Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Guardiola gyalázásától Beckham pocsék ízléséig - Ibrahimović legemlékezetesebb nyilatkozatai

Németh Dániel

Frissítve 22/07/2022 - 20:06 GMT+2

Zlatan Ibrahimović mindig is értett ahhoz, hogy helyet csináljon magának az újságok címlapjain. Többnyire ehhez elegendő volt fociznia, ám arra is volt példa, amikor a tettek embere a szavak segítségével hívta fel magára a figyelmet.

Zlatan Ibrahimovic

Fotó: AFP

Zlatan Ibrahimović pályafutása során mindig is szerette a figyelemfelkeltő, ha úgy tetszik megosztó nyilatkozatokat. Ezekből válogattunk.

Amikor nemet mondott Wengernek

Arséne Wenger sok játékosra kivetette a hálóját, köztük volt Ibrahimović is. A svéd válogatott támadónak 2000-ben még egy próbajátékot is felajánlott, amit Ibra köszönettel, de visszautasított.
„Azt mondtam: ’Teljesen kizárt. Zlatan nem meg próbajátékra.’ Azt gondoltam: ’Vagy ismersz engem, vagy nem, és ha nem ismersz, akkor nem is akarsz igazán.’”
A svéd játékos végül valóban nem az Arsenalnál kötött ki, rá egy évre aláírt az Ajaxhoz, később pedig a Serie A-ban vált igazi sztárrá, ahol a Juvét, az Intert és a Milant is megjárta.

Carew az egyszerűség híve, Ibra nem

A korábbi kiváló erőcsatár, a norvég válogatott John Carew egyszerűbb korszakban nevelkedett, így amikor feltűnt Ibra a színen, megkérdőjelezte a svéd által előszeretettel bemutatott trükkök hasznosságát.
„Amit Carew a focilabdával tud, azt én egy naranccsal is lehozom” – hangzott a válasz Ibrától, akinek a pályafutása igazolta: a cselek nem feltétlenül mennek a hatékonyság rovására.

Van der Vaart és a fenyegetés

Ibrahimović és Rafael van der Vaart között csúnyán elmérgesedett a viszony egy edzésen bekövetkezett baleset miatt. A holland azt állította, Ibrahimović tudatosan faultolt, Ibra viszont tagadta a szándékosságot; egy dolog biztos, Van der Vaart megsérült a belépőt követően.
picture

Heitinga, van der Vaart, Ibrahimovic - Ajax 2003

Fotó: AFP

„Nem okoztam szándékosan sérülést neked, és ezt te is jól tudod. Ha még egyszer ezzel vádolsz, akkor mindkét lábad eltöröm, és ezúttal az már tényleg szándékos lesz” – fogadkozott a svéd csatár.

Alázás a pályán és azon kívül

2001 nyarán az Ajax a Liverpoollal játszott barátságos felkészülési meccset. Stéphane Henchoz testközelből tapasztalhatta meg, mennyire nehéz tartani a fiatal Ibrát.
„Először balra mentem, ő is követet. Utána jobbra fordultam, ő is így tett. Ezt követően ismét balra váltottam, ő pedig elment hot dogot venni.”

Mido megőrül

Ibrának időnként furcsa a csapattársakkal kialakított kapcsolata, ezek közül is kiemelkedő az, ami Midóval történt. 2003-ban a Feyenoord elleni mérkőzés előtt az egyiptomi igen nehezen viselte, hogy épp ő maradt ki a kezdőből, ezért mindegyik csapattársát picsának nevezte.
Köztük ugye Ibrát is, aki a maga nem is annyira burkolt stílusában rámutatott: épp Mido az, aki úgy viselkedik, mint egy picsa. Ezzel annyira sikerült felbőszítenie az egyiptomi játékost, hogy kis híján tragédia lett a vége.
„Mido felkapott egy ollót, és felém hajította. Teljesen megőrült. Az olló elsuhant a fejem mellett, egyenesen egy betonfalban állt meg, ami meg is repedt. Odamentem hozzá, lekevertem neki egyet, de tíz perccel később már egymást átölelve mentünk ki. Jóval később tudtam meg, hogy az edzőnk eltette emlékként az ollót, hogy megmutassa a gyerekeinek.”

Nehézsúlyúak ütközete

Nem sokkal a 2010-es városi derbit megelőzően, Ibra csúnyán összebalhézott a Milan belső védőjével, Oguchi Onyewuval.
„Onyweu egy nehézsúlyú bokszolóra hasonlított. Közel két méter magas volt, több mint 90 kilót nyomott, velem azonban nem bírt. Azzal vádolt, hogy beszólogattam neki, de ez nem volt igaz. Inkább fordítva szokott történni. Rengeteg szarságot hallottam a karrierem során. Kibaszott cigány, mindenfélét az anyámról – ilyesmit. Én a testemmel szoktam válaszolni, nem a szavakkal.”
„Mondtam Onyewunak, hogy én aztán nem szóltam be neki, de ő csak folytatta. Próbált az ujjaival csitítgatni. Aztán még egyszer. Leszállt a vörös köd. Nem mondtam semmit, egy szót se. Majd én megmutatom annak a baromnak, hogy milyen az, amikor én beszólok valakinek. Amikor legközelebb hozzá került a labda, felé rohantam, majd páros lábbal, stoplival előre ráugrottam. A legrosszabb fajta szerelés.”
„Ő azonban meglátott és félreugrott. Mindketten a földön kötöttünk ki. Az volt az első gondolatom: a fenébe is, elvétettem. Amint felálltam, hogy elsétáljak, éreztem egy ütést a vállamban. Ez nem volt jó ötlet, Oguchi Onyewu. Lefejeltem, majd egymásnak estünk. Szét akartuk tépni egymást, brutális volt. A földön fetrengtünk, ott csépeltük egymást. Mindketten őrültek és dühösek voltunk – igazi élet-halál harc ment.”

Nem nagy rajongója Guardiolának

2009-ben nagyot szólt, hogy a Barcelona kivásárolta az interes szerződéséből Ibrahimovićot, akitől azt várták, hogy új szintre emelheti a már egyébként is bivalyerős támadójátékot. Ehhez képest csalódás volt a teljesítménye, ami leginkább arra vezethető vissza, hogy nehezen találta meg az összhangot Pep Guardiolával.
picture

Zlatan Ibrahimovic, Pep Guardiola és Jose Mourinho

Fotó: Imago

„Guardiola elkezdett úgy beszélni, mint egy filozófus. Alig figyeltem rá. Miért is tettem volna? Magas szintű blabla volt vérről, verejtékről és könnyekről.”

Inkább fektessen Fiatba

A svéd játékos leginkább azt sérelmezte Guardiolával kapcsolatosan, hogy úgy érezte: az edző nem tudja, hogyan kell őt használni.
„Ha engem veszel meg, az olyan, mintha beszereznél egy Ferrarit. Ha van egy Ferrarid, prémium benzint veszel, kimész az autópályára, és rálépsz a gázra. Guardiola dízelt tankolt, majd a földes út felé vette az irányt. Inkább egy Fiatot kellett volna vennie.”

És még mindig Guardiola

A kapcsolatuk menthetetlenül megromlott abban a pillanatban, ahogyan a Barcelona kikapott az Intertől a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
„Guardiola csak nézett rám, én pedig elveszítettem a fejem. Azt gondoltam: ’Ez az én ellenségem, ott vakargatja a kopasz fejét előttem.’ Ráüvöltöttem, hogy nincsenek tökei. Valószínűleg ennél még rosszabbakat is mondtam.”

A hírneve mindenhol megelőzi

2012-ben a Milantól a Paris Saint-Germainhez igazolt, és nem rejtette véka alá a véleményét a francia bajnokságról.
„Való igaz: nem igazán ismerem az itteni játékosokat, ők viszont egészen biztosan tudják, hogy én ki vagyok.”

Beckham megkérdőjelezhető ízlése

Egy rövid időn keresztül David Beckham is a csapattársa volt a PSG-nél, ahol az angol középpályás legfeljebb a játékával tudta elkápráztatni Ibrát, a zenei ízlésével kevésbé.
picture

David Beckham és Zlatan Ibrahimovic

Fotó: PA Sport

„Az öltözőben megnéztük a lejátszási listáját. Tele volt Justin Bieberrel, Jonas Brothersszel és Selena Gomezzel. Jó tudni, hogy még David Beckhamnek sincs jó ízlése minden téren.”

Isten

2013-ban a világbajnoki pótselejtezőn Portugália várt a svéd válogatottra, amelyen minden Zlatan Ibrahimović és Cristiano Ronaldo párharcáról szólt. Ibra elég gyorsan ellopta a show-t a sajtótájékoztatón.
Ibrahimović: „Ezt csak Isten tudhatja.”
Riporter: „Tőle nehéz megkérdezni.”
Ibrahimović: „Épp hozzá beszélsz.”

A felesleges vb

Ezek után ki csodálkozik azon, hogy Ibrahimović szerint a 2014-es világbajnokságnak minden értelme megszűnt Svédország kiesésével?
„Nélkülem nincs mit nézni a világbajnokságon, ezért nem éri meg követni a vébét.”

A szexista botrány

2014-ben egy újságíró megkérdezte tőle, ki a jobb játékos: Ibrahimović vagy a svéd női labdarúgó-válogatott csatára, Lotta Schelin.
„Ez valami vicc, ugye? Amikor megdöntöttem ezeket a rekordokat, a válogatottbeli gólrekordot, kihez kellene hasonlítani? A rekorderekhez vagy a nőkhöz?”
„Európában Messihez és Ronaldóhoz hasonlítanak, itthon pedig a női focistákhoz.”
„A legnagyobb tiszteletem annak, amit a nők elértek, fantasztikusan jól teljesítettek, de nem lehet a férfi és a női focit összehasonlítani. Adjátok fel, ez még csak nem is vicces.”
Akkoriban komoly vita volt az országban arról, hogy Anders Svensson egy új Volvót kapott, amikor megdöntötte a válogatottsági rekordot, míg a női rekorder Therese Sjogran semmi ilyesmiben nem részesült.
„Jobb ha ez így marad, mintha leértékelnénk azzal, hogy a nők egyéni eredményeihez hasonlítjuk. Kaphatnak egy bringát az aláírásommal, és akkor jók vagyunk.”

Szar ország

2015 márciusában kisebb nemzeti botrányt okozott azzal, hogy a Bordeaux ellen 3-2-re elveszített bajnokit követően hosszas kirohanást intézett Lionel Jaffredo játékvezető felé.
picture

Ibrahimovic a PSG-ben

Fotó: Getty Images

„Ébresztő! Nem vagyunk amatőrök. Kibaszott seggfej. 15 év alatt sehol nem láttam ilyet. 15 éve focizom, de ebben a szar országban képtelenek jól bíráskodni. Ez az ország meg sem érdemli a PSG-t.”
Utólag – úgy nagyjából – elnézést kért.
„A fociról beszéltem. Elvesztettem a meccset, ezt elfogadom, azt viszont nem tudom, ha a bíró nem tartja be a szabályokat. Nem ez az első alkalom, és már elegem van. Őszintén elnézést kérek azoktól, akiket esetleg megbántottam.”

Túl jó az MLS-hez

Ibra egészen sikeres időszakot zárt a Los Angeles Galaxynál, arra azonban kevesen számítottak, hogy az MLS után ismét az európai foci felé veszi majd az irányt.
„Szeretnék köszönetet mondani az MLS-nek, amiért újra azt érezhettem, hogy élek. A probléma az, hogy túlságosan is. Túl jó voltam ennek a bajnokságnak, és ezt szerintem meg is mutattam. Talán egy napon visszatérek még, hogy emlékeztessem őket arra, milyen is az igazi futball.”

Csörte Lukakuval

2021-re ismét felforrósodott a levegő a két milánói csapat között, hosszú idő után mindkét klubnak esélye volt a bajnoki címre. Ez odáig vezetett, hogy Ibrahimović és Lukaku a pályán is összeszólalkozott egy Olasz Kupa-mérkőzésen.
Ibra állítólag azt mondta Lukakunak, hogy foglalkozzon inkább a „vudu baromságaival” – utalva ezzel arra, hogy az Everton tulajdonosa, Farhas Moshiri egy interjúban azt állította: Lukaku azért nem írt alá új szerződést, mert az anyja – egy afrikai vudura hivatkozva – ezt tanácsolta neki.

Barátokból ellenségek

Ibrahimović a Milannál töltött közös időszak alatt egészen jóban volt Hakan Çalhanoğluval, azonban ez gyorsan megváltozott, amikor a török középpályás a városi riválishoz igazolt.
picture

Ibrahimovic és Çalhanoglu

Fotó: Getty Images

„Köszönetet kell mondanunk azért, amit a Milanért tett, a legjobbakat kívánom neki. Szörnyen hangzik, de Calha igazából egy tragikus eseményből tudott előnyt kovácsolni.”
„A korábbi sztárjuk, Christian Eriksen szívrohamot kapott és összeesett a pályán a Dánia-Finnország meccsen, az Internek ezért kellett egy játékos a posztjára, és így lett Hakan az emberük.”
„A szerencsétlen eset előtt sem az Intertől, sem másik csapattól nem kapott ajánlatot.”

Még ma is a legjobb

Bár az előző szezonban már nem számított alapembernek a Milannál, és komoly térdproblémákkal küzdött, végül meghosszabbította a szerződését.
„Az az igazság, hogy egészen addig játszani fogok, amíg nem látok olyan játékost, aki jobb nálam. Így hát még mindig játszom.”

Ibra, az edző

A svéd már most is amolyan mentorféle a Milannál, akit a fiatal játékosok fejlődése érdekében tartanak a csapatnál. Vajon ezzel már az edzői pályafutását készíti elő?
„Lehetetlen. A meccs előtt legalább két játékost felpofoznék, utána pedig nyolcat.”
Forrás: Goal

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés