Hivatalos: a Liverpool egy idényre kölcsönvette Ronald Araujót a Barcelonától

Eurosport | Google

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos labdarúgócsapata, a Liverpool FC egy idényre kölcsönvette az uruguayi hátvédet, Ronald Araújót az FC Barcelonától.

Andoni Iraola: "Egy olyan csapatot akarok nekik adni, amire büszkék lehetnek"

Videó forrása: SNTV

Médiaértesülések szerint az üzlet tartalmaz egy körülbelül 47 millió font értékű vételi opciót is.
A védelem közepén és jobb oldalán egyaránt bevethető 27 éves futballistára azért volt szüksége a Liverpoolnak, mert Joe Gomez és Jérémy Jacquet sérült, Giovanni Leoni keresztszalag-sérülés után gyógyul, Ibrahima Konaté pedig a Real Madridhoz igazolt, így a 35 éves csapatkapitány, Virgil van Dijk maradt az egyetlen tapasztalt és bevethető középhátvéd. A jobbhátvédek közül Conor Bradley még mindig súlyos térdsérülésből lábadozik, Jeremie Frimpong pedig a korábbi sérülései miatt egyelőre nincs jó formájában.
Araújo 2019 óta volt tagja a Barcelona első csapatának, amellyel a bajnokságot háromszor, a Király Kupát kétszer nyerte meg, ráadásul a 2021/22-es és a 2023/24-es szezon álomcsapatába is bekerült. A legutóbbi idényben mindössze 11 bajnoki mérkőzésen volt kezdő, mivel Pau Cubarsí és Gerard Martin kiszorította őt a csapatból.
Szerződése 2031-ig szól a katalánoknál.
A Liverpool az elmúlt szezonban ötödik lett a Premier League-ben, nyáron pedig távozott Arne Slot vezetőedző, akinek a helyét Andoni Iraola vette át. A csapat jövő vasárnap a Newcastle United ellen játssza első bajnoki meccsét az új szezonban.

(MTI)
Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés