is megőrölték a maguk híreit, amelyek arról szóltak, hogy az Atlético Madrid és a Barcelona is kihátrál a Szuperliga mögül. Utóbbi esetében Joan Laporta régi-új elnök elviekben eleve beiktatott egy olyan záradékot a csatlakozási szerződésbe, amely klubja számára lehetővé teszi a következmények nélküli kilépést abban az esetben, amennyiben az egyesület pártolói nem támogatják a csatlakozást.
picture

Barcelona v Club Atletico de Madrid - Copa del Rey Quarter-Final: First Leg

Fotó: Eurosport

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a forradalmárok nem úszták meg, hiszen kedd este fútótűzként terjedt a Twitteren a hír, miszerint mind Ed Woodward, mind pedig Andrea Agnelli is lemondott a Manchester United, valamint a Juventus elnöki tisztéről. Florentino Perez kinevezett ESL-elnök mellett épp a fenti sportvezetők voltak szűk két napig a Szuperliga alelnökei, akik mivel vasárnap nagy hirtelenjében visszaléptek az UEFA-, valamint az Európai Klubszövetségben betöltött tisztségeikből is, egyelőre munka nélkül maradtak. Nagy kérdés persze, hogy a klubjaiknak ezek után van-e visszaút a majd 250 európai futballklubot tömörítő szervezetbe.
Az angol klubok exodusát követően a Szuperliga mezőnyében formálisan még bennmaradó hat csapat közleményben fejezte ki szomorúságát a történtekkel kapcsolatban. A Real Madrid, a Barcelona, az Atletico Madrid, a Juventus, az AC Milan és az Internazionale által jegyzett sajtóanyagban a felek a projekt átstruktúrálása mellett tesznek hitet továbbra is fenntartva az európai futball újjászervezésének igényét.
Az Európai Szuperliga tehát jelen állás szerint ebben a formában és ezen név alatt még azelőtt végetért, hogy elkezdődött volna. Pár nappal ezelőtt arról írtunk, hogy most komoly vizsga elé állnak az érintett klubok képviselői, hiszen az kerül mérlegre, vajon tényleg minden emberi és érzelmi szempontot képes-e felülírni a gazdasági haszon. A jelek szerint van az a fokú népharag, ami azért megállásra, meghátrálásra kényszerít amerikai üzletembert és arab sejket egyaránt. A közösségi médiát elzönlötték a rövid életű ligát temető tartalmak, ezek közül most egyet hoznánk ide. Arsene Wenger az Arsenal korábbi sikeredzője, manapság a FIFA alkalmazottja így kommentálta a rend helyreálltát:
„Nem lep meg, hogy eddig tartott a dolog, az elejétől kezdve biztos voltam benne, hogy ez így életképtelen. A sport legalapvetőbb elveit hagyta figyelmen kívül a kezdeményezés, ami kinyírta volna a nemzeti bajnokságokat. A szurkolók ezt érthetően nem fogadták el.
Forrás: skysport.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés