Jól fest új öltönyében az Olympique Marseille

A Marseille a 2020/2021-es idényt ezzel a kezdővel nyitotta:

Ez volt André Villas-Boas 2. éve és a korábbi klubelnök, Jacques-Henri Eyraud 5. esztendeje. Egyikük sem fejezte be a szezont, a csapatnak pedig közel 70%-a kicserélődött. Az ok egyszerű: a víziójuk és az elképzeléseik nem voltak elég marseille-iek.

Azóta az OM szinte a pincétől a padlásig kicserélődött. A kispadon Jorge Sampaoli foglalt helyet, az elnöki tisztséget az eredetileg szakmai igazgatónak és scouting felelősnek szerződtetett Pablo Longoria örökölte meg, kettejük kapcsolata pedig valami különösen újat hozott: pezsgést az átigazolási piacon és friss szemléletet a pályán. Az idei kezdő pedig így festett:

Mini-forradalom a javából.

Az argentin szakemberről ismert, hogy labdabirtokláskor szereti megszállni az ellenfél térfelét egy jellemzően 3-1-6-os felállással, míg labda nélkül előszeretettel él az intenzív letámadással, ami sebezhetővé teszi a védelmi sorát. Sampaoli viszont hamar ráérzett a francia bajnokság sajátosságára: a csapatok zöme zártan, visszavontan védekezik és ha ugyan labdával nem sokat kezdeményeznek, labdaszerzéskor fájdalmas kontrákat tudnak levezetni. Erre pedig reagálnia kellett.

Sampaoliról közismert, hogy jó viszonyt ápol azzal a Juan Manuel Lilloval, aki jelenleg a Manchester City-ben Pep Guardiola másodedzője és nemhivatalos spirituális mentora, és akinek a csapat tavalyi metamorfóziásban is ott rejlett a keze nyoma. Lillo álmodta meg duplaszűrős középpályás formai megoldását, melynek célja kettős: egyrészt fedezni képes ezzl a saját védelmi sorát, másrészt azzal képes kikapcsolni az ellenfél kontráit. Sampaoli újítása pedig ebben is tetten érhető. Csapatát labda nélkül egy duplaszűrős egységre módosította, ahol Bouba Kamara mellette Pape Gueye kapott helyet.

Az újítás gyökeret vetett, ennek megfelelően a Marseille scouting részlege olyan profilok megszerzésére törekedett, amelyek beleillettek Sampaoli elképzelésébe. A nyáron pedig ilyen profilokra utaztak:

Belső hátvéd, aki tud bánni a labdával, képes mélységből passzolni, akár egy fokot feljebb lépve a mélyen védekező blokkok ellen is kezdeményezni. Ez lett a brazil Luan Peres, az Arsenaltól kölcsönben elhozott William Saliba és Dortmuntól rehabilitált Leonardo Balerdi.

Szárnyvédők, akik képesek kinyújtani az ellenfél védelmét és akár egy-az-egy elleni helyzetekben is megállják a helyüket. Így találták meg a Barcelona akadémiáján Kondrad De La Fuentét és a török Cengiz Ündert.

Középpályások, akik tudnak nyomás alatt játszani és a félterületekben is tudnak érvényesülni a támadások építésekor. Így került számításba Matteo Guendouzi és a brazil Gerson.

Végül egy kapus, aki az ellenfél letámadásától nem rezel be és lábbal is képes magabiztosan eljuttatni a labdát távolibb helyekre: ő lett Pau Lopez.

A stílus pedig testet öltött: létszámfölényes helyzetek kialakítása, mélységből való kihozatal, labdavezetések, kezdeményezőkészség, mélységi felpasszok, rövid átadások, gyors súlypont-áthelyezések…Sampaoli elődje, André Villas-Boas ha nem is volt mindennek az antitézise, de a kerete lehetőségei nem tették lehetővé, hogy ilyen játékfelfogásban játsszon.

A Marseille stílust váltott, de ettől a játékuk még nem lett hibamentes. A középpályán több olyan játékos is szerepel, akik lábhoz szeretik kérni a labdát (Ünder, Guendouzi, Gerson és főleg Payet), emiatt ritkák a mélységi befutások, amellyel jobban ki lehetne nyújtani és billenteni az ellenfelet. A középpályás profilok sem túl vegyesek: a középpályás duplaszűrőre hárman is pályáznak (Kamara, Gueye és Rongier), de a feljebb szereplő Gerson és Guendouzi olyan típusú játékosok, akik szeretnek a játékkal szemben helyezkedni és nem folyton azt figyelni, hogy melyik védő lohol a nyakukban. A pozícióikhoz képest nem elég támadó szelleműek.

A csapat egyik megoldatlan dilemmája, hogy nem tudni még, labda nélkül mennyire lesznek sebezhetőek. Sampaoli szereti magasra feltolni a védelmi vonalát és agresszív letámadással megfojtani az ellenfelet, ehhez viszont centire pontos összehangoltság kell a védelem tagjai és a letámadás első sora, vagyis a támadók között. Időnként viszont akadtak hézagok, amelyet az ellenfelek könnyedén kihasználtak és a Marseille túlnyúlt csapatblokkján viszonylag ellenállás nélkül átgyalogoltak. Egy jó visszatámadás sokat segítene rajtuk, de sem Payetről, sem Ünderről, sem Milikről nem lehet elképzelni, hogy labdavesztés után egyből sprintbe fogna.

Az új öltönyben már sokkal jobban fest ez a Marseille, így nem elrugaszkodott őket egy európai-szereplést érő helyen vizionálni őket. A kérdés inkább a pontos helyezés.

A következő hónapokban figyelni fogjuk, Sampaoli hogyan fogja működtetni a védelmet és hogyan fogja kiküszöbölni a csapat letámadásból eredő sebezhetőségét.

A csapatban kevés a szemet szúró tehetség, tavalyhoz képest valamivel minőségibb játékosokból áll, de azok egy tisztább játékelképzelésbe illenek. Utóbbi pedig a Longoria-Sampaoli-tengely eddigi legnagyobb eredménye: olyan csapat körvonalazódik, ami stabilan tud építkezni és önazonosnak mondhatja magát. Mindezt egy olyan városban, ahol a foci színház-jellege mindig előrébb való volt, mint az eredmény és ahol egy negyedik helyezett Bielsáról nagyobb mosollyal emlékeznek meg, mint egy bajnoki címig jutó Deschamps-ról. Marseille-ben talán pont erre van szükség.