NB I: kiütéses paksi győzelem Kisvárdán, hátrányból fordított a Puskás Akadémia a Nyíregyháza ellen
Labdarúgó NB I - A Magyar Kupa-címvédő Paksi FC 5-1-es győzelmet aratott az újonc Kisvárda vendégeként, míg a Puskás Akadémia hátrányból fordítva, 3-2-re legyőzte a mérkőzést tíz emberrel befejező, vendég Nyíregyházát a Fizz Liga második fordulójának vasárnapi játéknapján.
Szoboszlai gólt szerzett, Kerkez debütált, Jotára emlékeztek a Liverpool-Milan felkészülési meccsen
Videó forrása: SNTV
SIMA PAKSI SIKER KISVÁRDÁN
A szezont egyaránt döntetlennel kezdő csapatok találkozóján egy tetszetős akció végén a - csütörtökön a Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójába jutott - Paks került előnybe, Szendrei remek kapáslövése nyomán. Bognár György vezetőedző együttesét megnyugtatta a szerzett gól, uralta a középpályát, ám az NB II-ből egy év után visszatért házigazdák Jordanov nagyszerű fejesével egyenlítettek. A kisvárdai szurkolótábor nem sokáig örülhetett, mivel két perccel később Gyurkits megpattanó lövésével ismét a kupagyőztes paksiak vezettek. Ezt követően egy rossz hazaadás után a szemfüles Hahn emelt a kapu felé, a labda pedig a menteni igyekvő Cipetic fejéről vágódott a hálóba. A 30 éves csatár egy lövés után kipattanó labdát közelről a hálóba vágott, így - miután Horváth bombája a kapufán csattant - 1-4-gyel vonultak pihenőre a csapatok.
A térfélcsere után a hazaiak nem sok veszélyt jelentettek a kapura, míg a túloldalon a tolnaiak is ráérősebben szövögették az akciókat, így jobbára a két tizenhatos között zajlott a küzdelem. A cserecsatárok érkezésével felpezsdült a Kisvárda támadójátéka, egy újabb szerencsésen megpattanó paksi lövés - ezúttal Pető részéről - azonban megpecsételte a sorsukat. A paksiak így alaposan elrontották ellenfelük jubileumát, ugyanis az újonc együttes 200. meccsét vívta az élvonalban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/08/03/image-cb2441ea-4021-4c02-840c-22128a756bc2-85-2560-1440.jpeg)
A Paks kiütötte a Kisvárdát - Fotó forrása: paksifc.hu
Fotó: From Official Website
Eredmény:
Fizz Liga, 2. forduló:
gólszerzők: Jordanov (24.), illetve Szendrei (5.), Gyurkits (26.), Cipetic (35., öngól), Hahn (39.), Pető (85.)
A PUSKÁS AKADÉMIA ÖTGÓLOS MECCSEN VERTE A NYÍREGYHÁZÁT
A második perc elején vezetést szerzett a Nyíregyháza, Benczenleitner Barna volt eredményes. A hétközi nemzetközi kupameccshez képest felforgatott kezdővel pályára lépő Puskás Akadémia azonnal reagált, sokkal többet birtokolta a labdát, folyamatosan támadott, így nem volt meglepő, hogy a játékrész közepén egyenlíteni tudott. A folytatásban sem változott meg a játék képe, mégis előnnyel vonulhattak pihenőre a vendégek, mert egy kapushibát kihasználva Stefanos Evangelu fejelt az üres kapuba.
Fordulás után is a Puskás Akadémia dominált, a Nyíregyháza elsősorban a védekezésre koncentrált és abból próbált gyors támadásokat vezetni, de a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. A hajrában a hazaiak nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítésért és ifj. Dárdai Pál gyönyörű, ollózós góljával sikerült egyenlíteniük. Sőt, három perc elteltével már a Puskás Akadémia vezetett. A vendégeknek hirtelen sürgős lett, elkezdtek támadni, ám a csereként beállt Pavlos Correa egy perc alatt két sárga lapot gyűjtött be, így emberhátrányban nem volt esélyük gólt szerezni.
A házigazda együttes - mely csütörtökön kiesett a Konferencia-liga selejtezőjéből - a hajrában szerezett gólokkal fordított és maradt százszázalékos.
Eredmény:
Fizz Liga, 2. forduló:
gólszerzők: Lukács D. (26.), ifj. Dárdai P. (84.), Fameyeh (87.), illetve Benczenleitner (2.), Evangelu (44.)
piros lap: Correa (89.)
piros lap: Correa (89.)
(MTI)
Borítókép forrása: puskasakademia.hu
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés