Négygólos döntetlennel őrizte meg 25 éves veretlenségét az Újpest a Nyíregyháza ellen
Labdarúgó NB I - Az első félidőben esett négy gól után 2-2-es döntetlent játszott egymással az Újpest és a Nyíregyháza a Fizz Liga nyolcadik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Az Újpest a döntetlennel annyit mindenképpen elért, hogy megőrizte több mint huszonöt éves veretlenségét a Nyíregyházával szemben.
Megvan a vb-k történetének első brit győztese a junior fiúknál, Révész Ádám a legjobb 40-ben végzett
Videó forrása: Eurosport
Az Újpest sorozatban három hazai vereség után pontot szerzett a Szusza Ferenc Stadionban, ahol július vége óta nem győzött.
A Nyíregyháza a májusi 2-2-es döntetlen után hasonló eredmény ért el a lila-fehérek vendégeként.
Bátran kezdett a Nyíregyháza, amelynek kezdőcsapatában három játékos, Nemanja Antonov, Katona Mátyás és Bojan Sankovic korábban az Újpestben is futballozott, a vezetést azonban Dorian Babunski szerezte meg a 12. perc végén, amikor hét méterről fejelte a labdát a bal alsó sarokba. Az északmacedón csatár a kezdés előtt egy órával még a tartalékok között szerepelt, de Kovács Milán belázasodott, így a légiós is bekerült a kezdőbe.
Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, mert Aljosa Matko öt perccel később egyenlített, újabb hét perc elteltével pedig a vezetést is megszerezte a hazaiaknak. A szlovén támadó az Újpest legeredményesebb játékosa az idényben, mivel már öt gólos, és felzárkózott a góllövőlista második helyére. A hátrányba kerülő Nyíregyháza azonban nem adta fel, és még a szünet előtt egyenlített. Katona Bálint lövése után a labda a bal kapufáról pattant vissza, éppen a korábban gólpasszt adó Májer Milán elé, aki egy cselt követően ballal lőtt, a labda a jobb kapufáról vágódott a hálóba.
Fordulás után visszaesett a két csapat hatékony támadójátéka, de Horváth Krisztofer és Tiago Goncalves beállásával az Újpest rendre a bal szélen vezette az akcióit. Valójában azonban ebben a játékrészben csak két gólszerzési lehetősége adódott a hazaiaknak, de Kovács Dániel, a Nyíregyháza kapusa hatalmas bravúrral mentett, illetve a hajrában Horváth Krisztofer rontotta el a ziccert. A Spartacus próbálkozott ugyan, de helyzetig már nem jutott, ugyanakkor az eredmény sem változott, így Szabó István vezetőedző együttese a múlt heti, Paks elleni döntetlen után újabb értékes pontot szerzett.
Eredmény:
Fizz Liga, 8. forduló:
gólszerzők: Matko (17., 24.), illetve Babunski (12.), Májer (42.)
A tabella:
- 1. Paksi FC 7 4 3 - 19-10 15 pont
- 2. Debreceni VSC 7 4 1 2 11-10 13
- 3. ETO FC 6 3 3 - 15-7 12
- 4. Ferencvárosi TC 6 3 2 1 14-6 11
- 5. MTK Budapest 7 3 1 3 13-13 10
- 6. Puskás Akadémia FC 7 3 1 3 10-12 10
- 7. Kisvárda Master Good 6 3 1 2 7-9 10
- 8. Újpest FC 8 2 2 4 12-12 8
- 9. Diósgyőri VTK 7 1 4 2 12-16 7
- 10. Nyíregyháza Spartacus FC 8 1 3 4 10-17 6
- 11. Kolorcity Kazincbarcika SC 6 1 1 4 6-12 4
- 12. Zalaegerszegi TE FC 7 - 4 3 10-15 4
(MTI)
Borítókép: Gleofilo Vlijter (b), az Újpest és Evangelou Stafanos, a Nyíregyháza játékosa a Labdarúgó Fizz Liga 8. fordulójában játszott Újpest FC - Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2025. szeptember 26-án. MTI/Illyés Tibor
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Újpest FC
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4235.png)
2
2
Nyíregyháza Spartacus
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/103790.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)