Hivatalos: Xavi lesz a Barcelona új edzője
Publikálva 05/11/2021 - 12:11 GMT+1
A klublegendát kivásárolták közel-keleti szerződéséből, így átveheti a nemrég menesztett Ronald Koeman helyét a kispadon.
Xavi Hernández (Al Sadd)
Fotó: Getty Images
Napok óta váratott magára a bejelentés, most a katari klub közleménye alapján hivatalos lett, hogy a legendás középpályás edzőként tér vissza a Barcelonához.
A katari Al-Sadd péntek délelőtt jelentette be, hogy napokon át tartó tárgyalásokat követően megállapodott az FC Barcelona csapatával, és elengedi a vezetőedzőjeként dolgozó Xavi Hernandezt, hogy leülhessen a katalán csapat kispadjára.
„Xavi néhány napja tájékoztatott minket a szándékáról, hogy Barcelonába költözzön, mivel kedvenc csapata kritikus időszakot él meg. Megértjük a döntését és nem szeretnénk az útjába állni” – írja közleményében a közel-keleti klub.
A Barca bő egy hete, a Rayo Vallecano ellen elszenvedett vereség után menesztette edzőjét, Ronald Koemant, akinek távozása a gyenge idei eredmények miatt már régóta téma volt a csapatnál. A klub jelenleg is csak 9. a La Liga táblázatán, a BL-ben pedig csak a Dinamo Kijevet tudta oda-vissza legyőzni, a hátralévő két meccsen küzdenie kell majd a továbbjutásért.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/10/29/3244949.jpg)
Ronald Koeman - FC Barcelona
Fotó: Getty Images
Koeman távozását követően egyből azok a pletykák kerültek előtérbe, hogy a csapat a már nyáron is emlegetett Xavit szeretné a holland edző utódjának. A korábbi játékost viszont élő szerződés kötötte az Al-Saddhoz, az elmúlt napokban így azon ment az egyezkedés a katari csapattal, hogy mennyiért hajlandók elengedni az edzőjüket. Ez a folyamat zárult le most a bejelentés alapján.
Az alkunak állítólag része volt Xavi három feltétele is, amit a Barcelona felé támasztott. Ezek alapján a klub orvosi csapatának újraszervezését, a saját, bevált edzői stábjának kinevezését és egy új szélső leigazolását kérte a vezetőségtől. Utóbbira Raheem Sterling lehet az embere, akivel Ousmane Dembelét váltaná le a csapatban.
A Barca egykori legendás középpályása így visszatérhet a csapathoz, ahol pályafutása nagy részét töltötte. Xavi játékosként 505 mérkőzésen szerepelt a katalánoknál, ezeken 58 gólt szerzett. Többször nyert Bajnokok Ligáját és bajnokságot, de minden más lényeges trófeát is begyűjtött a csapattal, egyéni szinten pedig Aranylabdára is jelölték.
2015-ben távozott a Barcától, ekkor került Katarba, ahol pályafutása 2019-es befejezéséig közel 100 meccset játszott. Ezt követően kezdte meg edzői karrierjét a csapat kispadján, ahol azóta három hazai trófeát szerzett, az ázsiai Bajnok Ligájában pedig egy alkalommal elődöntőig vezette a klubot.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/11/04/3248503.jpg)
Xavi Hernandez
Fotó: Getty Images
Nagy kérdés, aránylag rutintalan edzőként mire megy majd a súlyos válságban lévő Barcelonánál, ahol Lionel Messi nyári távozása, a klub anyagi helyzete és a sérüléshullám is nehezíti majd a helyzetét. A képet valamelyest árnyalja, hogy a csapatnak korábban egy rosszabb időszakot követően egyszer már bejött egy hasonló kinevezés, amikor 2008-ban Pep Guardiolát ültették a kispadra. A most épp a Manchester Citynél dolgozó klasszis edző épp a napokban nyilatkozta, Xavi nagyobb tapasztalattal bír, mint ő, amikor annak idején átvette a csapatot…
A Barcelona hivatalos közleménye egyelőre még várat magára, de ha gyorsan zajlanak az események, akkor Xavi már a szombati Celta Vigo elleni bajnokin bemutatkozhat a kispadon. Ha nem, akkor a debütálásra a válogatott szünetet követően, az Espanyol elleni városi rangadón kerülhet sor.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés