Gianluigi Buffon szerint varázslatos lenne, ha Olaszország két hiányzás után ott lenne a jövő évi világbajnokságon
A 2006-ban világbajnok olasz kapuslegenda szombaton az olasz kormányzó párt, a Fratelli d'Italia által rendezett panelbeszélgetésen vett részt az olasz sportminiszterrel, ahol természetesen kiemelten beszéltek arról is, mit jelentene az ország számára a világbajnoki kvalifikáció.
Videón, ahogy Messi miatt törni-zúzni kezdenek az indiai szurkolók
Videó forrása: SNTV
"A nevelési környezet, amelyben felnőttem és formálódtam, nagyon fontos volt, mivel egy túlnyomórészt sportos családba születtem - mondhatni egyfajta több sportágat tömörítő klubba - atlétikával, focival és röplabdával. Mivel én voltam a legfiatalabb, éreztem némi nyomást, és persze azt a vágyat, hogy kitűnjek a tömegből, és bebizonyítsam, hogy én is a család méltó tagja vagyok, így egy bizonyos fokú versenyszellemet hoztam otthonról annak ellenére, hogy a szüleim soha nem éreztették velem a nyomást, hogy mindenképp kiemelkedő teljesítményt kell elérnem bármilyen sportban" - mondta Gianluigi Buffon a Rómában tartott rendezvényen.
Tagadhatatlan, hogy az otthonról hozott versenyszellem profi pályafutása során sem hagyta cserben, a Juventus és az olasz válogatott egykori csapatkapitánya nemcsak minden idők egyik legjobb, hanem legszenvedélyesebb kapusaként is van számon tartva. Emlékezetes, de egyben mélyen elszomorító pillanat lehetett több futballrajongónak, amikor Buffon sírva nyilatkozott azután, hogy Olaszországnak nem sikerült a pótselejtezős kvalifikáció a 2018-as világbajnokságra, mely Gigi válogatott karrierjének méltó lezárása lehetett volna.
Buffon jelenleg Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szakmai stábját erősíti, így sűrűn megszólal a sajtóban és nyilvános rendezvényeken az olasz válogatott helyzete kapcsán. Az azúrkékek a selejtezőcsoportjukban a második helyez szerezték meg a norvég válogatott mögött, mely ellen mindkét mérkőzésüket elveszítették, így 2014 és 2018 után újra pótselejtezőre kényszerülnek, melyet ha ezúttal sem vesznek sikerrel, három egymást követő világbajnokságról fognak lemaradni, pont húsz évvel Buffonék 2006-os vb-győzelme után. Gigi persze elsősorban arra koncentrál, mi történne, ha sikerülne a kvalifikáció:
"A kijutás varázslatot hozna az országba, és Olaszország egy hatalmas közösséggé válna, melyben mindannyian együtt lennénk, ahol mindent megoszthatnánk egymással, összetartóbbak lehetnénk és jobban támogatnánk egymást. Ezt a varázslatot nagyon kevés alkalommal találtam meg, de a világbajnokság ezek közé tartozik."
- Egymilliárd eurót ajánlottak a Juventusért, a tulajdonos azonban hallani sem akar a klub eladásáról
- Del Piero: "Nem mindenkinek való a Juventus"
Buffon, akinek a fia, Louis édesanyja révén a cseh korosztályos válogatottat erősíti, arról is beszélt, hogyan kellene felkutatni a tehetségeket a válogatott számára, amely jelenleg finoman szólva sincs olyan szinten ellátva szupersztárokkal, mint a legutóbbi világbajnoki siker idején:
"A tehetség nem egy-két év alatt teljesedik ki, hanem a kemény munkából fakad, amely korán kezdődik. Fontos foglalkozunk a hat és tizennégy év közötti gyerekekkel, ez az az életkor, amikor a tehetséget fel kell ismerni és ápolni kell, akár más módszerekkel is, mint ahogy a múltban tettük. A probléma az, hogy most talán egy kicsit kevésbé tudjuk felismerni a tehetséget, mert szerencsére ebben a történelmi időszakban sok más sportág is van, különösen a tenisz, amely felkelti a fiatal tehetségek figyelmét. Olaszországnak futball-DNS-e van, akárcsak Brazíliának, Argentínának, vagy olyan kisebb országoknak is, mint Uruguay és Horvátország: a tehetség mindig meglesz. Az a fontos, hogy tudjuk, hogyan ismerjük fel, hogyan ápoljuk, és ne fojtsuk el."
via Gazzetta
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/03/image-030ab0ee-d1ae-436f-a778-6fe053b6a283-68-310-310.jpeg)