Milyen következtetés juttatta Tuchelt arra, hogy visszaálljon öt védőre a vezetés megszerzése után, és hogyan hathat ez a vereség a bronzmeccsre?

2024-ben Thomas Tuchel kinevezése mögött az volt a logika, hogy Anglia a közelmúltban szenvedett a nemzetközi tornák kieséses szakaszában, a német edző pedig egy egyenes kieséses specialista, taktikailag borzasztó erős, és rengeteg szcenárió él a fejében, amivel felkészítheti Angliát a nemzetközi tornák kései szakaszaira.

Az angol válogatott már Gareth Southgate alatt is többször eljutott az elődöntőig, de alatta gyakran az volt az ember érzése, hogy lefagynak a fontos pillanatokban, és taktikailag elmaradnak ellenfeleiktől ezekben a döntő percekben. Így volt ez 2018-ban, a legutóbbi vb-elődöntőjükben, amikor 22 perccel a vége előtt 1-0-ra vezettek Horvátország ellen, mégsem sikerült végül bejutni a döntőbe.

Ezúttal szó sem lehetett arról, hogy lefagytak volna az angolok, vagy hogy nem tudtak taktikailag belenyúlni a meccsbe, amikor kellett. Tuchel nagyon is képes volt erre, csak történetesen egy öngyilkos akcióra vállalkozott, miután Anthony Gordon az 55. percben megszerezte Angliának a vezetést. Az akció pedig ugyanazt az eredményt hozta, mint mostanában minden torna vége: angol vereséget.

Egészen Gordon góljáig az angol csapat tökéletesen kivitelezte Tuchel meccstervét. Hatékony és borzasztó veszélyes kontratámadásokra építve Anglia irányította a meccset, aminek a második félidő elején ez a gól volt az eredménye. Az 1966-os bajnok tökéletes helyzetbe került, de saját döntésének köszönhető, hogy 60 év elteltével vasárnap nem lesz lehetőségük megszerezni a második világbajnoki címet.

Kapcsolódó cikkek:

Anglia nem élt a lehetőséggel. A vezetés megszerzése után kikapcsolták az addig remek játékot. A padról nem jött friss tempó, nem jött se Madoueke, se Saka, se Rashford, és nem szorították Argentínát végleg vissza a kapujukhoz. 1-0 után Anglia nem támadott. Egy blokkolt Kane-lövés és egy Morgan Rogers-megindulás. Ennyi. Minden más az angol kapu előtt történt.

Ha visszaemlékezünk a nyitómeccsre, Anglia 3-2-re vezetett Horvátország ellen, Tuchel pedig becserélte Sakát és Rashfordot. A két csatár öt perc alatt gólt szerzett, és eldöntötte a mérkőzést. Anglia képes erre a progresszív focira, Tuchel pedig az egész vb alatt hangsúlyozta azt az erősséget, hogy a csapat nagy része a fizikális, intenzív és gyors Premier League-ben játszik. Majd amikor igazán számít, nem kért ebből az erősségből, és inkább behátrált védekezni. Annak ellenére, hogy az argentinoknak már bőven nem friss embereik voltak a túloldalon. Adta magát a lehetőség, hogy átfussanak rajtuk az angolok, de mégsem tették, és inkább áthívták a dél-amerikaiakat játszani a kapujuk elé.

Az angolok rögtön a gól után átengedték a terepet Argentínának, amit Messi azonnal kihasznált, és egy veszélyes beadást juttatott el Nico Gonzálezhez. Scaloni utólag elmondta, hogy már itt érezték a vérszagot. A második hidratációs szünet lehetőséget adott Tuchelnek, hogy rendezze sorait, mint ahogyan azt a norvégok ellen tette, ehelyett az edző úgy döntött, hogy ugyanazt a hozzáállást választja, amelyet a mexikóiak ellen.

Hátul öt védő Ezri Konsával kiegészülve mint harmadik belső védő, Gordon pedig lejön. Ez a taktika Mexikó ellen csak azért működött, mert a hazaiak terve annyi volt, hogy Raúl Jiménez fejét megtalálják egy beadással. Így az angol védőknek nem volt más dolga, mint mindent elfejelni minél messzebbre. Ott ez jó ötlet volt, az elődöntőben viszont azzal, hogy beálltak a saját tizenhatosukon belülre, megadtak minden területet Messinek, Enzo Fernándeznek és MacAllisternek a büntetőterületen kívül. Ők pedig tudtak vele élni.

Ennek ellenére Tuchel lapot húzott erre a védekezésre. Bejött Dan Burn, még mélyebbre állt az angol 5-4-1-es felállás, és végleg berendezkedtek a bunkerfocira. Viszont ha minden angol a tizenhatost védi, és közben az argentin játékosok kintről bombázhatják Pickford kapuját, hirtelen nem tűnik túl bölcsnek ez a taktika.

Elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb valakit meg fognak találni a címvédők, és a 85. percben átszakadt a gát. Enzo Fernández betalált, és megpecsételődött Anglia sorsa. Jött a második argentin gól, és valahogy nem volt benne a levegőben egy második angol gól, hogy hosszabbításra mentsék vb-álmaikat.

Anthony Gordon és Enzo Fernández gólja között Tuchel csapata 12%-ban birtokolta a labdát, mindent mást átengedett Argentínának. Ilyen szélsőséges antipossession-futball után nem is várható az angol játékosoktól, hogy hirtelen pár perc alatt találjanak egy gólt.

Az angol futballszövetség rengeteg pénzt költött arra, hogy megtalálja a megfelelő edzőt, aki végre elhozhatja nekik az újabb vb-címet. Végül Anglia útjába egyedül az állt, hogy túlságosan angolok maradtak akkor, amikor a legjobban számított, és nem mertek nagycsapatként viselkedni az előny birtokában. Amikor Rayan Cherki azt mondta a franciák elődöntője után, hogy magukat verték meg, felszaladt az ember szemöldöke, hiszen a spanyolok egy taktikai mestermunkát tettek le ellenük a pályára. Az angolok valóban csak maguknak köszönhetik a kiesést, egyszerűen nem mertek élni a lehetőséggel, amit kialakítottak maguknak.

Kétségtelen, hogy két nagyon csalódott csapat fog egymással találkozni szombaton a bronzmeccsen. Kylian Mbappé életében először esett ki világbajnokságon, a legyőzhetetlen franciák mégis legyőzőre akadtak, az angoloknak pedig ebből a traumából kell valahogyan felállniuk.

A harmadik hely sorsáról az dönthet, hogy a két csapat közül melyik tölt több időt sebeik nyalogatásával. A franciák egy jobb csapattól kaptak ki, ezt talán könnyebb feldolgoznia egy játékosnak, mint azt, hogy a saját taktikád által veszítetted el az elődöntőt. Ugyanakkor ez felépíthet egy olyan dühöt és bizonyítási vágyat az angol csapatban, hogy csak azért is meg akarják majd mutatni a bronzmeccsen, mire képesek.

A szombati mérkőzés tényleg csak azon fog múlni, hogy melyik nemzet csapata szeretné jobban győzelemmel zárni a tornát, és melyik csapat marad fejben az elődöntők után.