Kilenc forduló után, az MTK ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát a sereghajtó Kazincbarcika az NB I-ben

Labdarúgó NB I - A sereghajtó Kazincbarcika 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a Fizz Liga 20. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Az újonc együttes a sikerével megszakította a kilenc körön át tartó nyeretlenségi sorozatát, de így sem mozdult el az utolsó helyről, hátránya pedig 4 pont az éppen bennmaradást jelentő, 10. Diósgyőr mögött.

Milánó-Cortina 2026 - A Te Olimpiád. A Te választásod.

Videó forrása: Eurosport

A mérkőzés elején egy szöglet után vezetést szereztek a vendégek, ezt követően a hazaiak egyértelmű fölényben futballoztak, hamar összejött volna az egyenlítés is, ha nem lép közbe a videobíró, amely les miatt érvénytelenítette Molnár Ádin találatát. Az MTK hiába támadta végig az első félidőt, a befejezések többnyire pontatlanok voltak, ritkábban pedig Gyollai védett. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, mert a Kazincbarcika második helyzetét is gólra váltotta, de sokáig nem örülhetett a magabiztos előnynek, mert közvetlenül a szünet előtt szépített a kék-fehér együttes.
A térfélcserét követően ismét szögletből veszélyeztetett a sereghajtó, ám ezúttal Hegyi két nagy védéssel megóvta a kapuját a góltól. Ezt leszámítva továbbra is nagy mezőnyfölényben játszott az MTK, amely ennek ellenére képtelen volt betalálni, hiába voltak meg a helyzetei az egyenlítéshez. Negyedórával a vége előtt a szórványos vendég kontrák egyikének végén Major fejjel volt eredményes, ezzel eldöntötte a három pont sorsát, ugyanis innentől a Kazincbarcika már többet tudta birtokolni a labdát, sőt további gólokat szerezhetett volna a szétesett rivális ellen. A hosszabbításban aztán újra volt két ziccere a fővárosiaknak, de még a szépítés sem jött össze, így a hatékonyabban futballozó Kazincbarcika több mint három hónap után tudott ismét nyerni az élvonalban.

Eredmény:

Fizz Liga, 20. forduló:
gólszerzők: Polievka (45.), illetve Rácz (3.), Radkowski (44.), Major (75.)
(MTI)
Borítókép forrása: mtkbudapest.hu
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés