Már nem veretlen idegenben a címvédő: a Zalaegerszeg fordított a 28. perctől emberhátrányban játszó Ferencváros ellen
Labdarúgó NB I - A ZTE hazai pályán 0-1-ről fordítva 3-1-re nyert szombaton a 28. perctől emberhátrányban játszó Ferencváros ellen a Fizz Liga 22. fordulójában. A címvédő és éllovas fővárosi csapat ezzel elvesztette idegenbeli veretlenségét.
Hatalmas hajrával szerezte meg az olimpiai aranyérmet Maren Kirkeeide női sprintben
Videó forrása: Eurosport
A Ferencváros ráadásul vasárnap vissza is csúszhat a második helyre, mert a vele azonos ponttal álló Győri ETO akkor fogadja a Kisvárdát.
A Zalaegerszeg a hetedikről az ötödik helyre lépett előre.
Ferencvárosi labdajáratással indult a mérkőzés. A 12. percig kellett várni az első helyzetre, ekkor Kovacevic fordulásból lőtt veszélyesen, a léc alá tartó labdát Gundel-Takács a kapu fölé tenyerelte. Az ebből következő szögletből viszont összejött az FTC-vezetés, a jobbról érkező labdát Csonka megcsúsztatta, Ötvös pedig kissé balról a jobb alsó sarokba passzolt. A fővárosi csapat irányította a játékot, a ZTE keveset birtokolta a labdát és alig jutott el ellenfele kapujáig.
Korábban:
- Kétgólos hátrányból mentett döntetlenre az MTK a Puskás Akadémia ellen
- Dzsudzsák büntetőt hibázott, a Debrecen ellen aratta idei első győzelmét az Újpest
A félidő fele után azonban emberhátrányba került a Ferencváros, mert a labdáért harcoló Cissé beletaposott Szendrei bokájába. Előbb sárga lapot kapott a vendégek védője, majd VAR-vizsgálat után Káprály Mihály leküldte őt a pályáról. Közben Gróf jobb térdét ápolták, miközben Robbie Keane reagált a kiállításra és Szalait küldte be Gruber helyére.
A zalaiak valamelyest feljebb tudtak menni, többször percekig a vendégek térfelén tartották a labdát, de a kapuhoz nem tudtak igazán közel kerülni, míg a túloldalon Szalai egy szöglet után a kapufára fejelt a ráadásban.
A szünet után egy gyors kontrából hamar a kapuba talált a ZTE, de les miatt nem volt érvényes a gól. Később viszont sikerült egyenlítenie az egyre aktívabbá váló hazai csapatnak: a 64. percben Kiss szépen fordult be jobbról, a 16-os vonalától a hosszúba akart tekerni, a látványosan vetődő Gróf Calderón elé ütötte a labdát, a spanyol támadó pedig öt méterről nem hibázott. A hajrában lüktető volt a játék, mindkét oldalon akadtak helyzetek, aztán jött egy büntető. Az egy perccel korábban pályára lépő Júlio Romao kezére pattant a 16-oson belül a felperdülő labda, a játékvezető a 11-es pontra mutatott, majd az ítéletét a VAR-ellenőrzés megerősítette. Skribek magabiztosan lőtte be a labdát, amikor pedig az FTC mindent egy lapra feltéve támadott, a ZTE egy kontrából Daniel Lima révén újabb gólt szerzett.
A zalai csapat októberben a Groupama Arénában is nyerni tudott, akkor 2-1 lett a végeredmény.
Eredmény:
Fizz Liga, 22. forduló:
gólszerzők: Calderón (64.), Skriberk (88., 11-esből), Daniel Lima (98.), illetve Ötvös (13.)
(MTI)
Borítókép forrása: fradi.hu
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Zalaegerszegi TE
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/103791.png)
3
1
Ferencváros
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4204.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)