Varga Barnabás kapusként fejezte be Gróf Dávid piros lapja után, nem bírt egymással az Újpest és a Ferencváros egy őrült hangulatú derbin
A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Mindegy, hogy milyen az idő, nálunk soha nem ér véget az idény: kövesd velünk a cyclo-cross-szezont!
Videó forrása: Eurosport
A zöld-fehérek ezzel együtt tovább folytatták veretlenségi sorozatukat, lassan tíz éve, 2015 decembere óta veretlenek a lila-fehérekkel szemben, ez a sorozat immár 31 találkozó óta tart, ebben az időszakban 24 FTC-siker mellett ez volt a hetedik döntetlen.
A pontosztozkodással az öt kör óta veretlen Ferencváros visszacsúszott a negyedik helyre, de egy meccsel kevesebbet játszott, mint az éllovas Paks és a második MTK Budapest. Az Újpest ezzel szemben sorozatban ötödik bajnoki összecsapásán nem tudott nyerni.
Az Újpest, amely egy 1949-es eredeti mintát újjáélesztve különleges, csak ezen a meccsen használt mezben lépett pályára, hatalmas tempót diktálva nekiesett esélyesebb riválisának, az első tíz percben uralta a játékot, de csak helyzetig jutott, a vezetést nem tudta megszerezni.
Ezt követően teljesen kiegyenlítetté vált a mérkőzés, többnyire a két 16-os között folyt a játék. A játékrész derekán a Ferencváros az első lehetőségét gólra váltotta, ugyanis ahogy nemzetközi szinten is meggyűlik az ellenfelek baja Varga ellenállhatatlan fejjátékával, úgy az első pontos beadásnál az újpesti védők sem tudtak mit kezdeni a válogatott csatárral, aki védhetetlenül bólintott a kapu bal oldalába.
A kockázatot eddig sem vállaló zöld-fehérek még inkább megnyugodtak és türelmesen futballoztak, az Újpest viszont ismét magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, Grófnak többször is védenie kellett, a legnagyobbat Horváth életerős, keresztléc alá vágódó távoli bombájánál. A lila-fehérek hiába irányították a játékot, mégis a kapu előtt hatékonyabb FTC vonult elégedettebben az öltözőbe.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/19/image-a67ae5a0-d496-4023-8f38-30737a3ee827-85-2560-1440.jpeg)
Varga Barnabás (b3) gólja után a Ferencváros játékosai a Fizz Liga 10. fordulójában az Újpest FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2025. október 19-én. (MTI/Szigetváry Zsolt)
Fotó: MTI
Térfélcserét követően a hazaiak már korántsem tudtak akkora nyomást gyakorolni a vendégekre, mint az első félidőben. Ebben az időszakban sokkal inkább az FTC akarata érvényesült, Levinek és Tóthnak is volt esélye, hogy csapata második góljával magabiztosabbá tegye a vezetését. Csakhogy ezúttal az Újpest egyenlítése jött a "semmiből", méghozzá Horváth egyérintős megoldásainak köszönhetően egy remek támadás végén.
A gól lendületet adott a hazai csapatnak, de a Ferencváros sem vett vissza a tempóból, így teljesen nyílttá vált a küzdelem. A hajrában mindkét fél vezetett ígéretes akciókat, újabb találat nem született, így maradt az igazságos pontosztozkodás.
A ferencvárosi kapust, Grófot kiállították a hosszabbítás végén, mert ellökte az egyik labdaszedőt, így az utolsó két percben Varga állt a kapuban, de nem akadt dolga a lefújásig.
Fizz Liga, 10. forduló:
- Újpest FC-Ferencvárosi TC 1-1 (0-1)
- Szusza Ferenc Stadion, 10 569 néző, v.: Bogár
- gólszerzők: Matko (63.), illetve Varga B. (23.)
- piros lap: Gróf (96.)
- sárga lap: Rasak (17.), Geiger (87.), illetve Abu Fani (87.), Joseph (88.), Ötvös (94.)
MTI
Kapcsolódó témák