92 fős faluból tett csodát a spanyol válogatott újonca, látni kell a szülei reakcióját

Valószínűleg sem Jorge de Frutos, sem szülőfaluja, a 92 fő által lakott Navares de Enmedio nem felejti el soha a spanyol válogatott törökök elleni világbajnoki selejtezőjét, hiszen történelmi pillanatot élhettek át: a 28 éves szélső debütált a nemzeti csapatban. A szülei és a rokonai otthon, egy bárban nézték a meccset – el lehet képzelni, micsoda hangulatban.

Szakadó esőben edzettek a Puskásban a portugálok a magyarok elleni vb-selejtező előtt

Videó forrása: SNTV

De Frutos története önmagában is különleges. Tehetségesnek tartották, ám későn érő típusként már 21 éves volt, amikor a remek utánpótlásképzőnek számító Rayo Majadahondától leigazolta őt a Real Madrid. Először a tartalékoknál, a Castillában játszott, majd felkerült az első csapathoz, ám soha nem lépett pályára tétmeccsen.
Így sem járt rosszul: 2019-ben előbb a Valladolidhoz adták kölcsön, ahol bemutatkozhatott a LaLigában, majd fél évvel később a Rayo Vallecanóhoz került. A másodosztályban bejátszotta magát a csapatba, a jó teljesítményére pedig többen is felfigyeltek – nem véletlen, hogy 2020 nyarán leigazolta őt az élvonalbeli Levante.
Az első szezonban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a valenciaiak a középmezőnyben zártak, hiszen négy góllal és tíz gólpasszal kulcsember volt. A következő idényben hasonlóan stabilan szerepelt, és bár a Levante kiesett az idény végén, ő meghálálta a lehetőséget: nemhogy maradt a másodosztályra, hanem góljaival és gólpasszaival főszerepet játszott abban, hogy eljutottak a rájátszás döntőjéig. Arról nem igazán tehetett, hogy a feljutás végül nem jött össze az Alavés elleni párharcban.
Ezzel együtt mégis az élvonalban kezdte a 2023-24-es idényt, hiszen (immár nem csak kölcsönben) visszatért a Rayo Vallecanóhoz. Eleinte leginkább epizódszereplő volt, és tavaly májusban, amikor a 16. helyen zárták a bajnokságot, ő pedig nem számított állandó kezdőnek, talán sosem gondolta volna, hogy szűk másfél év alatt mekkorát fordulhat vele a világ.
Márpedig így történt, hiszen az előző szezonban a csapattal együtt szárnyalt, hat gólt és három gólpasszt jegyzett. Ez 8. helyet, valamint Konferencia-liga-selejtezőt, és mint utólag kiderült, Konferencia-liga-főtáblát ért, a Rayo ugyanis sikerrel vette a Neman Grodno elleni párharcot – de Frutos a visszavágón gólt szerzett és két gólpasszt adott.
A bajnokságot is remek formában kezdte, a Girona ellen egy gól, egy gólpassz volt a mérlege, erre pedig Luis de la Fuente szövetségi kapitány is felfigyelt. Meghívta őt a válogatott bő keretébe, majd Yeremy Pino sérülése miatt hirtelen a szűk keretben találta magát a törökök ellen. Arra talán ő sem számított, hogy pályára is léphet, ám a spanyolok a 62. percben már 6-0-ra vezettek, így a 68. percben eljött a történelmi pillanat.
A szülei az otthon üzemeltetett kis bárban nézték a meccset a falu szinte teljes lakosságával együtt, és természetesen videó is készült a pályára lépés pillanatáról:
"A mezemet aláírattam a válogatottbeli csapattársakkal és hazaviszem a szüleimnek, hogy kiállítsák az otthoni bárban, így ez már örökre ott lesz. Minden percét élveztem a meccsnek. Elmondhatatlanul boldog vagyok, sosem hittem volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat" – mondta a lefújás után.
Ha így folytatja, akár nagyobbat is álmodhat – bele sem merünk gondolni, mit jelentene számára és Navares de Enmedio számára, ha mondjuk ott lehetne a világbajnokságon...
részben Marca
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés