A spanyol tréner a keddi első mérkőzést követően, melyen együttese a 90. percben harcolta ki a győzelmet, úgy fogalmazott, hogy nyilván jobb nyerni, mint döntetlennel zárni, így természetesen megkönnyebbült a találkozó végén.

"De még ha 1-1 is maradt volna az eredmény, akkor is lenne kilencven percünk, hogy elérjük a célunkat" - tette hozzá.
Ami a mérkőzés képét illeti, a tréner szerint csapata az első félidőben nem játszott elég intelligensen, a labdával nem volt elég ravasz, a másodikban viszont sokkal jobban futballozott, 1-0-nál megszerezhette volna a második vagy a harmadik gólt is.
Labdarúgás
Kezdhet csomagolni a Diósgyőr, várják az NB2-ben
10 ÓRA
https://i.eurosport.com/2021/04/05/3023876.jpg
"Sajnos ez nem sikerült. Ahhoz, hogy a fontos zónában jól játssz, megfelelő előkészítés szükséges, ami ezúttal nem volt meg. Persze ez normális, hiszen a Dortmund erős csapat, és azzal a minőséggel, amivel támadásban rendelkezik, nem volt könnyű végrehajtanunk, amit terveztünk. Ezzel együtt ez egy jó eredmény, és lesz még egy esélyünk a jövő héten. Úgy megyünk oda, hogy gólt szerezzünk, hogy megpróbáljunk nyerni, addig pedig elemezzük a mostani játékunkat" - tette hozzá.
Edin Terzic, a dortmundiak vezetőedzője csalódott volt az eredmény miatt. Úgy fogalmazott: tisztában voltak vele, hogy hosszú időszakokra a manchesterieknél lesz majd a labda, de igyekeztek meghatározni, hogy a pálya melyik részén birtokolják, és ezt a feladatot jól megoldották.

BVB-Trainer Edin Terzic

Fotó: Getty Images

"Minimálisra csökkentettük a gólszerzési lehetőségeiket, mi pedig veszélyesek voltunk, amikor megindultunk előre" - összegzett a tréner.
A visszavágót jövő szerdán rendezik.
(Forrás: MTI)
Champions League
Flick és Müller hízelgett egy sort Mbappénak a PSG-Bayern előtt
16 ÓRA
Labdarúgás
Kane elhagyná a Tottenhamet, ha nem lesz meg a BL
17 ÓRA