A fociban az a jó, hogy néha érdekesebb arról beszélni, ami a pályán kívül történik, mint arról ami „belül”.
Ez a cikk is erről szól.
Nem múlik el nap anélkül, hogy ne hozzanak szóba valakit a Manchester Uniteddel. Az új menedzser, Louis van Gaal most “saját portáján”, azaz Hollandiában nézett körül. Ennek eredményeként két Feyenoord játékos érkezhet: a középpályás, Jordy Clasie és a védő Bruno Martins Indi. Összértékük 30 millió euró. (Daily Express)
Ligue 1
Neymar szerződése nagy győzelem a PSG-nek, de egy másik harcot még meg kell nyernie
10 ÓRA
Dönteni kell a brazil Anderson sorsáról is. Úgy tűnik, hogy a Fiorentinának kölcsön adott brazilból nem kérnek Firenzében. A 26 éves középpályás karrierje erősen megtörtnek tűnik. (Daily Telegraph)

Volt, hogy 30 milliót adtak érte

Fotó: Eurosport

Angol válogatott középpályásért megy a harc. A szerződése lejártával ingyen igazolható Gareth Barry akár az Arsenalnál is kiköthet, de szóba jöhet az Everton és a West Ham is. Annyi biztos, nem marad a Manchester Citynél. (Daily Express)
Még alá sem írt a Tottenhamhez, már az utódját találgatják Mauricio Pochettinonak. A Southamptonnál Gus Poyet, Dan Petrescu és a korábbi Celtic tréner, Neil Lennon lehet az utód. (Daily Express)
Újabb kiváló játékos kap komoly edzői feladatot. Willy Sagnol után, most a korábbi Porto, Lazio, Inter játékos Sergio Conceiçao jut kispadhoz. Két éves szerződést írt alá ugyanis a Bragánál. (Transfermarketweb)
Stieber Zoltán tegnapi átigazolása után kezd megélénkülni a német “piac” is. A Herthánál bejelentették a japán csatár Genki Haraguchi átigazolását. A már a nagyválogatottban is bemutatkozó játékos az Urawa Redstől távozik, és 2018-ig szerepel majd a berlinieknél. (Transfermarketweb)
A Dortmundnál nem állnak meg Adrian Ramos megszerzésénél, több csatárral akarják pótolni a távozó gólkirályt, Lewandowskit. A legújabb kiszemelt a belga válogatottal a világbajnokságra készülő Romelu Lukaku. (Transfermarketweb)
Végezetül egy nagy találkozás. A Bundesliga-szezon fair-play díjas jelenetét produkáló Aaron Hunt korábbi sportigazgatójához, Klaus Allofshoz kerülhet. A hírek szerint a Brémától már elköszönt irányító a Wolfsburgnál folytathatja. Addig is, itt az a bizonyos sportszerű jelenet.(Bild)
Bundesliga
Dárdaiék győzelmükkel óriási lépést tettek a bennmaradás felé
11 ÓRA
Serie A
Súlyos anyagi válság fenyegeti a Juventust, amennyiben nem tudja megmenteni szezonját
13 ÓRA