Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Haaland csak az első lépés, több sztárcsatár klubot válthat ezen a nyáron

Németh Dániel

Publikálva 14/05/2022 - 16:18 GMT+2

Minden átigazolási szezonnak megvan az a története, amely lázban tartja a szurkolókat. Azzal, hogy Erling Haaland leigazolását korán bejelentette a Manchester City, egy nagy sztorival egészen biztosan kevesebb lesz. Azonban nem csak a norvég játékos klubváltása került terítékre az utóbbi időben, így ez a nyár tőle függetlenül hozhat érdekességeket, megnéztük tehát, hogy alakulhat a csatárok piaca.

Kylian Mbappé

Fotó: AFP

Erling Haaland a Manchester Citybe igazolt, így az egyik elérhető topcsatár lekerült a piacról. De mit hozhat a nyár a többieknek?

Kylian Mbappé

Papíron minden egyszerűnek tűnik, hiszen Kylian Mbappé nem titkoltan szeretne egy napon a Real Madridban futballozni, a Real Madrid pedig szintén nem sietett véka alá rejteni, hogy mennyire érdekli a világbajnok francia. Közben viszont a Paris Saint-Germain sem mondott le arról, hogy valamilyen formában megtartsa legjobb játékosát, még ha csak pár év erejéig is, pokolian sok nullát mozgósítva az ügy érdekében.
Amennyiben ez a történet csak az anyagiakról szólna, Mbappé alighanem már meghozta volna a döntését, hiszen a PSG mesés ajánlatát (vagy legalábbis, amit a sajtóban elhintettek) még a Real Madrid sem tudja biztosítani. Itt azonban számos egyéb tényezőt figyelembe kell venni a sportszakmai szempontoktól kezdve egészen az érzelmekig – ezek alapján pedig kevés érv szól a PSG mellett.
Elnézve Vinícius és Benzema formáját, a Realnak nem feltétlenül Mbappéra van szüksége ezen a nyáron, másfelől viszont ha van lehetőség a világ egyik legjobb játékosának a megszerzésére, azt a Real Madrid nem akarja kihagyni. Mbappé karrierjének pedig valószínűleg jót tenne a váltás, a PSG-nél a hazai sorozatok nem jelentettek túl nagy kihívást, nemzetközi szinten pedig jelenleg messze vannak attól, hogy valóban tényezők legyenek.

Harry Kane

Ha esetleg kérdéses volt, miért van szükségük a játékosoknak ügynökökre, elég Harry Kane helyzetét megvizsgálni, akit hivatalosan a testvére képvisel a tárgyalásoknál. Az angol válogatott klasszisa 2018-ban hat évre szóló szerződést írt alá a Tottenhammel, amely anyagi tekintetben jövedelmező volt, a továbblépés szempontjából viszont rosszul sült el. Márpedig Kane az utóbbi időben többször jelezte, hogy a jövőjét nem feltétlenül Észak-Londonban képzelné el.
picture

Harry Kane

Fotó: Getty Images

Ami érthető, hiszen a Tottenham 2018 óta konstans lejtmenetben van, az előző két szezonban lemaradt a Bajnokok Ligájáról, és megvan az a veszély, hogy idén sem sikerül a top 4-ben zárni. Kane változatlanul klasszis teljesítményt nyújt, egy ütőképesebb csapatban trófeákért harcolhatna, a négy évvel ezelőtt megkötött szerződés azonban nehéz helyzetbe hozta, mivel a klub (és a tárgyalásoknál köztudottan kemény Daniel Levy) került előnyösebb alkupozícióba.
Röviden: a hosszú távú szerződés miatt a klubnak nem állt érdekében eladni az angol csatárt, amennyiben nem érkezik egy pofátlanul nagy, visszautasíthatatlan ajánlat. Tavaly nyáron a Manchester City indított egy rohamot, ám hiába ajánlott fel pofátlanul nagy összeget Kane-ért, Levy nem érezte kihagyhatatlannak az üzletet. Haaland érkezésével a Cityt le is húzhatjuk a lehetséges klubok listájáról, és a piacot elnézve elég jó esély van arra, hogy Kane jövőre is a Spurst erősíti majd.

Robert Lewandowski

Néhányszor már végigsöpört az a hír a sportsajtóban, miszerint Robert Lewandowski eldöntötte: elhagyja a Bayern Münchent, és az FC Barcelona felé veszi az irányt. Nézzük a tényeket: Lewandowki szerződése 2023-ban lejár, a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalások elakadtak, a Bayern pedig nem épp az a klub, ahol egyik pillanatról a másikra előkerül a csekkfüzet. Az tehát nagyon is reális forgatókönyv, hogy Lewandowski belátható időn belül távozzon Münchenből.
Hogy ez ezen a nyáron lesz-e, az már érdekesebb kérdés. Amennyiben kifut a mostani szerződése, a Bayern Münchent egyetlen eurocenttel sem kárpótolják a lengyel klasszis távozásáért, viszont akkor sem gombolhatnának le érte nagyon sok pénzt, amennyiben az eladása mellett döntenének. Bár Cristiano Ronaldo hasonló korban igazolt át 100+ milliós összegért a Juventushoz, akkoriban kedvezőbb volt a helyzet a piacon: mindenekelőtt volt tőkeerős érdeklődő.
Bár a Marca megszellőztette, hogy 40-50 millió euróért már mozdítható Lewandowski, a helyzet távolról sem ennyire egyszerű, amint arra Oliver Kahn is felhívta a figyelmet. „Hülyék lennénk eladni egy játékost, aki évente 30-40 gólt szerez” – szögezte le. Mivel Münchenben a BL-győzelem a cél, Lewandowskival pedig nagyobb esélye van rá a klubnak, a Bayernnek a lejáró szerződés ellenére sem áll érdekében a sztárjátékos értékesítése.
Aztán, ha befut egy visszautasíthatatlan ajánlat, amiből már a lengyel hosszabb távú pótlása is megoldható, az mindent megváltoztathat.

Romelu Lukaku

A kirakós utolsó puzzledarabkájának indult, a nyár egyik legcsúfosabb átigazolási kudarca lett belőle, és ha létezne időgép az átigazolások meg nem történtté tételéhez, most mindkét fél élne a lehetőséggel. Romelu Lukaku a pályafutása egyik leggyengébb szezonját futja, ennyire rossz gól/perc mutatója még a második mu-s szezonjában sem volt, ráadásul Thomas Tuchellel is megromlott a viszonya. Innen a klubváltás jelenthetne kiutat, a helyzet azonban nem egyszerű.
picture

Romelu Lukaku

Fotó: Getty Images

Tavaly nyáron 113 millió eurót fizetett érte a Chelsea, a felek 2026-ig szóló szerződést kötöttek, melynek értelmében Lukaku éves szinten 17 millió fontot tesz zsebre. Vagyis olyan vevőt kell találni, aki képes és hajlandó olyan összeget letenni az asztalra, amivel a klub és a játékos egyaránt elégedett lehet. Ezen a téren pedig meglehetősen szűk a piac, talán a Paris Saint-Germain az, ahol elgondolkozhatnak ilyesmin Mbappé távozása esetén.
Lukaku úgy tervezte, a Chelsea-hez való visszatérés lesz a pályafutásában az utolsó nagy dobás, és a legjobb éveit egy olyan klubnál töltheti el, amely nemzetközi viszonylatban is meghatározó erőnek számít. 2010-ben Zlatan Ibrahimović került hasonló helyzetbe, akkor mindkét fél hajlandó volt benyelni a klubváltással járó anyagi és presztízsveszteséget; amennyiben a Chelsea és a Lukaku közötti kapcsolat menthetetlen, ez jelentheti a kiutat a belga számára is.

Gabriel Jesus

Haaland érkezésének a brazil lehet a nagy vesztese, pedig saját bevallása szerint nem is igazán középcsatár. Támadó fronton mindenesetre annyira telített a City, hogy várhatóan lesznek innen távozók, és nem lenne meglepetés, ha Jesus válna létszámfelettivé, akinek meglehetősen jó a piaca. A brazil válogatott játékos több poszton bevethető, a játékstílusa illik a manapság népszerű játékrendszerekhez, és amiatt sem kell aggódni, hogy ellazsálná a rá kiszabott melót.
Annak ellenére, hogy Jesus szerződése 2023-ban lejár, a Manchester City nem tervezi azt, hogy áron alul értékesítse a játékosát, a hírek 40-50 millió fontról szólnak. A csatárgondokkal küszködő Arsenalt még így is érdekelné a támadó, akit Mikel Arteta vezetőedző jól ismer a citys korszakából, így a beilleszkedéssel sem lennének problémái. Jesus ráadásul megkapná azt, amit a legjobban hiányolt a Cityben: a kezdő státuszt és a játékperceket.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés