Kerkez Milos gólpasszt adott, hátrányból fordítv verte a Newcastle-t a Liverpool

A Liverpool hátrányból fordítva 4-1-re győzött a vendég Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén, ahol Kerkez mellett Szoboszlai Dominik is végig pályán volt.

Milánó-Cortina 2026 - A Te Olimpiád. A Te választásod.

Videó forrása: Eurosport

A Vörösök kezdőcsapatában ezúttal is helyet kapott Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik, utóbbi viszont - az idény során nem először - jobb hátvédként. A meccs első félidejében többnyire a Szarkák akarata érvényesült, amit egy kapufa jelzett, majd a 36. percben Anthony Gordon éppen Kerkez lábai között lőtt a jobb alsó sarokba. A szünetig hátralévő szűk tíz percben Hugo Ekitike duplájával fordított a hazai csapat, a második találatnál Kerkez indította a francia támadót.
Térfélcserét követően már a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Liverpool irányította a játékot és a német Florian Wirtz hajszálpontos lövésével eldöntötte a három pont sorsát. A ráadásban még Szoboszlai bal oldali szögletét követően a szintén francia Ibrahima Konaté állította be a végeredményt.
A mérkőzést egyaránt végigjátszó két magyar válogatott futballista csapata a sikerével lezárta az öt találkozóból álló nyeretlenségi sorozatát a Premier League-ben.
Tóth Alex csapata, a Bournemouth 2-0-ra nyert szombaton a sereghajtó Wolverhampton Wanderers otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában és ismét győzött a listavezető Arsenal is.
A múlt héten Angliába szerződött Tóth - csakúgy, mint hét napja a Liverpool ellen - a hajrában, a 86. percben csereként lépett pályára 0-1-es állásnál és együttese most is szerzett még egy gólt a beállása után. A magyar válogatott játékosnak volt kapura lövése és többször labdát szerzett, a három pont sorsát végleg eldöntő második vendégtalálat előtt is ezután indult a Bournemouth támadása. A üdülővárosi gárda immár négy meccse veretlen a Premier League-ben.
A listavezető Arsenal a Leeds United otthonában megszakította hárommeccses bajnoki sikertelenségi sorozatát, ezúttal 4-0-ra nyert.
Eredmények, Premier League, 24. forduló:
Liverpool-Newcastle United 4-1 (2-1)
Chelsea-West Ham United 3-2 (0-2)
Wolverhampton Wanderers-Bournemouth 0-2 (0-1)
Leeds United-Arsenal 0-4 (0-2)
Brighton-Everton 1-1 (0-0)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés