Így jutottak a négy közé nagyok: a vb-elődöntősök taktikai fegyverei

Bár a csoportkör gyönyörűen kiszámíthatatlan volt és az egyenes kieséses szakasz három köre is tartogatott bőven drámát, végül mégis pontosan ott kötöttünk ki, ahová mindenki várta a mezőnyt a 2026-os világbajnokság rajtja előtt: az ágrajz négy különböző negyedének legfőbb esélyese – Franciaország, Spanyolország, Anglia és Argentína – egy igazi sztárparádét felvonultató elődöntőt hozott össze. Franciaország és Spanyolország kedden Dallasban csap össze, míg Anglia és Argentína szerdán Atlantában feszül egymásnak.

Miközben a franciák eddig viszonylag simán vették az akadályokat, a másik három elődöntősnek a hajrában bemutatott klasszis teljesítményre volt szüksége a túléléshez. A négy csapat támadójátéka azonban teljesen eltérő arculatot mutat.

Mielőtt kezdetét venné az elképesztő torna végjátéka, tegyünk fel egy egyszerű kérdést: hogyan szerzik a góljaikat az elődöntő résztvevői?

Senki sem lőtt több gólt gyors ellentámadásból ezen a világbajnokságon, mint a franciák (szám szerint hármat). Érdekesség, hogy mindhárom kontra akkor született, amikor Franciaország már 1-0-ra vezetett: Adrien Rabiot Bradley Barcolának készített elő Szenegál ellen, Kylian Mbappé Ousmane Dembélének asszisztált Norvégia ellen, Michael Olise pedig szintén Barcolát szolgálta ki Svédország ellen. Ráadásul a Marokkó elleni második góljuk – amely ismét egy Mbappé–Dembélé koprodukció volt – bár technikailag nem számított kontrának, ugyanolyan villámgyors és direkt akció volt.

Egy francia gólhoz szinte törvényszerűen kell valamilyen átmenet: egy megnyert párharc a földön, egy progresszív labdacipelés vagy egy jó helyen történő labdaszerzés, amit azonnali gólveszély követ. A franciák mindig is direktebb, vertikálisabb futballt játszottak a többi domináns nemzetnél; így tudják a leginkább kiaknázni Mbappé képességeit, akinek Dembélé, Barcola vagy éppen Désiré Doué személyében az eddigi legdinamikusabb játszótársak jutottak.

Őszintén szólva még az is felvethető, hogy a franciák legfontosabb támadója nem is Mbappé, függetlenül attól, hány gólt szerzett eddig.

Michael Olise ugyan egyelőre egyáltalán nem találta meg a góllövő cipőjét az Egyesült Államokban – 17 lövéséből 2.1 xG jött össze, de gólja még nincs –, ám az egyenes kieséses szakaszban meccsenként átlagosan 16 progresszív labdacipelést mutat be. (Összehasonlításképpen: az előző szezonban átlagosan 10.7-et produkált, miközben teljesen leigázta a Bundesligát a Bayern München színeiben.) Olise ráadásul ott tűnik fel, ahol a francia támadógépezetnek éppen szüksége van rá a lyukak betömésére.

Ha a franciák egyszer megnyitják a gólcsapot, onnantól nincs megállás. Szenegál ellen 30 perc alatt hármat, Norvégia ellen 25 perc alatt hármat, Svédország ellen 29 perc alatt hármat, míg Marokkó ellen 6 perc alatt kettőt lőttek. Az első gólra viszont olykor sokat kellett várniuk; elvégre nem lehet látványosan bejátszani az üres területeket, ha az ellenfél nem adja meg őket. Szenegál ellen a 66., Paraguay ellen a nyolcaddöntőben a 70., Marokkó ellen pedig a negyeddöntőben a 60. percig kellett várni a nyitótalálatra.

Mindig áttörik a falat, de ehhez néha kíméletlen birkózásra van szükség (mint Paraguay ellen), néha pedig tiszta zsenialitásra, mint Mbappé Marokkó elleni, meccset eldöntő gólja. Olyan volt ez, mint a kosárlabdában egy visszalépős (step-back) tempódobás: a semmiből teremtett magának helyet, mégis akkora erőt vitt a lövésbe, amivel egy kiváló kapust is mattolt.

A spanyol–francia elődöntő kismillió okból lesz rendkívül izgalmas, de az egyik legérdekesebb szempont ez: Spanyolország nem fogja ”leparkolni” a buszt a kapuja elé. Ők a labdatartással védekeznek, és ha kell, hajlandóak végtelenül unalmassá tenni a meccset – és ezt most a legnagyobb dicséretnek szánom –, csak hogy az ellenfelet távol tartsák a kapujuktól. Hat meccsen mindössze egyetlen gólt kaptak, így akár teljesen felőrölhetik a franciákat azzal, hogy védekezésre kényszerítik őket, kivéve a lábukból a dinamikát.

Vagy épp ellenkezőleg: pont azokat a területeket hagyják majd szabadon, amiket a franciák imádnak büntetni, és belefutnak egy nagy pofonba. Bármi megtörténhet, alig várjuk a kezdő sípszót.

Spanyolország hat meccsen szerzett nyolc gólja messze a legkevesebb az elődöntősök között. Ez aggasztóbb lenne, ha egynél több gólt kaptak volna a tornán, de a rendkívüli tehetségük és a szinte hibátlan játékuk ellenére is túl sok meccset hagytak nyitottan az utolsó percekig. A Zöld-foki Köztársaság elleni 0-0-s vb-nyitányon majdnem beleszaladtak egy sokkoló, kései kontrába, a kieséses szakaszban pedig sem Belgiumot (a negyeddöntőben), sem Portugáliát (a nyolcaddöntőben) nem tudták két vállra fektetni egészen a 88., illetve a 91. percig.

Mindkét kései győztes gólt a csereként beálló Mikel Merino szerezte, ami önmagában is nagyszerű történet, de a spanyoloknak jobb lenne, ha nem várnának a legvégsőkig a döntéssel.

Most lenne itt az ideje például annak, hogy Lamine Yamal jobban bekapcsolódjon a támadójáték végjátékába.

Yamal teljesítményét nehéz megítélni ezen a tornán. Mindössze 18 éves, mégis ő az első számú célpontja minden ellenfél védelmének. Ennek ellenére ő vezeti csapaton belül a legalább 0.2 xG-s lövési kísérletekben (3), a kaput eltaláló lövésekben (10), az egy az egy elleni párharcokban (48, miközben senki más nem érte el a 13-at), a megnyert földi párharcokban (36), a kiharcolt faultokban (7), a támadóharmadban kiharcolt szabálytalanságokban (3) és a sikeres beadásokban (6). Emellett második az átlagos labdacipelési távolságban (6.1 méter), a támadóharmadban bemutatott labdaszerzésekben (8) és – talán a legmeglepőbb módon – a védőharmadban bemutatott sikeres szerelésekben (4). Senki sem vállalt több földi párharcot a tornán az ő 78 kísérleténél, és csak a marokkói Achraf Hakimi nyert meg nála is többet a mezőnyben (36).

Yamal rengeteget tesz hozzá a játékhoz és kőkeményen melózik, de a 2024-es Eb-n bemutatott öt közvetlen gólpassza és gólja után ezen a vb-n hat meccsen mindössze egyetlen találatot jegyez, gólpassz nélkül. Az ellenfelek sikeresen izolálják őt a szélen: megnyeri a párharcait, de nincs hová passzolnia a labdát. Emiatt a góloknak a pálya túloldaláról kell érkezniük.

Franciaország ellen Spanyolország dominálhatja a labdabirtoklást, amivel limitálhatja a franciák kontráit, de a francia védősor elképesztően erős az egy az egy elleni szituációkban. A Dayot Upamecano, William Saliba belső védőpáros, valamint a Jules Koundé, Lucas Digne szélsőhátvédek a földi párharcaik 62%-át, a fejpárbajaiknak pedig a 61%-át megnyerték ezen a tornán. Spanyolországnak tehát szüksége lesz arra, hogy a legkreatívabb fegyvere valami egészen rendkívülit villantson.

Pont olyat, mint amit két évvel ezelőtt mutatott be a franciák ellen.

Anglia komoly hullámvasutat járt be az elmúlt egy hónapban, szinte meccsről meccsre más arcát mutatta. A nyitómeccsen Horvátországot magabiztosan verő, lendületes csapat a következő három találkozón látványosan szenvedett a mélyen védekező ellenfelekkel szemben, miközben kétségbeesetten próbált bevethető, egészséges jobbhátvédet találni. Miután a legjobb 32 között túlélték a Kongói DK-t, Jude Bellingham négy góljával és vezérletével múlták felül Mexikót (2200 méter magasságban) és Norvégiát (Miami fülledt, déli hőségében).

Nem Anglia a torna eddigi legjobb csapata, de minden egyes akadályt sikerült egyedi módon átugraniuk. Bár az angol szurkolók idegeit alaposan megtépázták, a túlélési ösztönük eddig hibátlanul működött.

Bár a játékuk képe folyamatosan változik, a góljaik felépítésében kirajzolódik néhány egyértelmű mintázat:

Az angolok imádnak a lecsorgókra vadászni: az egyenes kieséses szakaszban átlagosan 1.4 lövést adtak le gólhelyzetenként, ami a legmagasabb mutató az elődöntősök között. A tornán meccsenként átlagosan 4.7-szer érnek labdába az ellenfél tizenhatosán belül azokban az akciókban, amelyekből végül gól születik – ez szintén a legjobb mutató. Néhány Mexikó elleni kontra kivételével akkor a leghatékonyabbak, ha tömegesen érkeznek a kapu elé, és odaívelik a labdát. Norvégia ellen ez a recept tökéletesen működött.

Ahogy az a tény is mutatja, hogy a két szélső, Gordon és Saka jegyzi az angolok 10 gólpasszából hatot, a beadások jelentik Anglia első számú fegyverét. Átlagosan meccsenként 21.5 beadással próbálkoznak (a hatodik legtöbb a tornán, a négy között csak a spanyolok próbálkoznak többel), míg nyílt játékhelyzetből a meccsenkénti 3.8 sikeres beadásuk az ötödik legjobb mutató.

Van ebben a stílusban valami klasszikus, régimódi ”íveljük be a darálóba” hangulat, de ha ezt világsztárok hajtják végre, és mellé párosul egy fegyelmezett, az eredményt megőrizni képes védekezés, akkor bizony működik.

Kérdés, hogy ez a taktika elég lesz-e Argentína ellen. Az elődöntős ellenfél eddig szinte csak váratlan, távoli lövésekből vagy zseniális egyéni villanásokból kapott gólt, kipattanókból alig. Általában valami egészen rendkívüli egyéni megmozdulás kell ahhoz, hogy bevegyék a címvédő kapuját. Képes erre ez az angol válogatott?

Argentína eddig 16 gólt szerzett a tornán. Lionel Messi egymaga nyolcat lőtt és kettőt készített elő, de a többiben is kulcsszerepe volt – például az ő lövését tudta csak oldalra ütni a svájci Gregor Kobel, amiből végül Julián Álvarez megszerezte a győztes gólt a negyeddöntőben. A közvetlen gólokon túl Messi szinte minden veszélyes argentin akció origója: toronymagasan vezeti a vb-t a várható gólok és gólpasszok (xG+xA) tekintetében.

Egyszerű lenne tehát elintézni annyival a kérdést, hogy ”Argentína azért lő gólokat, mert van egy 39 éves zsenijük”. De az argentinok játékában van két másik domináns trend is:

Ezekben a kritikus pillanatokban azonban addig fokozták a nyomást, amíg be nem gyűrték a győztes gólokat. A Zöld-foki Köztársaság ellen Lisandro Martínez gólja és egy öngól döntött, Egyiptom ellen Cristian Romero, Messi és Enzo Fernández fordított, a svájciak ellen pedig Messi helyett Álvarez és Lautaro Martínez villant meg a legvégén.

Ismerve Thomas Tuchel azon hajlamát, hogy az egyenes kieséses meccsek hajrájában szereti teljesen ráhúzni a védelmet a kapu elé, nem lenne meglepő, ha az elődöntőben Anglia vezetne a hajrában, Argentína pedig hosszú, kései labdabirtoklásokkal rohamozna az egyenlítésért.

Forrás: ESPN