Így állhat fel Németország ellen a magyar válogatott

Kedden kihirdette a magyar válogatott keretét Marco Rossi a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.

Így állhat fel Németország ellen a magyar válogatott - Fotó: Réti Zsolt

Fotó: Other Agency

Az mindenképpen várható volt, hogy átalakul majd az Eb utáni első kerete Marco Rossinak, hiszen már korábban jelezte, több játékosra nem fog számítani abból a csapatból. Callum Styles, Szappanos Péter, Lang Ádám, Fiola Attila, Kleinheisler László és Szalai Attila sem kapott meghívót a németek és bosnyákok elleni szeptemberi meccsekre.
Helyettük Tóth Balázs, Vas Gábor, Yaakobishvili Antal, Nikitscher Tamás, Gergényi Bence, valamint Dárdai Palkó fog ott lenni a Nemzetek Ligája-összecsapásokon.
Szeptember 7-én Németország ellen kezdi meg szereplését a Szoboszlai Dominik fémjelezte válogatott és ez lehet az új időszámítás (?) első kezdőcsapata.
Kapus: Gulácsi Péter
A Lipcse kapusa a válogatott egyik legjobbja volt az Európa-bajnokságon. Mivel az új idényben is ő maradt a német élcsapat első számú választása, nehéz lenne elképzelni, hogy a nemzeti csapatban történne változás. Dibusz Dénes talán nem nyújtott annyira kiemelkedő teljesítményt az idény elején a Ferencvárosban, míg Tóth Balázs - akiért bejelentkezett a Blackburn a hírek szerint - ezúttal Szappanos Péter szerepét veszi át.
Védelem: Balogh Botond, Willi Orban, Dárdai Márton
Marco Rossi már a Európa-bajnokság alatt bedobta volna Baloghot a védelembe, ugyanakkor a Parma hátvédje sérüléssel küszködött. A fiatal magyar hátvéd azóta már 2 Serie A-mérkőzésen, illetve 1 Olasz Kupa-összecsapáson játszott. Lang és Fiola kimaradása miatt az első számú opció lesz Németország ellen a védelem jobb oldalán. Willi Orban és Dárdai Márton esetében már az Eb-n láthattuk, hogy ők alapemberei lehetnek a szeptemberi csapatnak - feltehetően nem lesz ez másképpen.
Középpálya: Loic Nego, Schäfer András, Nagy Ádám, Kerkez Milos
A nyári tornához képest annyi változás lehet, hogy az akkor sérült Loic Nego kerülhet be Bolla Bendegúz pozíciójába. A Le Havre játékosa első sorban a védekezésnél adhat stabilitást, de a támadásokból is aktívan ki fogja venni a részét. A másik oldalon mindkét ballábas futballista kiváló formában van, Kerkez Milos a Premier League-ben teljesít zseniálisan, míg Nagy Zsolt az NB I egyik legjobbja. A tengelyben Schäfer és Nagy lehet Rossi választása, Kata Mihály mellett most Nikitscher Tamás lesz a tartalék ezen a poszton.
Támadók: Sallai Roland, Varga Barnabás, Szoboszlai Dominik
Itt lehet a legkevesebb meglepetésre számítani. Sallai egy sérülésből tért vissza a hétvégén - időközben a Leeds United érdeklődik iránta. Varga Barnabás szerencsére már elhagyhatta a maszkját a skótok ellen elszenvedett súlyos arcsérülése után és egyre inkább kezd formába lendülni a Ferencváros centere. Szoboszlai Dominik még sérülten is kihagyhatatlan a válogatottból, nemhogy ereje teljében, miközben Arne Slot Liverpooljában fontos szerepkört tölt be.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés