Futballnotesz #1 – Pochettino fejvakarása és a brentfordi bedobások

Ahogy telnek a hetek, úgy gyűlnek Mauricio Pochettino munkái. Ahhoz képest, hogy az argentin közel 10 hónapja vette át Thomas Tuchel helyét a PSG élén, nem érződik igazán a keze nyoma a csapaton. A felszínt nézve a helyzet kimondottan fényes: a bajnokságban már 7 pontot vernek a második helyezettre, miközben a Bajnokok Ligájában is 3 meccs alatt 7 pontot zsebeltek be. Szép bizonyítvány.

A játékot tekintve viszont Pochettino keresi még a receptet. A felállás kiválasztásánál leginkább a 4-2-3-1-es alakzat a prioritás, ahol elöl felpakolható a Neymar-Messi-Mbappé gálahármas, őket tudja jól kiegészíteni Angel Di María a bal szélen. Labda nélkül viszont roskad a ház: sem Mbappé, sem Messi, sem Neymar nem zárnak vissza, ami hatalmas területeket nyit meg a támadó sor és a középpálya között. A Manchester City ellen látott 4-3-3 addig tűnt működőképesnek, amíg a középpályán Idrissa Gueye, Ander Herrera és Marco Verratti életük formáját hozták, ezzel viszont Angel Di María került ki a csapatból. Adná magát egy 3-5-2-es felállás, csakhogy ott szintén az argentin kerülne a kispadra.

Szintén dilemma Messi szerepköre. A Pulga Pochettino alatt zömében a jobb oldalon játszik, ahonnan tükörszélsőként tör be a belső területekre, ott viszont megfordul Neymar is, aki Messihez hasonlóan inkább lábhoz kéri a labdát, így a területek optimális felhasználása, és az ellenfél kibillentése is akadozik. Messi nem is zár vissza, ami további problémát okoz a jobb folyosóban és sebezhetőbbé teszi Achraf Hakimit. Az egész labdás játékot figyelve az látszik, hogy mivel nincsenek bejáratott útvonalak, a játékosok az egyéni megoldásokra szorítkoznak.

Nem megoldott a szélső hátvédek / szárnyvédők kérdése sem. Hakimi tavaly ugyan remek szezont futott az Interben, feltűnően jó a kontrákban, kiválóan lő és ad be, viszont a PSG-ben ezekből kevesebb látszódik, mert a csapat nem erre épül: Messi a jobb oldalon a labda felvétele után már befelé tör és a játék is inkább a belső területekre korlátozódik. A másik folyosóban Nuno Mendes is sok területet hagy maga mögött, miközben labda nélkül érezhetően nehezebben érvényesül: a Marseille ellen csak minden második párharcát nyerte meg, a Lipcse ellen 15-ből csak 6-ot. Mindemellett a beadások sem érkeznek: az OM ellen egyetlen egyet sem adott be, míg a Lipcse ellen egy darabot (Hakimi azon a meccsen 0-t).

Az öltözői egyensúly is egyre inkább kibillenni látszik. Pochettino kezdetben a meccsek előtt mindig ketté bontotta a csapatot: a másnapi kezdővel az edzőpálya egyik térfélen foglalkozott, míg a csapat maradék része a pálya másik felén dolgozott a stábbal. A másodvonalas játékosok emiatt kezdenek fortyogni: ha a PSG 9 megkerülhetetlen játékosához (Hakimi, Marquinhos, Kimpembe, Mendes, Verratti, Neymar, Mbappé, ADM, Messi) hozzáadjuk még a csereként rendszeresen bejövő Gueye-t, Herrerát és Danilot, még így is bőven akadnak olyanok, akik sokkal több játékidőt szeretnének: Wijnaldum, Icardi, Diallo, Paredes, Kehrer most alig jutnak játékpercekhez. És még nem tért vissza Sergio Ramos...

A bedobások sokáig alulértékelt játékelemnek számítottak a labdarúgásban, valószínűleg azért, mert banálisan egyszerűek: egy bedobásnál senki nem jön lázba – azon csak túl kell lenni, hogy újra játékba kerüljön a labda. Az edzők legyintése ellenére mégis egyre több helyen látni, hogy erre a játékszakaszra is sok formaelemet lehet építeni: Gareth Southgate 2018-as angol válogatottja kimondottan rögbis módszerrel próbálkozott, amikor egy középkezdés vagy a saját védelmi harmadból az ellenfél harmadáig rúgta fel a labdát, hogy feltolhassa a védekezését az ellenfél bedobásakor.

A Premier League-ben szereplő Brentford is kiemelt figyelmet szentel ennek, külön erre a játékelemre szakosodott edzővel (Thomas Gronnemark) gyakorolják a bedobásokat. Gronnemark dán, aki állítása szerint „az egyetlen a világon, aki ebben a témában specialista” – ami erősen sarkos, viszont vitathatatlan, hogy ő tartja a leghosszabb bedobás rekordját. A Midtyllandnál megfordult Gronnemark keze nyoma viszont szépen kiolvasható: az Arsenal ellen 2-0-ra megnyert meccsen a második gól előtt a csereként beállt Sörensen osztott ki egy kulcsfontosságú gólpasszt – bedobásból.

A Brentford gyakorlatilag úgy tekint a bedobásokra, mintha azok szögletek lennének: 5-6 játékost küldenek az ellenfél tizenhatosába, kettő a büntetőterület szélén marad. A dobó mellett egy támogató játékra jelentkező ember marad, így több variáció is kisülhet: vagy eldobják a labdát, vagy megpróbálnak egy kisszöglet-szerű variációt. Emlékeztethet mindez a Stoke City-re, aki hasonlóaan épített Rory Delap parittyázásaira, a Brentford megoldásai viszont egy fokkal esztétikusabbak: a párharcok és az ütközések helyett inkább arra törekszenek, hogy átcsúsztassák egymásnak a labdát és legyen egy érkező ember a láncolat végére. Így kell tudományt csinálni egy 1877 óta érintetlen szabályból.

Ronaldo Deaconu, a román Gaz Metan Medias középpálya, aki viccet űzött a várható gólok modelljéből. Gyakorlatilag két azonos, 25 méterről megküldött lökettel nyerte meg a meccset a Dinamo Bukarest ellen (2-1).

Harry Maguire utóbbi hetei. A Liverpool elleni fiaskóban talán túl könnyen veszik elő minden probléma okozójaként, de hozzá kell tenni, a Leicester ellen ő adta el a labdát Youri Tielemans egyenlítő gólja előtt, majd róla kapták a gólt Söyüncü találatánál. A harmadiknál Jamie Vardy-t felejtette el lekövetni, a negyediknél pedig Patson Daka verekedte magát elé.

A tengeren túli válogatott labdarúgók terhelése. A francia bajnokságban feltűnő volt, hogy a lyoni Lucas Paqueta úgy jött vissza a válogatott szünetről, hogy egymaga döntötte el a Monaco elleni meccset és a szezon egyik legjobb teljesítményét hozta le, az azt követő mérkőzésen teljesen kifulladt fizikailag. Ugyanúgy elmondható ez a kanadai és amerikai Jonathan Davidről és Timothy Weah-ról is, akik alig, hogy leszálltak a repülőről, már mehettek is bajnokit játszani.

- Paulo Fonseca árulkodó nyilatkozata a The Telegraphnak, hogy miután a Juventus korábbi szakmai vezetője, Fabio Paratici megérkezett, hirtelen irányt váltott a Tottenham.

Múlt hétvégén annyi mesterhármas született a Premier League-ben, amennyi a teljes 2006-2007-es szezonban.

A Wimbledon akadémiáján a játékosok kétfajta sportszárat hordanak az edzéseknél: jobbik/erősebb lábukra kéket húznak, a gyengébbre fehéret. A cél az, hogy egy nap mind a kettőre kéket tudjanak felvenni, amikor rendes kétlábas labdarúgó válik belőlük. A League One középmezőnyében tanyázó klubnak egyébként van mentális felkészítője, pontrúgás-specialistája, és egy külön edzőjük foglalkozik a cserejátékosok mozgásban tartásával. Mindemellett egy külön megállapodást kötöttek a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel, melynek értelmében a csapatok szakmai stábjainak egy-egy képviselője állandó jelleggel ellátogat a klub edzéseire és véleményezi a látottakat.

Minden reggel elküldjük e-mailben a legérdekesebb híreket a sportvilágból, válogatunk a legjobb cikkeinkből. Az Eurosport napi hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.