Guardiola és Mourinho, a Cruyff utáni éra messiása és bukott angyala

A brit szerző alapos kutatómunkára támaszkodó műve elsősorban arról szól, hogy miként kovácsolta egységes szemléletté Johan Cruyff és követőtábora a modern labdarúgás alapelveit. Illetve arról, hogy vele szembemenve ki hogy boldogult a mai modern fociban. A holland zseni mellett Louis van Gaal, Pep Guardiola és José Mourinho kapja a legtöbb figyelmet Jonathan Wilsontól, miközben a Barcelona múltja és jelene van a középpontban. Mindazonáltal a könyv legizgalmasabb fejezetei a Guardiola-Mourinho szembenállásról szólnak, arról, hogy kettejük, a futballról alkotott filozófiája - már ha egyáltalán a portugállal kapcsolatban lehet ilyenről beszélni -, miben és mennyiben lett különböző az elmúlt másfél évtizedben. 

Megismerhetjük Cruyff radikális elképzeléseinek előzményeit, hogy milyen öntörvényű ember volt, aki ösztönösen ellenszegült a hatalomnak, az egyénisége tette a holland kulturális forradalom egyik központi alakjává. Személyiségének kettős vonása: zseniális játékos és edző, de nehéz volt kijönni vele. A később Pep Guardiola által irányított Barcelona pozíciós játékának a következő elemek voltak az alapjai: helyezkedés, letámadás, jó passzjáték, állandó háromszögezés. Ebben a koncepcióban Cruyff stratégiai gondolkodásmódja tükröződik. 

Amikor 1996-ban Bobby Robson lett a nagy Johan utódja a katalánok kispadján, e tradíció ellenpontját is elhozta Barcelonába Mourinho személyében. A tolmács szerepét betöltő portugál és a csapat esze, Pep viszonya akkor még barátinak volt mondható. De az angol mindössze egy szezonon át edzette a Barcát, Louis van Gaal követte őt, mert az egyesület vezetői vissza akartak térni a holland iskolához. José nála harmadik számú segítőnek számított, az ellenfelek feltérképezését bízta rá. Milyen furcsa játéka a sorsnak, hogy 2016-ban éppen Mou lett az FA-kupa-győzelem napján menesztett van Gaal utódja a Manchester United élén. 

Van Gaal megítélése Mourinhóhoz hasonlóan ellentmondásos, de az ő irányítása alatt gyűlt össze a legtöbb olyan játékos a Barcában, akikből később aztán kimagasló eredményeket elérő edzők lettek: Guardiola, Luis Enrique, Julen Lopetegui, Laurent Blanc, Philipp Cocu, Ronald Koeman, Frank de Boer. Ahogy azt sem szabad elfelejteni, hogyan olyan fiataloknak adott lehetőséget az első csapatban, mint Puyol, Xavi és Iniesta, akik mindannyian klublegendákká váltak azóta. 

Saját bevallása szerint Pep az edzők közül a van Gaallal beszélgetett a legtöbbet Juanma Lillo mellett, aki azóta a stábja tagja lett a Manchester Citynél. Guardiolát ő tette meg csapatkapitánynak, mert őt tartotta a legjobb vezetőnek, szerinte ő értett a legjobban a taktikához az összes játékosa közül. A kommunikációs stílusa viszont borzasztó volt, így Mourinho lett a jó zsaru a rosszat játszó holland mellett. Mindezeknek köszönhetően a Barcelona lett a portugál tanulópályája. 

Innentől Mourinho edzői pályájába nyerünk betekintést, aki a Portónál és a Chelsea-nél még előrelátó tervezőnek is bizonyult, kiváló emberismerő és pszichológus hírében állt. Mindezeket a sorokat olvasva Kemény Dénes is eszünkbe jutott, aki hasonló jellemzőkkel bírt szövetségi kapitányi korszakában, annak első felében mindenképpen. A Cruyff-féle elvektől a portugál Wilson szerint a Chelsea-nél kezdett eltávolodni, még első londoni szerepvállalása során. 

A médiával a kezdetektől fogva ellenséges volt a viszonya, "úgy látszott, soha nem foglalkozott azzal, milyen következményekkel járhatnak a nyilvánosság előtt kimondott szavai."

Megkapjuk Ronald Koeman és van Gaal Ajaxnál történő konfliktusának zanzásított verzióját, és azt is, hogy Joan Laporta elnökségével a Barca újra a cruyffi elvek alapján működött és játszott, mivel megint egy holland edző, Frank Rijkaard lett a vezetőedző. Amikor körülötte fogyott el a levegő, mert elkényelmesedett a Barca, Deco és Ronaldinho pedig inkább a bulizással volt elfoglalva, megingott a fegyelem, a könnyelműség lett az úr. Két jelölt maradt a katalánok kispadjára, Guardiola és Mourinho. A spanyol lett a befutó, ezt pedig a portugál azóta sem bocsátotta meg a Barcelonának. 

Nagyszerű, ahogy Wilson bemutatja Mourinho interes, real madridos, chelsea-s edzői pályáját. Az Internél az erős csapatszellem, a bajtársiasság és a sikeréhség triplázást eredményezett. De Olaszországban pláne mesterségesen kreált ellenségeket José. 

"Guardiola és Mourinho, a Cruyff utáni éra messiása és bukott angyala" - hat és fél oldalt kap a két edző 2010-es Bajnokok Ligája-párharca, a Barca Inter-BL-elődöntő. Majd az addigi legerősebb fejezetként Mourinho Real Madridnál töltött három idénye következik. 

Amíg Mou az addigi klubjainál a hátrányos helyzetben lévő fél szerepében tetszeleghetett, a Realnál ennek vége lett. Az aprólékossága itt már inkább paranoiának tűnt, szerinte akadtak olyan informátorok a klubnál, akik ellene szervezkedtek. A sportigazgatóval, Jorge Valdanóval annyira elmérgesedett a viszonya, hogy az argentint kitiltották az edzőpályáról.

18 nap alatt négyszer találkozott egymással a két csapat. Mourinho rengeteget bírózott,vádaskodott, összeesküvés-elméleteket és fejtett ki, felelősségeket keresett a vereségek után - önkritika nélkül. 

Az egyre szaporodó gondok miatt vissza akart térni a Premier League-be, nagy csapásként élte meg, hogy nem ő, hanem David Moyes lett Sir Alex Ferguson utódja a Manchester Unitednél. A PSG mellett a Chelsea volt még az a megfelelő színvonalú klub, amelyik szívesen látta volna őt. 

Kis kitérőként Wilson bemutatja a holland válogatott stílusának eltávolodását a cruyffi hagyományoktól. A 2010-es vb-n durva játékkal sikerült eljutni a döntőig, az odáig vezető úton csak a győzelem számított, átalakult a mottó. Amikor pedig van Gaal lett hazája válogatottjának szövetségi kapitánya, szintén nem a klasszikus holland alapelvek alapján formálta meg csapatát, ellenreformációt hajtott végre az edző. Eközben a Barcánál Tata Martino a rosszkor rossz helyen tipikus példája lett, ez lett a tataklizma korszaka. Guardiola pedig a Bayern edzője lett, ahol összeházasította a Barca filozófiáját és a Bayern stílusát, és pozíciós kísérletekbe fogott (Lahm, Mandzukic, Alaba). 

Luis Enrique Barcelonája Guardiola Bayernje ellen vívott BL-elődöntőt, a tranzíciós játékban a Barca volt a jobb. "Pep elutasította a kompromisszumokat, és abba bukott bele, hogy a végsőkig ragaszkodott a támadással kapcsolatos elképzeléseihez."

Mourinho visszatért a Chelsea-hez, ahol a bajnokság megnyerése után egy sajtótájékoztatón ment neki Guardiolának, Egész pályás letámadásának lényege, hogy milyen könnyű bajnokságot nyerni bizonyos országok bizonyos csapataival (Bayern). 

Vélt és valós ellenségekkel hadakozott szüntelen, árulónak nevezte a játékosait, kirúgták, miután a bajnokságban a 16. helyre esett vissza a Chelsea. Ezalatt van Gaal a feleségétől kapott sms-ből tudta meg, hogy nem maradhat az MU edzője - mindezt az FA-kupa-győzelem estéjén. Jött Mourinho. Ahogy korábban a Realnál is félretették morális aggályaikat a vezetők Mou személyével kapcsolatban, a Unitednél is lépni kellett azután, hogy a városi rivális Pepet szerződtette. 

Nem kellett sokat várni az első csörtére, a portugál már négy (!) mérkőzés után rátámadt a futballistáira, éppen a ManCity elleni rangadót követően. Odáig volt magától, amikor az MU-val nézhetetlen játékkal megnyerte az Európa-ligát. Azt a sorozatot, amelyről "Mourinho lekicsinylően nyilatkozott akkor, amikor Rafa Benítez nyerte meg. Azt mondta, az igazán nagy csapatoknak kínos, ha ebben a versenysorozatban kell szerepelniük. Most mégis úgy tűnt, kifejezetten örül a győzelemnek."

Ernesto Valverdével ötlettelenebb lett a Barca játéka, Messi kreativitásától függött a csapat. Lassabb és vontatottabb lett a katalán gárda, és egyre szembetűnőbb lett az argentin zseni védőmunkájának hiánya. 

Azóta a Pep-Mou saga a Premier League-ben folytatódik tovább, ahol a portugál Tottenhamje novemberben 2-0-ra legyőzte a spanyol Manchester Cityjét, februárban találkoznak újra.