Tóth Barna duplájával verte otthon a Magyar Kupa-címvédő Paks a Nyíregyházát az NB I-ben

Labdarúgó NB I - A Paks a duplázó Tóth Barna vezérletével 2-1-es győzelmet aratott a vendég Nyíregyháza felett a Fizz Liga 18. fordulójának második szombati mérkőzésén. A Magyar Kupa-címvédő tolnai együttes sorozatban harmadik sikerét aratta, míg az utolsó előtti Nyíregyházának ez volt zsinórban a negyedik veresége.

Dembélé és Bonmatí lettek az Év legjobbjai a FIFA szavazásán

Videó forrása: SNTV

Paksi fölénnyel kezdődött a találkozó. A hazai csapat a tizedik percben már a negyedik szögletét végezhette el, s a szeptember óta először eredményes Tóth Barna révén meg is szerezte a vezetést. A gól után többet támadott a Nyíregyháza, de újabb tíz perc elteltével mégis a Paks jutott 11-eshez, miután Katona - első látásra - elhúzta a 16-oson belülre törő Horváth lábát. Szendrei már odaállt a labda mögé, amikor Bogár játékvezetőt a VAR-kocsiból ellenőrzésre hívták, s végül érvénytelenítette a büntetőt, Horváth pedig műesésért sárga lapot kapott.
A folytatásban a hazai játékosok, elsősorban Tóth és Szendrei többször is tesztelték Kovács kapust, de ő állta a sarat, egyszer bravúrral védett. A másik oldalon Kovácsréti szabadrúgását hárította látványos mozdulattal Simon, de aztán egy kontra végén megduplázták előnyüket a házigazdák, Tóth ismét egy kipattanó labdát vágott a hálóba. A félidő hajrájában nem engedte kibontakozni ellenfelét a kupagyőztes és magabiztos előnnyel vonulhatott a pihenőre.
A szünetben kettőt cserélt Bódog Tamás, a vendégek vezetőedzője, a Nyíregyháza pedig igyekezett nyomás alá helyezni a paksi védelmet. Bő negyedóra után siker koronázta próbálkozásait, egy szöglet után Temesvári csúsztatott a kapuba. Miközben hazai oldalon Böde 520. alkalommal lépett pályára az élvonalban, a szépítés után csapkodóvá vált a játék, sokáig nem alakult ki helyzet. A 77. percben aztán egyenlíthettek volna a vendégek, de Benczenleitner tíz méteres lövése kipattant a kapufáról.
A Paks játéka jelentősen visszaesett a második játékrészre, a hajrában pedig a Szparinak több lehetősége is adódott, de az eredmény már nem változott.

Eredmény:

Fizz Liga, 18. forduló:
gólszerzők: Tóth B. (10., 36.), illetve Temesvári (61.)
korábban:
(MTI)
Borítókép forrása: paksifc.hu
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés