Az Újpest és a Honvéd korábbi vezetőedzője, a szerb Nebojsa Vignjevic érkezik a Diósgyőr kispadjára
Labdarúgó NB I - A Fizz Ligában szereplő Diósgyőri VTK vezetősége péntek este Nebojsa Vignjevicet nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének. A 57 éves szakember vasárnap, az MTK Budapest elleni idegenbeli bajnokin irányítja először a DVTK-t.
Videó: Lionel Messi és Pintér Dániel csapata Donald Trump vendége volt a Fehér Házban
Videó forrása: SNTV
A szerb szakember korábban a Honvéd és az Újpest vezetőedzőjeként dolgozott Magyarországon, utóbbival 2014-ben, valamint 2018-ban Magyar Kupát nyert.
"Nebojša Vignjevic kívül-belül ismeri a magyar labdarúgás minden szereplőjét a játékosoktól kezdve az edzőkön és a játékvezetőkön keresztül a sportújságírókkal bezárólag" - közölte Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. "Egy más stílusú edzőt kerestünk, és Vignjevic karakteres személyiség, aki kemény kézzel irányítja a rábízott csapatokat. Emellett az is mellette szól, hogy már helyt állt hasonló kritikus szituációban az Újpest és a Honvéd élén. Az első körben az idény végéig kötöttünk szerződést vele és két segítőjével, a folytatásról pedig majd nyáron tárgyalunk."
A 57 éves szerb szakember honfitársát, Vladimir Radenkovicot váltotta, akivel péntek reggel bontott szerződést a miskolci klub.
Kapcsolódó cikkek:
- Élvonalbeli csapat skalpját gyűjtött be, egykori válogatott játékos góljával elődöntős a Honvéd
- Ezúttal kiütötte a Kazincbarcikát a Ferencváros, a Zalaegerszeg is újra elődöntős a Magyar Kupában
A bajnokságban a piros-fehérek a legutóbbi nyolc mérkőzésükből csak egyet nyertek meg, és a kiesést jelentő 11. helyen szerénykednek, csütörtökön pedig a Magyar Kupa negyeddöntőjében a másodosztályban szereplő Budapest Honvédtól kaptak ki, és búcsúztak a sorozattól.
(MTI)
Borítókép forrása: dvtk.eu
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)