"Messi és Ronaldo sem volt jobb nálam" – Ribéry sosem tudja megemészteni az elcsalt Aranylabdát

Igen, nem tehetek róla. Ha meglátok egy labdát, nem lehet elvenni tőlem. Ez olyan, mintha, belülről jönne. Ezzel a vírussal születtem. Rosszabb, mint egy szenvedély. A labda a szerelmem.

Folyamatosan szoktam edzeni, heti három-négyszer másfél órákat. Utána egy hammam és egy jeges fürdő. Az öngondoskodás azt jelenti, hogy tiszteled magad, és boldog vagyok, hogy odafigyelhetek a testemre és az elmémre. Ha az ember több mint húsz évig a legmagasabb szinten játszik, furcsa, amikor abbahagyja.

Én nem így éltem meg. Kell egy kis idő, hogy belenyugodj és rájöjj, soha többé nem lesz ugyanaz az életed. Ezért mondom a fiataloknak, hogy élvezzék ki, hajtsák magukat a maximumra! Én 39 és fél évig így éltem. Amikor dolgozol, nem sok mindennel kell törődnöd: a programod már kész, minden ki van jelölve. A tested egy gépezet, hozzászoksz a rendszerhez. Aztán amint megállsz, irányt váltasz. Át kell szervezned önmagad.

A térdem egyre rosszabb és rosszabb lett. Már nem edzettem a meccsek között, hanem inkább csak lábadoztam, hogy kíméljem magam. Két napot vettem ki, aztán hármat vagy négyet. Elvesztettem a ritmust, hogy kíméljem magam, aztán a vizsgálatok kimutatták, hogy már nincs porcom. Ausztriában kés alá feküdtem. A műtét jól sikerült, egy lemezt helyeztek be. Erre öt hónappal később súlyos fertőzést kaptam. Két hónapig tablettákat szedtem, a lemezt eltávolították, de a fertőzés felemésztett. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy lyukak lettek a lábamon. A veszélyes staphylococcus aureus baktérium miatt tizenkét napig feküdtem a kórház sürgősségi osztályán. Nagyon féltem, mert akár le is vághatták volna a lábamat. A sebész fantasztikus munkát végzett, hálás vagyok neki. Most, hogy újra a régi barátaimmal vagy a kislányommal játszom, ismét azt érzem, hogy élek.

Imádok vele játszani. Már öt éve a Bayernnél van és nagyon ügyes és szenvedélyes. Ballábas, de mindkét szélen megállja a helyét, mint én. Hagyom, hogy mindent a saját tempójában éljen át, hagyom, hogy élvezze. Ez a legfontosabb. Sokkal nehezebb élvezni manapság a focit egy ilyen korú gyereknek, mint az én koromban.

Amikor látom a közösségi médiában, hogy a szülők túl nagy nyomást gyakorolnak a kicsikre, hogy sikeresek legyenek, az már túl sok. Mindenkinek van álma, célja a gyerekei számára, de hagyni kell őket játszani. Ha a fiamnak szüksége van néhány tanácsra, természetesen ott vagyok, de semmit sem erőltetek. Így is van egy vezetékneve, amit viselnie kell, és ez nem mindig előny. Az öt gyermekem a legnagyobb büszkeségem, az apaszerepet pedig imádom. A legidősebb lányom két éve Milánóban tanul divattervezést, csodálom a sikereit, és örülök, hogy látom őt kivirágozni.

Volt egy asszisztensi tapasztalatom, a 2024 tavaszáig szóló szerződésemet be tudtam fejezni a Salernitanánál. Szerettem volna átélni, milyen együtt dolgozni egy stábbal. Nem ugyanazt látjuk belülről: amikor játékos vagy, vannak dolgok, amikkel nem számolsz. Nem sokat tudtunk az edzők és a stábtagok kulisszák mögötti dolgairól, még akkor sem, ha mindig is közel álltam hozzájuk. Sokszor adtam ötleteket a megbeszéléseken, a nehéz pillanatokban szerettem átvenni az irányítást. Őszinte leszek, kissé frusztrált, hogy a Salernitanánál többet is átadhattam volna magamból, mert úgy érzem, többet is tudtam volna segíteni. Olaszországban hihetetlen mértékű a szenvedély, a kicsiktől kezdve a nagymamákig és nagypapákig mindenkiben él a futballkultúra.

Már akkor elkezdődött a kapcsolatfelvétel az olasz szövetséggel, amikor a Fiorentinánál játszottam. Éreztem, hogy nagyon tisztelnek engem, és ezért is szeretem Olaszországon: a korábbi élvonalbeli játékosokat maximálisan elismerik. Úgy éreztem, megtiszteltetés volt számukra, hogy a Serie A-ban fejezem be a pályafutásomat és nem máshol. Nem csak a szurkolók érezték, hogy mindig őszinte voltam: a szenvedélyt választottam a pénz helyett. Dönthettem volna úgy, hogy Katarba, Kínába vagy máshova igazolok zsíros szerződésért, de én inkább a versenyt, a kihívást választottam egy új és nagy bajnokságban. Covercianóban igazán otthon éreztem magam, értékelték az alázatomat. A legalacsonyabb szintről indultam, hogy amatőr edzőkkel készülhessek együtt. Ez az igazi foci, amit én is szeretek.

Németországban otthon vagyok. Tizenkét évet töltöttem ott, a gyermekeim ott nőttek fel. Olaszországban éreztem a szenvedélyt. Bárhová megyek, az emberek büszkén, elismeréssel fogadnak. Szeretem Franciaországot, a hazámat! Semmit sem felejtek el az ott töltött időmből, a boulogne-i küzdelmektől a régi Grimonprez-Jooris stadion lelátója alatti szobámtól Bresten, Metzen és Marseille-en keresztül a Lille edzőközpontjáig. Ezek építettek és tettek azzá, aki ma vagyok. Voltak nehéz helyzetek, hülyeségeket is csináltam, tudom. De ki nem? Értek igazságtalanságok, különösen olyan emberek kritizáltak, akik nem ismerik belülről a futballt. A játékostársak viszont tudják, milyen érzés a legmagasabb szinten maradni és éveken keresztül címeket nyerni. Mindent beleadtam, mindent átéltem a válogatottban. Nem hiszem, hogy valaha is visszatérek élni Franciaországba, de meglátjuk. Nagy kluboknál fogok szakmai gyakorlatot végezni, UEFA pro licencet szerzek, és alázatosan időt szánok a fejlődésre.

Mindig izgalmas Zizou mellett lenni! Nagyon jó a kapcsolatunk, olyan, mint egy testvér. Nem sokáig játszottam együtt vele, fiatal srác voltam, amikor először találkoztunk, de rengeteget segített. Fantasztikus edzőnek tartom, ám nem tudjuk pontosan, ő lesz-e a szövetségi kapitány. Remélem, mert Zizou a legalkalmasabb ember a válogatott élére.

Bár a döntőt elbuktuk az olaszok ellen, tényleg nagyon boldogok voltunk, hogy eljutottunk a legvégéig. Zizou mellett Lilian Thuram, Patrick Vieira, Fabien Barthez, David Trezeguet és Thierry Henry is a keret tagja volt, én pedig kicsiként életem élményét kaptam. Az a világbajnokság a karrierem egyik legszebb időszakát jelentette. Mindent átéltünk. Csupa futball, csupa emberiség. Egyenesen repültem, dimenziót váltottam, ami sok-sok évig elvitt engem.

Utólag gondolhatnám így is, de vannak pillanatok, életszakaszok, kapcsolatok, amik néha nehéz döntések meghozatalára késztetnek. Én megtettem. Ma már csak a jóra akarok emlékezni, még ha nem is felejtettem el semmit. Az Ukrajna elleni kijutás például felejthetetlen, hatalmas buli volt a Stade de France-ban. A pályafutásom csúcsán jártam 2013-ban.

Mindent megkaptam, mindent megnyertem abban az évben: a Bajnokok Ligáját, a Bundesligát, a Német Kupát, a klubvilágbajnokságot, a legjobb európai játékosnak járó címet. Tökéletes év volt, aminél jobbat nem is lehetett volna produkálni. Az Aranylabda örök igazságtalanság és fájó pont marad számomra. Még mindig keresem a miérteket, bár néhányan próbáltak magyarázatot adni. Soha nem fogom megérteni, hogy a szavazás lezárását miért tolták el több mint két héttel... Ha a szavazás úgy zajlott volna, mint manapság, akkor én nyertem volna. Messi és Ronaldo sem volt jobb nálam, abban az évben nem volt mit irigyelnem tőlük. Ugyanakkor büszke vagyok, hogy mindig is tiszteltek engem, és mindig tisztelettel beszéltek rólam. Abban az évben pontosan tudták, hogy az ő szintjükön voltam, és ezt sosem felejtem.

Forrás: L'Équipe