Ibrahimovic: a játékostársaim szülei kérték, hogy rúgjanak ki a csapatból

Frissítve 12/12/2021 - 07:18 GMT+1

Zlatan Ibrahimovic megosztó személyiségét a megbélyegzés, a távol zajló, de számukra mégis oly közeli délszláv háború lehelete, testvére betegsége majd halála, és még rengeteg szenvedés formálta. Most ezekről is mesélt a nemrég megjelent könyvében.

Döbbenetes élettörténet áll a svéd klasszis mögött.

Fotó: SID

„Nem hiszek Istenben, csak magamban hiszek.”

Ibra, most, hogy közelről megismertelek, jó embernek tűnsz.
Csalódottnak látlak emiatt.
Egy kicsit az is vagyok.
Most jó ember vagyok, mert beszélgettünk egy órát. Ha a pályán lennénk, darabokra téptelek volna.

Ezzel a párbeszéddel fejeződik be Zlatan Ibrahimović legújabb interjúja, amit az olasz napilapnak adott a minap. A héten jelenik meg Adrenalina címmel önéletrajzi könyve, amelyben a nemrég 40 éves svéd válogatott csatár egy nem minden napi életút válogatott történeteit meséli el.

Labdarúgás

Nikolics Nemanja a legeredményesebb magyar labdarúgó a 21. században

29/01/2024 - 13:53

A katolikus horvát anyától és a muszlim bosnyák apától már Svédországban született futballista a malmöi gettó mindennapjairól beszél. Nem volt könnyű gyerekkora.

„Amint megszülettem, a nővér egy méter magasról leejtett. Egész életemben szenvedtem. Az iskolában más voltam: a többiek szőkék voltak, világos szemmel és vékony orral, én sötét, barna, nagy orral. Másképp beszéltem, mint ők, másképp mozogtam, mint ők. Az osztálytársaim szülei kérvényezték, hogy rúgjanak ki a csapatból.”

Állítja: a rasszizmus mindenhol tetten érhető. Még sztár korában is. Elég csak gólt lőni Rómában, hogy 50,000 torokból kezdjék el szidni a származása miatt. Szóba kerül a beszélgetésben a szüleitől örökölt háborútudat, és az is, hogyan élte meg testvére elvesztését, aki leukémiában halt meg. Ez a szöveg jól megmutatja, micsoda érzelmek feszülnek benne.

„Apámnak nagy fájdalmai voltak. Minden nap jöttek hírek egy-egy ismerőse haláláról. Menekülteknek segített (Svédországban). De engem igyekezett biztonságban tartani. Mindig megpróbált megvédeni. Amikor a nővére meghalt Svédországban, nem engedett be a hullaházba. Amikor azonban a testvérem, Sapko halt meg leukémiában, ott voltam. A bátyám már várt rám, előttem állt le a lélegzete. A muszlim rítussal temettük el. Apa egy könnyet sem ejtett. Másnap elment a temetőbe, és reggeltől estig sírt. Egyedül.”

Azóta azonban révbe ért Helena, a nála 10 évvel idősebb felesége mellett, akikkel két gyerekük is született. Idővel Mindkettő elkezdett focizni, bár egyelőre csak anyjuk nevén. Hogy felveszik-e az Ibrahimović nevet, még kérdés.

A legfontosabb dolognak nevezte gyerekei születését, a pályán azonban akkor volt a legboldogabb, amikor 30 m-es ollózó gólt lőtt a svéd válogatott színeiben Anglia ellen.

Az ő mesterei mások, mások mestere ő

Önértékelési kérdéseit jól érzékelteti, amikor azt mondja: „Nemcsak azért nem voltak barátnőim, mert félénk voltam, hanem mert saját magamba voltam szerelmes. Nagyobb egóm volt mint egész Svédországnak együtt véve.”

Fabio Capello volt az első, aki irányba tudta őt fordítani, és elkezdte letördelni a fölösleges részeket. 2004-ben együtt érkeztek a Juventusba, Capello vezetőedzőként, Ibrahimović feltörekvő, akkor 24 éves játékosként. Kemény ember volt, mondja a svéd, olyan, aki mindig a maga útján járt. Ebben az időszakban szerezte két, később bundaügyek miatt elvett bajnoki címét a csapat. Ibra megvédi ezeket az éveket:

„Megnyertük ezeket a címeket, és senki sem veheti el tőlünk. Senki sem törölheti el az izzadtságot, a fáradtságot, a szenvedést, a sérüléseket, a gólokat. Éppen ezért, amikor azt mondják, tizenegy bajnoki címet nyertem a pályafutásom során, kijavítom őket: tizenhárom van.”

Nem jött ki viszont ennyire jól Pep Guardiolával, aki a Barcelonában eltöltött évében volt vezetőedzője. Ahogy ő mondja: a katalán nem szereti azokat a játékosokat, akik önálló személyiségek. Nála kétszer is meggondolta, mit csinál, és mit tesz. Ez pedig a produktivitás és az improvizáció kárára megy.

Pep Guardiola und Zlatan Ibrahimovic

Fotó: AFP

A legjobb története azonban kétségtelenül Silvio Berlusconihoz köti. Egy bajnoki meccsen, amikor éppen nem játszott, a VIP szektorból követte az eseményeket. Az elnök egy ideig maga mellett ültette őt, majd azt mondta: „Ibra, most már arrébb mennél egy hellyel? Egy nagyon fontos személy érkezik.” A feltételezett politikus vagy üzletember helyet azonban egy gyönyörű nő jött, mire Berlusconi rákacsintott Ibrára, és megismételte: „nagyon fontos személy”.

Legendás párharcok

Ibrahimovic érdekes módon mindig megtalálta a pályán azokat a játékosokat, akikkel provokálhatták egymást. Ilyen volt például Siniša Mihajlović, akivel az Inter-Juventus meccseken csaptak össze rendszerint, ráadásul a közös nyelv is megvolt. Egy kiemelkedően erős összecsapásukra így emlékszik vissza

„Siniša egész meccs alatt provokált engem, szörnyű dolgokat mondott szlávul, pontosabban szerbhorvátul, és én bedőltem neki. Most pedig „bato”: a fiamnak szólít. Amikor megbetegedett, ugyanabban a betegségben, mint a bátyám, Sapko, úgy tűnt, miatta Bolognában folytatom. Mihajlović rossz volt a pályán, akárcsak Ballack, a másik profi provokátor; de azért tette, hogy a társai előnyhöz jussanak. Nem úgy, mint Materazzi.”

Mert szerinte az olasz már sokkal inkább lárpurlár szeret durván játszani. A focisták megérzik, hogy egyszerűen van hogy valaki egyszerűen csak durva – mint például Chiellini, Stam vagy Maldini –, vagy azért megy, hogy sérülést okozzon. Mint Marco Materazzi. Egy milánói derbin kapta vissza az olasz védő, aminek kórház lett a vége. Ibra gyomorszájon rúgtak ellenfelét, aki azonnal elterült a földön. Ahogy Filippo Inzaghi kommentálta: „Ez életem legjobb görbéje. Nyertünk 1:0-ra, gólt lőtt Ibra, Materazzi pedig kórházban van.”

Milánó, végállomás?

Mert Milánó ma már második otthona. Azt mondja, a pályán leginkább szerbül gondolkodik, szlávul gondolkodik, mert az kemény nyelv, de néha azért olaszul is. A 10 évvel ezelőtti milánói kaland után 2020-ban tért vissza Los Angelesből a piros-feketékhez.

„Elegem volt már Amerikából, ki akartam szállni. Mino (Ibra menedzsere) azt mondta: vissza kell mennem Olaszországba, ott jobb lesz. Már megállapodtunk a Nápollyal, de De Laurentiis kirúgta Ancelottit. Így megkérdeztem: mi a legrosszabb, ahova mehetek? Ő azt mondta: tegnap a Milan kikapott 5:0-ra Bergamóban.”

Újdonsült szerepe régi csapatánál már sokkal inkább egyfajta mentorkodás. A fiatal játékosok miatta húzzák fel a nyúlcipőt, ő az, akit követnek, de aki egy kicsit már ki is lóg a társaságból. Nem érzi rosszul magát ebben a szerepben, de edzősködésen egyelőre nem gondolkodik.

Jelenleg két célja van: játszani, ameddig lehet, és ott lenni egy év múlva a katari vb-n.

Labdarúgás